2024. október 19., szombat

Tizenegyedik blogszülinap

Tizenegy éves lett a könyves blogom! :)

Szokás szerint pár nappal megkésve, de idén legalább újra jelentkezem egy blogszülinapi poszttal. Tavaly ugyanis ez elmaradt, (nem az első eset,) sőt, idén még a szokásos év eleji értékelőt is kihagytam, mert nem olvastam a tavalyi év során annyira sok könyvet, hogy azokból érdemes lett volna válogatást készíteni. Nagy változás, hogy időközben a Mini-könyvklub is megszűnt – pontosabban határozatlan időre szünetel –, hiszen egyre apadt az érdeklődés iránta, és a részvétel is egyre inkább elmaradozott. Mindezeken felül a blogon az is meglátszik, hogy ez év első felében nem volt sajnos időm olvasni, de most már pótolgatom az elmaradást. :)
 
Újítás a blogon: a sokadik blogszülinap alkalmából megleptem magamat (vagy inkább a blogomat?) némi újítással: a fülek felül nagyobbak lettek, így könnyebben észrevehetők, és megjelent egy új oldal is köztük Ezt olvasd! címmel. Ez nem más, mint egy könyvajánló. Mostanra ugyanis már 290 könyvről írtam értékelést (blogbejegyzést), és emiatt a Könyvlistám (második fül) is olyan hosszú, hogy talán nehéz már átlátni (habár többféleképp is rendszerezve van: kategóriák, kétféle abc-rend, plusz alul pontozás szerint). Szóval arra gondoltam, elkél mostanra egy olyan rövidebb lista is, amin a számomra legkedvesebb, vagy éppen legmeghatározóbb könyvek szerepelnek, amiket jó szívvel ajánlok másoknak is olvasásra. Ez a célja az új oldalnak. Szép színes, a könyveket ugyanis borítóstul, kategóriánként válogattam össze.
 
Így néz ki az új, könyvajánló oldal!
 
Remélem, hasznos lesz nektek, a blog látogatóinak ez az új oldal! Időnként frissíteni is fogom, úgyhogy érdemes lehet néha-néha visszatérni! Jó böngészést, kellemes könyvolvasást!
 
Hasonló bejegyzések:
   Kilencedik blogszülinap
   Nyolcadik blogszülinap
   Hetedik blogszülinap
   Hatodik blogszülinap
   Ötödik blogszülinap
   Negyedik blogszülinap
   Második blogszülinap
   Blogszülinap!
   Blogindító

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése