2017. június 24., szombat

A Mini-könyvklub interjúja Gaura Ágnessel

A Mini-könyvklub júniusi olvasmánya, A vámpírok múzsája kapcsán felkértem a regény íróját, Gaura Ágnest egy interjúra. Egy korábbi bejegyzésben már írtam a regényeiről, most azonban a könyvklubtagokkal közösen összeszedtük a kérdéseinket, és nagy örömünkre Ági szívesen válaszolt rájuk. Fogadjátok szeretettel!

Gaura Ágnes. Fotó: EF
Mini-könyvklub: Tudni lehet rólad, hogy azért írsz álnéven, mert támadások érnének a regényeid témája miatt. Még mindig így látod ezt most is, ennyi év, és ennyi sikeres regény után? Miért érnének támadások? Egy napszemüveg és egy kalap elég a közeli ismerősöknek, hogy ne ismerjenek fel?

Ági: Nem a közeli ismerőseim elől rejtőzködöm, bár meg kell mondjam, hogy a kalap és a napszemüveg remekül bevált: amikor első alkalommal vállaltam dedikálós eseményt, a szerkesztőm rám telefonált, hogy merre vagyok, én pedig ott álltam tőle pár lépésre. A napszemüveget általában már nem teszem fel, mert romlik a szemem, és a rendes szemüvegem nélkül már nehezen menne a dedikálás. Igazából arra ügyelek, hogy ne készüljenek rólam olyan könnyedén beazonosítható képek, amik keringhetnek rólam a neten. Lőrincz L. László panaszkodott annak idején arra, hogy a könyvsikerei után nem vették már komolyan, mint tudóst, ezt el szeretném kerülni (már csak azért is, mert én nem élnék meg csak az írásból.) Így inkább azt választottam, hogy amennyire tudom, elkülönítem a polgári és a zsánerírói énemet, és mindkét szakmámat próbálom magas színvonalon képviselni.

Borbíró Borbála. Borítófestő: Sánta Kira
(Részlet A vámpírok múzsája c. regény borítóképéről.)
Gondoltad annak idején, hogy ilyen sikeres lesz a Borbíró Borbála sorozat, és hogy ennyi részt megél?

Én hittem benne, mondjuk inkább így. Tudtam, hogy ez egy olyan koncepció, amelyikben sok rész lehetősége rejlik; és arra igyekeztem nem gondolni, hogy mi van, ha ez bukta a kiadónak, és mondjuk két rész után nem kér többet.

Hány részesre tervezed Bori történetét?

Nincs konkrét kötetszám, én mindig ívben gondolkodom. Ha majd szeretnék egy nagyobb szünetet tartani, mindenképpen úgy zárom le a sorozatot, hogy tényleges zárásként lehessen olvasni, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen esetleg később még visszatérni a világhoz. Nagyon izgat más karaktereknek is a nézőpontja. Alapjában véve nagy lenyúlásnak érzem, amikor ugyanazt a történetet amolyan utógondolatként egy másik nézőpontból is megírja a szerző, ez érzésem szerint nem tud igazán nagyot dobni, lehengerlő élményt adni az olvasónak. Viszont komplett, új történetet más nézőpontból elmesélni szintén izgalmas feladat lenne a Boriverzumon kívül, ilyet mindenképpen tervezek legalább novellában, de még az is lehet, hogy egyszer regénnyé érik az ötlet.

Volt-e eredetileg célod Bori egyiptológus végzettségével? Már az első regény írásakor is tervben voltak a későbbi kötetek, ahol Bori hasznát veheti ennek a tudásnak?

Úgy feküdtem neki a sorozatnak, hogy végre hasznosítani szerettem volna azt a diplomámat is, amit a szalonképes, nem zsánerírói énem csak megszerzett, de amivel pénzt sosem tudott keresni. Hogy is mondjam... ezzel úgy jártam, mint Bori: nagy élmény volt, hogy ez lehet hasznos még a mai világban, félig pályaelhagyóként :D

A Lángmarta örökség (Boriverzum 4. rész) borítóképének részlete
Borítófestő: Kovács Péter
Hogyan jött létre a Boriverzum felépített világa, és hogyan tartasz észben mindent?

Egy olyan univerzumot akartam létrehozni, amiben jelentősége van annak, hogy a világ magyar: nem csupán magyar karaktereket akartam mozgatni hazai környezetben, hanem a fantáziavilágot is a magyar népi hiedelmek alapján akartam felépíteni. Túltengés van vámpíros románcból, de épp ezért nem kellene inkább olyan vámpíros történetre gyúrni, ahol visszaköszön az irodalmi vámpír eredeti szerepköre, a politikai tükör? Manapság sokan újrahasznosítják a germán mitológia elemeit, de nem volna-e érdekesebb egy magyar olvasónak, ha végre lenne táltosos sztori rézf@szú bagollyal és lidérccel? Számomra magától értetődő igen a válasz ezekre a kérdésekre, így ezek mentén kezdtem el építeni a Boriverzumot.

Egyébként ha egy világ logikus, nem nehéz észben tartani, mi hogyan működik. Még soha nem olvastam egy megírt regényemet sem egyben, regényszerűen a megjelenés után. Ugyanakkor azt tudom, hogy mi hol található a sorozaton belül, így amikor az írás folyamán olyan ponthoz érkezem, ahol nem árt feleleveníteni az előzményeket, akkor a releváns fejezeteket gyorsan átfutom. Jegyzeteket csak a kutatási anyagokból készítek, amikor elkészítem egy új történet vázlatát, akkor beleírom, hogy melyik jegyzetemet kell majd alaposabban átnéznem egy adott témához, illetve bemásolok pár emlékeztető gondolatot.

Forrás: Pinterest
Van olyan a regényeid közül, amit valamiért különösen közel érzel a szívedhez és a kedvenceddé vált? Ha igen, melyik az, és miért?

Majdnem mindegyik kedvenc valami miatt, de ha nagyon muszáj limitálni, akkor az utolsó két regényemet említeném. Az Attila koporsója kedvenc a Boriverzumon belül, mert ott sikerült a legkomplexebben megoldani a magam elé tűzött feladatot: összehangolni több szinten a regénykarakterek életútjának adott szakaszát azzal a mítosszal, amit a kötethez választottam. A másik büszkeségem természetesen a legfrissebb megjelenésem, a Túlontúl. Nagy fába vágtam a fejszémet, amikor messze magam mögött hagytam a komfortzónámat, és az E/1-es narráció után három párhuzamos helyszínen játszódó történetet írtam E/3-ban, különböző nézőpontkarakterekkel. Nagy feladat volt megoldani a helyszínek rotációját, és azt, hogy mindig érezni lehessen a helyszínek közötti mágikus/tematikus kapcsolatot még mielőtt a történetszálak jól látható módon összeértek volna. Jelzem, nekem még az is nagy kihívás volt, hogy ne legyen kizárólagosan felnőtt olvasóközönségre optimalizálva a szöveg (bár tudom, hogy a Bori-sorozatot sokkal fiatalabbak is olvassák, mint ahogyan én anyuka-üzemmódban ezt helyesnek tartom :D ).

Soha nem gondoltál arra, hogy beleírd saját magad szereplőként a sorozatba? Akár a valódi személyedet elrejtve a sorok között egy külön karakterként, akár egy titkolózó írónőt, akit Gaura Ágnesnek hívnak?

Forrás: tumblr (készítő: Henning Ludvigsen)
Annyi spoilert talán elárulhatok, hogy a negyedik kötetben találtok választ erre a kérdésre: magamat nem írtam bele, de a visszaemlékezésekben felbukkan majd egy karakter, aki a Gaura-völgyi Lánghajú Ágnes nevet viselte egykor. Természetesen nem véletlen, hogy miért ő kapta az én álnevemet, bár soha nem írok a szövegbe egészen konkrét személyt, így magamat sem, tehát a kapcsolat asszociációs, nem pedig konkrét.

Milyen szokásaid vannak az íráshoz kapcsolódóan, vagy írás közben? Pl: hallgatsz közben zenét, készítesz jegyzeteket, együltő helyedben sokat írsz, vagy inkább kisebb részletekben?

Szeretnék csendben írni, egyszerre hosszú oldalakat. A realitás viszont az, hogy három szavanként kell vagy kenyeret vágnom, vagy leckét kikérdeznem, vagy megkeresni valamit, ami eltűnt az újratermelődő Bermuda-háromszögeinkben, esetleg kiszaladni a konyhába, hogy mi égett épp oda. Kompromisszumos megoldásnak számít, ha nem a gyerekek ordítanak a fülembe írás közben, hanem a kisfiam kedvenc zenéje (többnyire Skillet vagy Van Canto). És persze amikor tényleg tudnék hosszú oldalakat írni, mert épp nem szakadok meg a munkahelyi melóban, akkor biztos át kell adnom a gépet valami halaszthatatlan házi feladathoz kapcsolódó facebookozásra böngészésre.

Gondolkoztál már azon, hogy valakivel közös könyvet írj? Ha igen, ki lenne az és miért?

Nem hiszem, hogy képes lennék bárkivel is közös – és élvezhető – regényt írni úgy, hogy felosztanánk a tényleges írás feladatát: sérülne a koherencia, az egységes stílus, még ha tudnánk is mindig, mit kellene konkrétan megírni egy adott fejezetben. A férjemmel viszont nagyon szeretek ötletelni, így azt el tudnám képzelni, hogy együtt kidolgoznánk egy regény cselekményét, és én megírnám.

Forrás: Pinterest
Most jelenik meg legújabb regényed, a Túlontúl, ami egy tündéres fantasy regény. Lesz ennek a történetnek folytatása, vagy egyrészesre tervezed? Legközelebb milyen regényre számíthatunk tőled: Bori története folytatódik, vagy a tündéreké? Esetleg valami újba kezdesz?

A Túlontúl nagy örömömre megjelent a Könyvhétre, és fantasztikus érdeklődés fogadta. Ezt a tündéres történetet egy önálló kötetnek terveztem, egyelőre nem fontolgatom azt, hogy folytatást írnék hozzá, bár természetesen vissza lehet térni később akár a világhoz, akár a konkrét történethez. Nagyszerű élmény volt kilépni a Boriverzumból, és azt tervezem, hogy ezt gyakrabban meg fogom tenni eztán. Ígéretemhez híven most Bori legújabb története következik, már dolgozom a vázlaton – de utána ismét szeretnék valami újat mutatni.


Köszönjük szépen, hogy időt szakítottál ránk, nagyon érdekes válaszokat kaptunk. "Túlontúl" sok sikert kívánunk további írói munkásságodhoz! :)

Kövess Bloglovin-on

2017. június 19., hétfő

A varázslók

https://moly.hu/konyvek/lev-grossman-a-varazslokVontatott és néha kicsit bizarr fantasy.

A történetből: A 17 éves Quentin titkos vágya, hogy eljuthasson Filloryba, egy kitalált, mágikus világba, ahol kedvenc regényei játszódnak. Másik vágya Julia, aki nem őt, hanem közös barátjukat, Jamest választotta társnak. Ők hárman már évek óta elválaszthatatlan barátok. Quentin azonban hozzájut egy könyvhöz, amely kedvenc könyvsorozatának egy újabb, kiadatlan kötete, amiről még soha senki nem is hallott. A könyv révén hirtelen egy furcsa világban találja magát, ahol lehetőséget kap, hogy egy varázslóegyetemre felvételizzen. Bár Quentin kezdetben nem hisz a mágia létezésében, hamarosan ráébred, hogy maga is képes varázsolni.

Értékelésem: Nagyon vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. A történet tetszett, de a kivitelezés nem igazán. Sokszor rettentő hosszú, unalmas, és főleg fárasztó leírásokat kapunk olyan dolgokról, amik igazán nem is lényegesek. Két-háromszor is volt, hogy vagy 50 oldalon keresztül egyáltalán nem kötött le, és úgy éreztem, nem halad semerre a történet. Tele volt fölösleges, túlrészletezett leírásokkal. De amikor nagy nehezen túllendültem ezeken a részeken, beindult a cselekmény, és rögtön érdekessé vált a történet.

A szereplők, habár nem nőttek a szívemhez, azért többé-kevésbé szerethetőek voltak. Tetszett, hogy van egy regény sőt, egy egész könyvsorozat a regényben, bár sokáig itt is az volt az érzésem, hogy túlságosan részletesen ismerkedünk meg a benne lévő történetekkel. Szokatlan volt a történetvezetésben, hogy habár Quentin volt a regény főszereplője, néha mégis teljesen más, addig viszonylag jelentéktelen mellékszereplőnek hitt karakter hozott egy újabb csavart a történetbe, és ez lendítette tovább a cselekményt. Amit nem értettem, hogy miért kellett ilyen szokatlanul sok utalást tenni a szereplők nemi szervére, vagy szexuális életére, sőt, néha egészen meglepő leírásokat is kaptunk. De ezeken viszonylag könnyen túllendültem, maga a történet jobban lekötött, mint az ilyen apróságok.

Összességében tetszett A varázslók története, de a kivitelezés nem jött be, éppen ezért nem valószínű, hogy elolvasnám a regény folytatásait. A trilógia alapján készült sorozat viszont felkeltette az érdeklődésemet, és azt hamarosan el is kezdem nézni. Valószínűleg az nem lesz majd ilyen vontatott, mint a regény.

Értékelésem: 2,5 / 5

Hasonló könyvek:
Locke Lamora hazugságai
Tövisek hercege
Keserű ébredés

Kövess Bloglovin-on

2017. június 18., vasárnap

A varázslók: könyv és filmsorozat

Lev Grossman.
Forrás: Aspen Public Radio
A Mini-könyvklub júniusi olvasmánya Lev Grossman A varázslók című regénye. A népszerű fantasy trilógia alapján tévésorozat is készült. Ebben a bejegyzésben az első kötetről és a filmsorozatról lesz szó.

Lev Grossman 48 éves író, újságíró, könyvkritikus. Két könyve jelent meg A varázslók előtt, melyek közül az egyik, a Codex nemzetközi bestseller lett. A varázslók 2009-ben jelent meg és több díjat is nyert. Két folytatást írt hozzá, A varázslókirályt és A varázsló birodalmát, mely várhatóan az utolsó rész a trilógiában, ugyanis Grossman nem tervez további folytatásokat írni.

A varázslók történetének főszereplője Quentin, aki különféle bűvészmutatványokat sajátított el, és titkos vágya, hogy eljuthasson Filloryba, egy kitalált, mágikus világba, ahol kedvenc regényei játszódnak. Quentin váratlanul lehetőséget kap, hogy egy varázslóegyetemre felvételizzen, és bár kezdetben nem hisz a mágia létezésében, hamarosan ráébred, hogy maga is képes varázsolni.

A Syfy tévécsatorna sorozatának plakátja.
Habár a történetet sokszor hasonlítják a Harry Potterhez, olyasféle megcímkézéssel, mint "Harry Potter felnőtteknek", személy szerint egyáltalán nem tudok ezzel egyetérteni. Az igaz, hogy mindkettőben van varázslás, és van iskola is, de itt véget is érnek a hasonlóságok. Szerintem nagyon különbözik a kettő, teljesen más a hangulatuk, és nemcsak kicsit, hanem teljesen felnőtteknek szól Grossman története. Mivel nem szeretnék spoilerezni, ezért nem részletezem a különbségeket, de nekem magamtól eszembe se jutott volna összehasonlítani a kettőt, annyira más világ.

A Syfy televíziós csatorna tévésorozatot készített a történetből, melynek létrejöttében Grossmannek is nagy szerepe volt, hiszen elolvashatta a vázlatokat, és beleszólhatott a rendező és a színészek kiválasztásába is. A sorozat már két 13 részes évadon van túl, és berendelték a harmadik évadot is, ami várhatóan 2018-ban kerül majd a képernyőkre. John McNamara vezető producer szerint hat évadra elegendő anyaguk van, kérdés persze, hogy a továbbiakban is olyan népszerű lesz-e a sorozat, hogy kapjanak pénzt és megbízást a folytatásra.

A filmsorozat szereplői a történet elején valamivel idősebbek a könyvbeli karakterekhez képest. Ennek oka, hogy a regény hosszabb időszakot ölel fel, és kezdetben csupán 17-18 évesek a szereplők, majd szépen múlnak az évek. Ezt a változást nehéz hús-vér színészekkel élethűen ábrázolni, ezért inkább úgy alakították a történetet, hogy már annak az elején is egyetemisták a szereplők. Másik változás, hogy a tévésorozatot sötétebb hangulatúra és némileg horrorisztikusra vették, ezt már a sorozat előzetese is sejteti.

Bevallom, én még nem láttam a sorozatot, mert először szeretném a regény olvasását befejezni, de az előzetese számomra nagyon ígéretesnek tűnik. Kedvcsinálóként (a könyv olvasásához és a sorozatmegtekintéséhez is) lássuk azt a bizonyos előzetest!


A bejegyzés megírásához az alábbi oldalak szolgáltak forrásként:
az író hivatalos honlapja, Wikipedia, BuzzFeed, IGN, imdb

Kövess Bloglovin-on

2017. június 16., péntek

Oculus

https://moly.hu/konyvek/a-m-aranth-oculusNagyszerű alapötletű, izgalmas és összetett magyar sci-fi.

A történetből: Truth 17 éves korában megszűnt embernek lenni, mert szülei eladták oculusnak, hogy ezentúl Verity szeme legyen. Az Avalon bolygón ugyanis előbb-utóbb mindenki megvakul, és a tehetős idősek a fejlett technológia segítségével képesek a fiatal oculusok szemével látni. Verity pedig nem akárki: a Kilencek közé tartozik, akik azon dolgoznak, hogy elpusztítsák, vagy legalább ártalmatlanítsák az amőbát, ami mindannyiuk látását elveszi. Verity keményen bánik oculusával, hiszen most már az ő tulajdona, és célja eléréséhez fegyelmezett, szolgakész oculusra van szüksége. Mindeközben pedig egy űrhajón rejtélyes katonák ébredeznek hosszú álmukból, és rátalálnak az Avalonra.

Értékelésem: Két félelmem volt a regény elejét olvasva. Az egyik már rögtön az első fejezetnél megfogalmazódott bennem, mikor kiderült, hogy a főszereplő 17 éves. Megijedtem, hogy ez egy tini-scifi lesz, azaz ifjúsági regény igazi sci-fi helyett. A másik félelmem akkor kezdett körvonalazódni, mikor már egy ideje főleg Truth megpróbáltatásairól, megaláztatásairól és kínzásairól volt szó. Ekkor attól tartottam, hogy ez majd végigkíséri az egész regényt. Azt hiszem, sok embert szórakoztatnak ezek hiszen biztos nem véletlen, hogy ilyen népszerű a Trónok harca , ám engem inkább taszít az ilyesmi. Szerencsére semelyik félelmem nem igazolódott be, hanem egy nagyon érdekes világról olvashattam.

Az alapötlet nagyszerű, rögtön felkelti az ember érdeklődését, és kíváncsian vártam, hogy mi lesz az avaloniak sorsa, sikerül-e végül megtartaniuk a látásukat. Az űrhajó legénysége kezdetben egy rejtélyes szál csupán, és nagyon tetszett, hogy nem tudtam eldönteni, hogy a narrátor mikor mond igazat, mikor hazudik, és valójában mik is a szándékai. SPOILER: Abban még most sem vagyok biztos, hogy a Föld tényleg elpusztult-e, viszont a narrátor mibenlétére nagyon hamar rájöttem az elejtett utalásokból, és ezért büszke is voltam magamra. :)

Forrás: asuka111 (DeviantArt)
A főszereplővel és legjobb barátnőjével nem vergődtem rögtön zöld ágra. Folyton a Csúfok trilógia főszereplője és annak barátnője jutottak eszembe róluk, mert túlságosan emlékeztettek az ő kapcsolatukra. Úgy éreztem, hogy a főszereplő itt is csak sodródik az eseményekkel, nincs lehetősége szabad akaratából dönteni semmilyen helyzetben, ezért nem is ismerjük meg, hogy valójában hogyan döntene. Az igazi egyéniség és erős karakter pedig a legjobb barátnő, aki csupán mellékszereplőként funkcionál. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy ez egy harmadik félelmem volt a regény kapcsán, hogy ugyanezt fogom kapni itt is pepitában, és a kapcsolatuk, sorsuk is hasonlóan fog alakulni. Ebben részben igazam is lett, de szerencsére nem teljesen. Mindenesetre érdekesek és kidolgozottak voltak a karakterek, nemcsak ők ketten, hanem a regény többi szereplője is. Számomra talán az űrhajó narrátora volt a legérdekesebb.

Nagyon tetszett a történetvezetés, és hogy végig érezni lehetett: haladunk valahová. Élvezettel folytattam esténként az olvasást, és kíváncsian vártam, merre halad tovább a történet. A végkifejletnél viszont túl sok információ zúdult egyszerre a nyakamba, ezt kicsit fárasztó volt olvasni; szerintem jobb lett volna, ha ezek egy részére már korábban rájönnek a szereplők, és ezáltal az olvasó is. Viszont nagyon logikusan volt felépítve a történet, nem voltak önellentmondások, és magyarázatot is kaptunk (majdnem) mindenre. Ezeknek nagyon örültem. A lezárásnál maradt bennem néhány kérdőjel, még a sok magyarázat ellenére sem voltak számomra teljesen tiszták a következmények, pedig többször vissza is olvastam.

Összességében nekem nagyon bejött a regény, izgalmas volt és tele volt jó ötletekkel.

Értékelésem: 4,5 / 5

Hasonló könyvek:
Csúfok
A Dűne
Napnak fénye

Kövess Bloglovin-on

2017. május 25., csütörtök

The ​Rest of Us Just Live Here

https://moly.hu/konyvek/patrick-ness-the-rest-of-us-just-live-hereAmikor a történet mellékszereplői a főszereplők.

A történetből: Mike kényszerbetegséggel küzd. Nővérének, Melnek étkezési zavarai vannak. Barátjuk, Jared negyedrészt isten, Henna pedig a bátyját hiányolja, aki a vámpírtámadások után tűnt el. Ők mind átlagosak, nem úgy, mint az indie iskolatársaik, akik nagyon tehetségesek, okosak, és persze menők. Mindenki indie szeretne lenni, és minden szülő azt szeretné, ha gyermeke indie lenne. Ők azok, akik felveszik a harcot az időnként felbukkanó, új természetfeletti erőkkel, és megmentik az emberiséget. Mike már évek óta bele van zúgva Hennába, a lány azonban az új sráchoz, Nathanhez vonzódik. És amióta a fiú a városba érkezett, megint szaporodnak a megmagyarázhatatlan jelenségek, és megérkeznek az első, nem evilági Halhatatlanok.

Értékelésem: A regény első néhány fejezetét nem igazán értettem. Kellett egy darabig olvasnom, hogy rájöjjek, hogy a fejezetek elején található, az eseményekről szóló rövid összefoglaló hogyan kapcsolódik ahhoz (először látszólag sehogy), amit aztán a fejezet során olvashatok. Még csak a szereplők sem ugyanazok, és mintha teljesen más eseményekről szólna, de előbb-utóbb összeáll a kép. Érdekes koncepció, hogy így tulajdonképpen két történetet kapunk, ám csak az egyik van kidolgozva. A kettő persze összefügg. És feltűnik az olvasónak, hogy az igazán izgalmas események nem a főszereplőinkkel történnek, hanem azokkal az indie gyerekekkel, akikről csak nagyon röviden olvashatunk. A mi főszereplőink valójában csak mellékszereplők az eseményekben.

Érdekes volt Mike és barátai életét megismerni. Szerintem egyáltalán nem átlagosak, holott azt hiszik magukról, hogy azok. Ám a céljaik valóban átlagosak: szeretnének sikeresen leérettségizni, otthagyni a szülői házat, boldogulni az életben, hátrahagyni nehézségeiket, megőrizni a barátságokat. Na és persze túlélni a legújabb természetfeletti támadásokat. Nagyon tetszettek a szereplők, mind nagyon szerethető volt, és alapvetően tetszik az ötlet, hogy szándékosan nem azokról szól a regény, akik az igazán húzós események középpontjában vannak, hanem azokról, akik "csak úgy itt élnek".

Nehéz megfogni, hogy valójában miről is szól a könyv, vagy akár azt, hogy miféle kategóriába sorolható. A Halhatatlanok és az ő fenyegetésük ugyanis inkább csak a háttérbe szorul, főszereplőink története pedig kicsit lassú mederben folyik. Talán leginkább azt mondhatnám, hogy ez a regény a barátságról szól, arról, hogy segítenünk kell egymást, és éreztetnünk a barátainkkal, hogy támaszkodhatnak ránk.

Értékelésem: 4 / 5

További könyvek az írótól: Szólít a szörny

Hasonló könyvek:
Kösz, hogy...
The Raven Boys - A hollófiúk

Kövess Bloglovin-on

2017. május 23., kedd

Két éves a Mini-könyvklub

Május elején töltötte be a Mini-könyvklub két éves évfordulóját. Ezt az örömteli alkalmat méltó módon meg is ünnepeltük az első Mini-könyvklub találkozóval és egy egymást kérdezős interjúval.

Ezzel a táblával vártam a találkozóponton a klubtagokat.
Végül csak ácsorogtam vele, mint egy hülye (bár később
AniTiger is csatlakozott), mert mindenki más inkább
egyből a bárba jött el. :)
Két év telt el a Mini-könyvklub kezdete óta, és ez azt jelenti, hogy már 24 könyvet olvastunk el közösen hónapról hónapra. Úgy éreztem, hogy ezt az alkalmat méltó módon illik megünnepelni, ezért megszerveztem az első Mini-könyvklub találkozót, amire minden kedves korábbi klubtagot meghívtam, aki legalább egy fordulót sikeresen teljesített. Összesen 30 ilyen klubtag akadt, és ez a szép szám szerintem már önmagában is okot adott volna az ünneplésre.

Az első találkozót az idei Könyvfesztivál idejére ütemeztük, egyrészt, mert ez az évfordulónkhoz is közel esett, másrészt, mert a Könyvfesztivál amúgy is a környékre csalogatja a könyvmolyokat, még akár a vidéken élőket is. Így esett, hogy április 22-én délután összegyűltünk a Millenáris közelében egy hamburgerező bárban. Végül csak kis létszámban, öten képviseltük a könyvklubot, de a hangulatból ez mit sem vett el. Azt hiszem, mindannyiunk nevében írhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, igazán felszabadult, vidám volt a hangulat. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki eljött. Aki pedig végül nem tudott eljönni, az se bánkódjon, mert már szervezés alatt áll a második találkozónk. :)

Azokkal pedig, akik már legalább egy éve folyamatosan, aktívan teljesítik a könyvklubot, egy közös interjút is készítettünk, méghozzá úgy, hogy mind a hatan feltettünk egy-egy kérdést, amiket mindannyian meg is válaszoltunk. Az interjú mellé egy aprósággal is készültem. Ahogy tavaly is járt plecsni, úgy idén is készítettem egyet az interjú résztvevőinek. Köszönöm, hogy ilyen lelkesen és kitartóan alkotjátok a Mini-könyvklub magját! Remélem, még sok jó könyvet lesz alkalmunk közösen elolvasni és megvitatni.

Következzen tehát a teljes interjú. Az egyes klubtagok válaszait a saját blogjukon is megtalálod. Ennek eléréséhez csak kattints a kérdések előtt a nevekre!


Wmagda:
Mit szerettek legjobban a Mini-könyvklubban?

k_annamaria: Már az elején egy nehéz kérdés :) Én leginkább azt, hogy milyen sokféleképpen vélekedünk ugyanarról a könyvről. Szeretem az értékeléseket olvasni.

Dexter79: Mindig jó érzés várni a következő témát, izgulni a választandó könyvek miatt. Jó olvasni mások véleményét is. Jó ehhez a közösséghez tartozni.

Wmagda: Azt, hogy sok olyan könyvet olvasok el miatta, amelyik különben soha eszembe sem jutott volna, hogy el kéne olvasnom, és a többségük még tetszik is!

AniTiger: Őszintén? Mindent... A társaság bár változó, de mindig vannak jó arcok. A könyvek hol jobbak, hol rosszabbak, de a közös olvasásélményt semmiért se adnám. Jaj, rájöttem, mi a kedvencem! Amikor kibeszéljük a közösen olvasott sztorikat! ^^

Orsi: Igazából azt, amiért csatlakoztam. Szeretem benne, hogy egy olyan könyves közösség, ahol meg tudjuk egymással osztani a véleményünket. Egy időben olvasunk, úgyhogy mindenkinek friss az élmény. (Még azt is szeretem, hogyha másoknak teljesen más a véleménye, mint nekem, elolvassák az én értékelésemet is.)

Vegazus: Azt hiszem, legjobban azt szeretem, amikor kiolvastunk egy könyvet, és utána külditek a válaszokat a hozzá kapcsolódó kérdésekre. Nagyon szeretem a válaszokat olvasni, és mindig csodálkozom azon, mennyire másképp látjuk ugyanazokat a kérdéseket. Sokszor előfordult (talán Az emlékek őrét tudnám most kapásból példaként felhozni), amikor teljesen különböző dolgokat emeltünk ki a regény fő kérdéseként és mondanivalójaként.


AniTiger:
Mi a legmeghatározóbb pozitív / negatív élményed a mini-könyvklub kapcsán? (Akár egy kedves / gonosz komment az értkelésednél, akár egy régóta tervezett könyv megszavazása, bármi lehet.)

k_annamaria: Nekem az egész klub pozítív élmény. Sok olyan könyvet olvatam, amit a klub nélkül soha nem vettem volna a kezembe. Negatív nem igazán van. Talán csak annyi, hogy a szavazás során nagyon felkapott témák kerülnek ki és szerintem gyakran ismétlődnek. Szerintem ez lehetne egy kicsit változatosabb.

Dexter79: A legpozitívabb élmény nekem az 1. Minikönyvklub találkozó volt. A legrosszabb talán az, amikor nem volt időm elolvasni az egyik fantasy-t, ez az egyetlen könyv, amit kihagytam, de még mindig zavar.(na persze ez nem a Könyvklub hibája, csak én ehhez kapcsolom). Vagy amikor legutóbb megint a fantasy jött ki győztesen, annak nem örültem :)

Wmagda: Amikor a Napnak fénye írónője, J. Goldenlane megkérdezte, hogy kirakhatja-e a facebook oldalára a könyvéről írt – inkább negatív, mint pozitív – kritikámat, akkor kicsit leizzadtam, hogy vajon hányan fognak beszólni nekem a rajongói közül, meg az is elkezdett kicsit aggasztani, hogy nem volt-e bántó a kritikám az írónő számára.  De szerencsére ő is abszolút jól vette a dolgot, meg a rajongói is, úgyhogy ez végül egy pozitív élmény lett számomra.

AniTiger: A legmeghatározóbb pozitív élményem a mostani Könyvfesztivál volt. Nagyon jó volt élőben is találkozni a régebbi tagtársakkal - és persze Vegazussal tölteni pár napot. :)

Orsi: Olyan könyveket olvastam, amit egyébként nem tettem volna meg (talán soha észre sem veszem ezeket a könyveket a könyvesbolt polcain), és a legtöbb még tetszett is.

Vegazus: A legmeghatározóbb számomra a személyes kapcsolatok kialakulása. Gondolok itt arra, hogy AniTigerrel mennyire egymásra találtunk a könyvklub kapcsán, és rendszeresen e-mailekkel bombázzuk egymást, vagy hogy mennyire természetes már, hogy mi könyvklubosok egymás blogbejegyzéseihez hozzáfűzűnk egy-egy gondolatot. Ide sorolnám még azt is, hogy mennyire jó volt végre személyesen is találkozni és megismerkedni néhány régi könyvklubtaggal. Szuper társaság! Ja és még egy: talán meglepő, de én majd kiugrottam a bőrömből, mikor végre érkezett egy érdembeli kritika a könyvklub kapcsán az egyik klubtagtól (ami mellé hamar többen is odaálltak, ami szintén nagyon dicséretes). Örülnék, ha máskor is jeleznétek, ha valamin szeretnétek változtatni! :)


k_annamaria:
Melyik könyvet olvasnátok újra?

k_annamaria: Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában szerintem én Ac soha nem fogom megunni.

Dexter79: Marsit olvasnám újra.

Wmagda: Ha nem is a közeljövőben, de valamikor szívesen újraolvasnám a „Szívritmuszavar”, és a „Kösz, hogy…” című könyveket. Nem a lebilincselő történetük miatt, hanem mert mindkettőben az elbeszélésmódjuk egyedisége tetszett a leginkább, és kíváncsi vagyok, hogy ez meddig tartana ki nálam, csak az első olvasásig, vagy még másodjára is tudnának tetszeni. Amit még esetleg újraolvasnék (de a terjedelme miatt valószínűbb, hogy erre soha nem fog sor kerülni) az Jo Nesbo „A fiú” című műve. Mert amikor befejeztem a könyvet, rájöttem, hogy egy csomó kis utalás volt elrejtve benne, amikre én olvasás közben fel se figyeltem, utólag is csak halványan rémlettek, és biztos vagyok benne, hogy voltak benne olyan utalások is, amiken teljesen átsiklottam. Hogy egy ilyen marhaság miatt miért olvasnám újra? Egyrészt, mert nem szeretem, ha nem veszek észre jelentőséggel bíró dolgokat egy könyvben, másrészt mert lehet, hogy ez egy sokkal jobban megírt könyv, mint amennyi nekem átjött belőle első olvasásra.

AniTiger: A Napnak fényét vagy A marsit. :)) Mindkettőt nagyon szerettem és megszerettem az íróik stílusát is általuk!

Orsi: Talán A marsit. Nagyon tetszett és szerintem a film is jól sikerült, ami újra és újra arra csábít, hogy olvassam el a könyvet még egyszer.

Vegazus: Én nem vagyok egy újraolvasós típus, mert azt vallom, hogy olyan sok jó könyv van a világon, hogy inkább azokból szeretnék minél többet megismerni, ahelyett, hogy néhányat olvasnék újra és újra. Néha azért persze teszek kivételt. :) Ha újraolvasnék egy Mini-könyvklubos könyvet, az J. Goldenlane Napnak fénye című regénye lenne, mert másodjára is egész biztosan jól szórakoznék a humorán és a pörgős akciójeleneteken.


Dexter79:
Amikor megkapjátok a beköszönőt a választott, megszavazott 3 könyvvel, akkor mi az első gondolatotok és mennyire szokott egyezni a saját elképzelésetekkel? (Ez Vegazus esetében, amikor kiderül a végeredményt)

k_annamaria: Én mindig mást várok :) de a végére azért mindig nyugtázom, hogy ez is jó kör volt. Általában egy könyv azért sikerülni szokott.

Dexter79: Nekem mindig van legalább egy olyan könyv, amivel nem vagyok kibékülve, mert tartok tőle, szerencsére eddig kevésszer lett igazam az első megérzés miatt. Igazából talán 2-3 olyan könyv van, amire időpocsékolásnak tekintem az olvasási időt.

Wmagda: Ha olyan könyveket szavazunk meg, amire én is szavaztam, vagy nem szavaztam, de érdekesnek találtam azért őket, annak örülök. És igazándiból eddig csak ilyen esetek voltak, úgyhogy ennyi is lenne a válaszom. :) (De ha a jövőben előfordul olyan, hogy számomra tök érdektelen könyvet szavazunk meg, szerintem attól sem fogok dührohamot kapni, legfeljebb nem olvasom el vagy végig, ha nagyon nem fér össze velem a könyv.)

AniTiger: Néha szokott, néha nem, de mindig izgatott vagyok, amikor kiderülnek a kiválasztott művek! ^^ Az első gondolatom általában az, hogy: ÚRISTEN, de várom, hogy nekikezdjek az elsőnek "mostazonnal"! (Persze sosem kezdem el egyből...)

Orsi: Nagyon sokszor nem emlékszem, hogy melyik könyvre szavaztam, általában a borító alapján ítélek, vagy arra voksolok, amit még nem olvastam. Az első gondolatom ilyenkor, hogy júhú! kezdhetek végre valami jót olvasni. :D

Vegazus: Először is köszönöm az én esetemre vonatkozó kérdésmódosítást! :) Első gondolatról nem tudok nyilatkozni, mert már a folyamatosan beérkező szavazatok alatt szoktam figyelni az állást, és figyelemmel kísérem, mely regények a népszerűek, és próbálom megítélni, melyik három regény lesz a befutó. Emiatt én nem olyan hirtelen szembesülök az eredménnyel, mint a többiek. Mivel mind a 10 szavazható könyvet én választom ki, ezért mindegyiknek szurkolok, hiszen mindet érdemesnek tartom arra, hogy közösen elolvassuk, és emiatt kicsit csalódott is vagyok, ha egy-két regény alig kap csupán néhány szavazatot. De persze nekem is szokott lenni preferenciám, hogy mely könyvnek örülnék jobban, és melyiknek kevésbé. Általában azok szoktak győztesként kijönni, amelyeknek kevésbé örülök. :) De sokszor előfordult már, hogy pont ezek voltak számomra a legérdekesebb, vagy éppen a legmeghatározóbb olvasmányok, úgyhogy nem panaszkodom.


Orsi:
Szoktatok-e kommentet hagyni mások értékelésénél és, ha igen, akkor milyen jellegűeket? Szoktatok-e reagálni arra, ha mások hozzászólást írnak a bejegyzéseitekhez? 

k_annamaria: Sajnos ritkán hagyok és kapok kommenteket. Jó lenne kicsit több visszajelzés szerintem. Ezen a jövőben igyekszem változtatni.

Dexter79: Én még sose hagytam kommentet, de elolvasom a többit. Nálam már hagytak, de csak a saját nevemmel tudnék válaszolni, nem mint Dexter, ezért nem írtam.

Wmagda: Vegazussal szoktunk olykor eldumcsizni egyik-másik könyv kapcsán, hol az ő blogján, hol az enyémen, hol e-mailben. Általában a könyvvel kapcsolatos véleményeltéréseinket szoktuk kibeszélni, de azért még sose vesztünk össze. :) Igen, szoktam válaszolni a hozzászólásokra.

AniTiger: Szoktam reagálni a bejegyzéseim kommentjeire, ha van kedvem vagy mondanivalóm. :D Mások bejegyzéseihez is hozzá szoktam szólni, de ebben az esetben is csak akkor, ha van mit mondanom a témával kapcsolatban. :D Vagy ha nagyon tetszett a bejegyzés szövegezése. :D

Orsi: Néha szoktam, de általában csak elolvasom a bejegyzéseket és megjegyzek pár dolgot. Rajta vagyok, hogy fejlesszem a kommunikációs képességeimet.
Ennek ellenére szoktam válaszolni, úgyhogy jöhetnek a kommentek :D

Vegazus: Én mindig hagyok hozzászólást, ha valamiért megmozgat a könyvértékelés, és van hozzá fűződő gondolatom. (Oké, kivéve akkor, ha facebook profillal tudnék csak hozzászólni, vagy sehogy.) Szerintem fontos, hogy ne csak mindenki elmondja a maga gondolatait, hanem beszélgessünk is egymással a könyvekről, ezért szeretnék is buzdítani erre minden klubtársat. Ugyanebből az okból válaszolni is szoktam a hozzám érkező megjegyzésekre.


Vegazus:
Gondolj arra a könyvre, amit a Mini-könyvklub nélkül nem vettél volna a kezedbe, és most mégis úgy érzed, hogy kár lett volna kihagyni! Melyik ez a könyv, és miért volt jó megismerkedni vele?

k_annamaria: Sok ilyen könyv van, amit egyébként nem olvastam volna.Viszont Lois Lowry: Az emlékek őre című könye kellemes csalódás volt. Nagyon szerettem ezt a világot.

Dexter79: Több ilyen könyv van, de talán a Napnak fényét emelném ki, az írónő stílusa, humora fogott meg. Tövisek hercege nagyon tetszett itt is a stílus, a poénok, de az igazi kedvencem A marsi, bár azt a klub nélkül is elolvastam volna egyszer.

Wmagda: Sok ilyen volt, de azt hiszem, leginkább a „Szívritmuszavar”-nak örülök, hogy olvashattam, annyira egyedi volt a hangvétele, az elbeszélésmódja.

AniTiger: Dmitry Glukhovsky: Metró 2033 - Akárhogy is ekézem néha, mégis ez volt az egyik legmegrázóbb élményem, amit kár lett volna kihagynom. A másik meg A Tövisek Hercege. A klub nélkül sosem álltam volna neki, nincsen túl nagy véleményem Jorgról, de azért érdemes volt elolvasnom. :D

Orsi: Igencsak hosszú azon könyvek listája, amiket a Mini-könyvklub nélkül nem vettem volna a kezembe. A kedvencem mégis J. Goldenlane Napnak fénye című könyve volt, a 4. fordulóból. Nem csak egy történetet ismertem meg, hanem egy csodálatos írónőt, akinek több könyve is magas színvonalú.

Vegazus: Ez a regény egyértelműen a Metró 2033. Nálam alap, hogy önszántamból horrort nem veszek a kezembe (bár mostanában már talán egyre bátrabb vagyok ilyen téren), olvasás előtt nagyon féltem is a könyvtől. Szerencsére nem volt annyira ijesztő és brutális, mint számítottam, és habár nagyon lassú és vontatott volt, mégis rengeteg kérdést vetett fel bennem. AniTigerrel még hónapokkal később is erről a könyvről beszélgettünk, hogy melyikünk mit hogyan értelmezett, és mivel tudjuk megmagyarázni a rejtélyes dolgokat. Nagyon sokrétű regény, számomra felejthetetlen élményt nyújtott a hibáival együtt is.

Kövess Bloglovin-on

2017. május 22., hétfő

Watchmen ​– Az Őrzők

https://moly.hu/konyvek/alan-moore-dave-gibbons-watchmen-az-orzok
Felnőtteknek szóló, elgondolkodtató képregény a béke áráról.

A történetből: A képregény egy alternatív világban játszódik a hidegháború idején. Egy férfi kiesik az ablakból, a rendőrség nyomozni kezd, de Rorschach, egy álarcos törvényenkívüli kezdi összerakni a puzzle darabkáit. Rájön, hogy aki meghalt, nem más, mint a Komédiás, aki korábban szintén maszkos igazságosztó volt. Ma már ezek a jelmezes hősök nem ítélkezhetnek öntörvényűen az utcákon. Egyedül Dr. Manhattan – aki nem visel egyáltalán semmiféle jelmezt – munkáját tűri meg az ország, sőt, az ő személye biztosítja, hogy nem tör ki a harmadik világháború. De ki akarhatta megölni a Komédiást, és mi oka lehetett rá?

Értékelésem: Szokatlan tőlem, hogy képregényt olvassak. Az ötlet onnan jött, hogy a Goodreadsen egy hónapja belebotlottam egy kihívásba, aminek az a lényege, hogy április folyamán olvassunk el egy olyan könyvet, amivel kimozdulunk a komfortzónánkból. Nagyon megtetszett a kezdeményezés, de úgy éreztem, hogy én időnként amúgy is kilépek a komfortzónámból, ha más nem, hát a Mini-könyvklub kedvéért. Ezért arra gondoltam, hogy ahhoz, hogy ez igazi kihívás legyen számomra, emelek a téten, és nem is én választom ki az olvasmányomat. Összegyűjtöttem néhány olyan témát / műfajt, amit magamtól nem nagyon választanék, és arra kértem a molyos figyelőimet, hogy ajánljanak számomra ezeknek megfelelő olvasmányt. Vártam pár napot, de ezalatt egyedül msglasstól kaptam ajánlást, aki három képregényt javasolt olvasásra. Ezek közül választottam ki a Watchment.

Láttam régen a moziban a képregény alapján készült filmet, és elég sok dologra emlékeztem, meg is lepődtem, hogy mennyire hűen követi a film az eredeti cselekményeket. A film második feléből viszont semmi nem maradt meg, és most, hogy utánaolvastam, rájöttem, hogy valószínűleg azért, mert nem érthettem. Sokan panaszkodnak rá, hogy a mozis verzió túl rövidre van vágva, nem lehet érteni a történetet, ezért érdemes inkább a rendezői, de még inkább az úgynevezett ultimate cut verziót nézni helyette. (Meg is néztem, erről a bejegyzés végén írok.)

A képregényről érdemes tudni, hogy felnőtt közönségnek szánták, nem adnám gyerek kezébe. Egyrészt tele van brutalitással, vérrel, szexszel, gyomorforgató képekkel és leírásokkal, és emellett olyan történelmi és politikai utalásokkal is, amiket nem értenének meg. Időnként nekem is segítséget nyújtottak a jegyzetek a végén, amik rávilágítanak olyan tudnivalókra is, amit a magyar olvasó nem feltétlenül ismer (fel) magától. Nagyon érdekes kiegészítést nyújtottak a füzetek végén található, pár oldalas leírások is, amik sokszor valamelyik szereplő feljegyzései, levelei voltak, esetleg kivágott újságcikkek, vagy könyvfejezetek. Nagyon tetszett a "képregény a képregényben" motívum is, azaz, hogy az egyik szereplő képregényt olvasott, és ennek cselekménye, rajzai is beépültek a mi történetünkbe. Nagyon érdekesek voltak ezek a párhuzamok, kár azonban, hogy számomra ez a kalózos történet túlságosan romlott és beteg volt.

Maga a történet is érdekes volt ugyan, de engem inkább a szereplők kötöttek le. Szimpatizálni semelyikükkel nem tudtam, mert elég egy beteg csürhét alkotnak, de határozottan érdekes személyiségek. Leginkább talán Dr. Manhattan története fogott meg, a többiektől többé vagy kevésbé, de undorodtam.

A rajzok rendkívül kidolgozottak, részletgazdagok, és tele vannak rejtett utalásokkal, amiket csak a figyelmes olvasó vesz észre (vagy aki alaposan átrágja a jegyzeteket). Esztétikailag azonban sokszor nem nyújtanak túl szép látványt. Ezt nem kritikaként mondom, hiszen furcsa is lenne ilyen borzalmasságokat tündi-bündi módon ábrázolni. A lényeg, hogy senki ne számítson Simon's Cat cukiságára, ha a Watchment veszi kézbe.


Összességében nekem tetszett a képregény, örülök, hogy belevágtam (holott az elején komoly fenntartásaim voltak). Igaz, hogy nem sikerült április folyamán a végére érnem, de a lényeg nem is ez, hanem az, hogy tényleg belevágtam, és végigolvastam, és egyáltalán nem bántam meg. Igen, brutális volt, véres volt, sok rész nem tetszett, de összességében mégis nagyon érdekes élmény volt, és örülök, hogy most már ezt a világirodalmi szintűnek tartott alkotást is ismerem. Köszi, msglass!

Értékelésem: 4 / 5

Watchmen film (2009): Megnéztem újra a filmet (ezúttal a leghosszabb, 3,5 órás verziót), és ez tényleg nagyon hűen követi a képregény cselekményeit, és sokkal érthetőbb, mint a mozis verzió. Ráadásul most, hogy a képregény után a film által újra "végigpörgettem" az eseményeket, újabb összefüggéseket fedeztem fel a történetben, amik a képregényben is benne voltak, de első olvasásra nem estek le. Ez a hosszú verzió még a kalózos képregényt is magában foglalja, annak ellenére, hogy a metaforikus párhuzam sokkal kevésbé szembeötlő, mint az eredeti képregényben. Ezek az animált jelenetek marha jól néznek ki szerintem, bár ugyanolyan gyomorforgató így is, mint olvasva. A színészeket is nagyon jól válogatták meg, nemcsak hogy jól alakítottak egytől egyig, de sikerült úgy maszkírozniuk őket, hogy rendkívüli módon emlékeztessenek képregénybeli megfelelőjükre.

Egyedül a múltbeli, elsőgenerációs maszkos igazságosztók háttértörténetét éreztem összecsapottnak, ezt szerintem kevéssé érthette, aki nem olvasta korábban a képregényt. De hát nem lehet minden tökéletes, így is elég hosszú volt a film. Ahogy a képregényben is, úgy itt is Dr. Manhattan részei tetszettek leginkább. A történet végét kicsit átírták, és meg kell mondjam, számomra észszerűbb ez a feloldás, mint ami a képregényben volt. Cserébe viszont a képregény talán kicsit sejtelmesebb, bizonytalan lezárást kapott, kevésbé volt happy end feelingem, és ez is plusz pontot ér a szememben. Szóval nehéz dönteni, hogy melyik lezárás volt a jobb.

Konklúzió: Megérte belevágnom ebbe a rendkívüli kihívásba, amivel igencsak kiléptem (mi több: kiugrottam) a komfortzónámból, és nagyon örülnék neki, ha a példámat látva esetleg más is kedvet kapna egy hasonló irodalmi kalandozáshoz. No, nem feltétlenül képregényre gondolok, hanem bármi olyan stílusra / műfajra, amit magadtól nem választanál. Kérdezd meg ismerőseidet, mit ajánlanak, és válassz azok közül! Jó szórakozást hozzá, és írd majd meg, milyen volt! :)

Hasonló könyvek:
Drakula gróf válogatott rémtettei
Tövisek hercege
Metró 2033
Pi élete

Kövess Bloglovin-on

2017. május 20., szombat

Gaura Ágnes és a Boriverzum

A Mini-könyvklub 7 első olvasmánya Gaura Ágnes Borbíró Borbála sorozatának első része, a Vámpírok múzsája. Ennek kapcsán vámpíros könyvsorozatáról, az úgynevezett Boriverzumról, és nemsokára megjelenő új, tündéres regényéről gyűjtöttem össze érdekességeket.

Gaura Ágnes vörös parókával a 2013-as VampiCon rendezvényen.
Forrás: az írónő szerzői oldala
Nem titok, hogy Gaura Ágnes neve valójában írói álnév, és a mögötte rejlő személy szándékosan rejtőzködik. Ennek oka, hogy a környezetében élőkkel és munkatársaival is összetűzéshez vezethetne, ha nyíltan felvállalná, hogy vámpírokról ír szórakoztató regényeket. Éppen ezért dedikálásain is napszemüvegben és/vagy széles karimájú kalapban szokott mutatkozni.

Habár Áginak és Borinak is van egyiptológus diplomája, Ági a karaktereket mégsem egy az egyben saját magáról és ismerőseiről formázza, hanem inkább összegyúrja a különböző valós személyek külső és belső tulajdonságait, jellemét. Ám ez is inkább csak inspirációként szolgál, és a végső, regénybeli karakterek talán már csak őt emlékeztetik valós ismerőseire. Egy konkrét példaként azért elárulja, hogy miképpen az egyik fontos szereplő, Attila, folyton motoroscsizmában jár, úgy férje kedvenc lábbelije is a csizma.

Ági elégedetlen volt a nyugati regények, filmek, filmsorozatok vámpírtörténeteinek trendjével, azaz hogy egyre inkább romantikus, vagy pornográf keretet kapnak. Az ő regényeiben is van romantika, de a cselekmény emellett akciódús, előtérbe kerül a nyomozás, és a vámpírok is jobban hasonlítanak az eredeti erdélyi vámpírokhoz, mint mondjuk az Alkonyat csillogó testű szépségideáljaihoz. Ági azt is nagyon fontosnak tartja, hogy történetei jórészt Magyarországon játszódnak, és előszeretettel csempész be magyar sajátosságokat regényeibe. Így nemcsak a pálinka, hanem a korrupció, az akadozó bürokrácia, a magyar kutatási intézmények alulfinanszírozottsága, de még "a mi autónk" is megjelennek regényeiben. Ezzel együtt történeteiben felfigyelhetünk mai korunk társadalomkritikájára, vagy éppen aktuálpolitikai vonatkozásokra is.

Ági azt vallja, hogy az élőholt vámpírok történetein keresztül is az emberekről ír, ide értve az emberséget (vagy annak hiányát), az emberi lelket (vagy lelketlenséget), és a különféle, olykor sokrétű, összetett érzelmeket. Ehhez kapcsolódóan a művészet és a tudományok is előtérbe kerülnek, de nem egymás ellentéteiként, hanem szorosan összefonódva az emberi természettel és kreativitással.

Forrás: Shelby Robinson (Flickr)
A közelgő Ünnepi Könyvhéten (2017. június 812.) új regénye jelenik meg, amely ezúttal nem Bori további kalandjait meséli el, (bár Bori sorozatát is tervezi folytatni,) sőt, az új regény még csak nem is vámpírtörténet lesz, hanem egy tündéres urban fantasy high fantasy keverék magyar népmesékre és tündérhagyományra alapozva. A Túlontúl című regényben három erdőt is megismerhetünk majd: az Aranyerdőt, az Ezüsterdőt és a Rézerdőt, melyek sújtásos medálokat is ihlettek, ezeket ide kattintva lehet megcsodálni. Ági azt is elárulta Facebook oldalán, hogy soha nem írt még olyan hosszú regényt, mint most és ez azért már sejteti, hogy igencsak vaskos kötetre számíthatunk (feltéve, hogy csupán egy kötetes lesz), hiszen eddigi leghosszabb regénye 550 oldalt tesz ki. A történet gyerekbarátabb lesz a Boriverzumhoz képest, mert szeretné, ha lánya is mielőbb elolvashatná. Emiatt több fiatal szereplő is előtérbe kerül majd a regényben, de megmarad a Boriverzumban már megszokott humor és nyomozás.

Aki egy ideje már figyelemmel követi a Mini-könyvklubot, annak biztos beugrott, hogy egy korábbi olvasmányunkban, Kleinheincz Csilla Ólomerdejében is szerepeltek ilyen mágikus, tündér lakta erdők. A hasonlóság nem véletlen, hiszen mindkét regény (Csilláé és Ágié is) sokat merített a magyar népmesei és tündérvilágból. További érdekes összefüggés kettejük között, hogy évekkel ezelőtt Csilla volt Ági főszerkesztője, akitől nagyon sokat tanult a könyvírás szerkesztési fázisáról. Ági egyébként sok érdekességet osztott meg a szerkesztési feladatokról, és egy anekdótát is Csillával közös munkájukról. Ezt ide kattintva olvashatod el.


A bejegyzés megírásához az alábbi oldalak szolgáltak forrásként:
moly.hu, az író hivatalos honlapja, az író Facebook oldala, Magyar Nemzet interjú, DeltaVision interjú

Kövess Bloglovin-on

2017. május 19., péntek

Vámpírok múzsája

https://moly.hu/konyvek/gaura-agnes-vampirok-muzsajaVagány történet egy belevaló "vámpírcsapolóval".

A történetből: Borinak az a munkája, hogy vámpírok vérét gyűjti be, amit a Vámpírkutató Intézet laborjában kielemeznek, és ezáltal egyre több dolgot fedeznek fel a vámpírokkal kapcsolatban. Egy amerikai vámpírkonferencián Bori megismerkedik a világ talán legnagyobb vámpírkutatójával, a meglepően fiatal Eric Bowmannel, akitől nagyszerű állásajánlatot kap. Hazatérve Magyarországra egy cowboy kinézetű fickó szintén állást kínál neki, amely szupertitkos és túlságosan veszélyes, ám rendkívüli jelentőségű. Borinak választania kell a két lehetőség közül.

Értékelésem: Hihetetlen, mennyire beszippantott ez a regény. Pedig a mágikus lényekről és vámpírokról szóló történeteket nem érzem közel magamhoz. De a szöveg stílusa és a cselekmény azonnal megvett magának, pedig így utólag belegondolva az elején nem is történik semmi érdekes (a későbbiekhez viszonyítva legalábbis), inkább csak a szereplőket és a vámpírhelyzetet ismerjük meg. Mégis, már ezt a leírást is nagyon szórakoztatónak találtam a konferenciával és a virtuális pasival. A legnagyobb erőssége a regénynek szerintem a belevaló karakterek, akik mind erős jellemek és rendszeresen ki is osztják egymást. Nagyon tetszett ez az állandó csipkelődő civakodás és a vicces beszólások, amin időnként hangosan fel is nyerítettem. Külön tetszett SPOILER: Bori hullámzó kapcsolata a cowboyjal, és hogy nem sablon elemekből építkezett a regény (pl. kezdetben utálják egymást de később legjobb barátok / szerelmespár lesznek és onnantól tökéletes összhang van köztük). Nagyon jól árnyalta az író a különböző karaktereket, valóban mind egyéniség volt, és egytől egyig el tudtam képzelni őket.

SPOILER: Habár Bori és a vér kapcsolatán (és elfogyasztásának következményein) rendesen meglepődtem, de mégis tetszett, hogy ezáltal lett valamilyen "hibája", szégyellnivalója, ami utána végigkísérte a regényt. Viszont a történet végén kettős érzelmeket váltott ki belőlem az a rengeteg misztikus belemagyarázás a múlt eseményeibe. Egyrészt tetszett, mert ötletes volt, és adott némi megalapozottságot annak, hogy miért is olyan fontos Ligeia, de másrészt kicsit sok is volt nekem. Kicsit erőltetettnek tűnt; talán ha feleennyi példával állt volna elő a múzsa, jobban meggyőzött volna (engem és Borit is). Egy szó mint száz: teljesen levett a lábamról Bori története, és egészen biztos, hogy nem állok meg az első kötet után. Úgy érzem, van itt még bőven felfedeznivaló.

Értékelésem: 5 / 5

A könyvsorozat részei:
 Borbíró Borbála 0: Démoni színjáték
 Borbíró Borbála 1: Vámpírok múzsája
 Borbíró Borbála 2: Átkozott balszerencse
 Borbíró Borbála 3: Lidércnyomás
 Borbíró Borbála 4: Lángmarta örökség
 Borbíró Borbála 5: Attila koporsója

Hasonló könyvek:
Napnak fénye
Jégtánc
Keserű ébredés

Kövess Bloglovin-on

2017. május 2., kedd

Madame ​Mallory és kis indiai konyhafőnöke

https://moly.hu/konyvek/richard-c-morais-madame-mallory-es-kis-indiai-konyhafonoke Mit kell feláldozniuk az életben az igazán nagy tehetségeknek?

A történetből: Az indiai Hadzsi család életét ismerhetjük meg, akik sikeresen vezetik éttermüket Mumbaiban, és a folyton megújuló kínálatukkal nagy népszerűségnek örvendenek. Az egyre nagyobb presztízsű étterembe egyre magasabb rangú emberek térnek be vendégként, ezért idővel kisegítőként is csak a magasabb osztályba tartozó embereket alkalmazzák. A szegénységben élő munkanélküliek, akik korábban dolgozhattak az étteremben, de már nem, végül haragjukban felgyújtják a Hadzsi család házát. Az ekkor még tizenéves Hasszán és családja Európában kezd új életet.

Értékelésem: Még évekkel ezelőtt láttam Az élet ízei című filmet, ami akkor nagyon tetszett. Később tudtam csak meg, hogy regény alapján készült a film, így nagyon megörültem, mikor tavaly 500 forintért rá is találtam a Könyvhéten. Rögtön lecsaptam rá, és hazavittem. (Persze egy héttel később a Tescoban kétszáz forintért árulták darabját.)

Nehéz csak a könyvről nyilatkozni így, hogy láttam korábban a filmet. Igazából mind a kettő tetszett, de a konkrét események eléggé eltérnek egymástól. A korábbi filmélményem alapján úgy emlékeztem, hogy a hangulatuk hasonló volt,  de most a könyv olvasása után ismét megnéztem a filmet, és azt kell mondjam, hogy a könyvhöz képest nemcsak tejszínhabbal és habcsókkal szórták meg, hanem még porcukrot is hintettek a tetejére. A filmbeli történet jóval hollywoodibb volt, könnyebben emészthető, szerethetőbbek a karakterek, és nem voltak benne "csúnya jelenetek". Gondolok itt India mocskára (már elnézést a megfogalmazásért), amivel a könyv első nagy fejezetében szembesülünk, a londoni tékozló évekre, Madame Mallory szerepére Hasszán balesetében, Hasszán felnőttkori barátjára, aki egyáltalán nem is jelenik meg a filmben, vagy a Tourette-szindrómás szereplőre a regény vége felé. Másrészt viszont a könyv nagyobb mélységet adott Hasszán lelki útjának. Nagyon tudtam azonosulni vele és a problémáival, most pont jókor talált meg engem ez a regény, mert úgy érzem, némileg én is hasonló választások elé kerültem a napokban, mint ő.

Jelenet a The Hundred Foot Journey (2014) című filmből
Külön tetszett, hogy a könyv nagyon hosszú időszakot felölel, gyakorlatilag Hasszán gyerekkorától kezdve egészen kb. 45 éves koráig. Mindig szeretem az ilyen történeteket, valahogy ezeknek több mondanivalójuk van, és az igazán fontos kérdéseket boncolgatják. A történet lezárásával is elégedett voltam, nem volt semmi szájbarágás, vagy hatalmas happy end, inkább amolyan "mindenki gondoljon, amit akar". Számomra megvolt így is a happy end, ennél több nem is kellett. (A filmben ezzel szemben teljesen máshogy alakul Hasszán élete, és a lezárás is nagyon más.)

A könyv borítója habár nagyon szép, nem tartom jónak, ahogy a címet sem, és a kettő együtt aztán különösen megtévesztő. Azt sugallja, hogy Hasszán már kiskorában Madame Mallory mellé kerül tanoncnak, holott szó sincs erről. Kár, hogy nem hagyták meg az eredeti címet (The Hundred Foot Journey, azaz A százlépéses utazás), mert az egy fontos pillanatot ragad meg a történetben, a magyar fordítások viszont (a filmé és a könyvé is) teljesen semmitmondóak. Az ilyen megbélyegzéseket pedig, miszerint a Gettómilliomos és a L'ecsó keveréke ez a regény, úgy általánosságban nem szeretem.

Értékelésem: 4 / 5

Kövess Bloglovin-on