Téli mese orosz tájon, ahol a régi és az új hitvilág csap össze, ám a nők mindkét oldalról el vannak nyomva.A történetből: Pjotr Vlagyimirovics családja északon él, ahol hosszú és kemény a tél, az emberek ilyenkor éheznek, de kitartanak, mert tudják, hogy tavasszal újra lesz mit enniük. Az itt élők, habár templomba járnak, még mindig áldoznak a régi isteneknek, és esténként történeteket mesélnek róluk gyerekeiknek. Pjotr felesége úgy dönt, megtartja a gyermeket, akivel várandós, mert tudja, hogy különleges képességei lesznek. A döntésnek azonban ára van. Miközben a kis Vászja felcseperedik és idősebb testvéreit látja szétszéledni a világban, nemcsak a hétköznapi dolgokat tanulja meg, hanem azt is, hogy bizonyos dolgokról, amiket mások nem érthetnek, jobb, ha tartja a száját.
Értékelésem: Nagyon érdekesnek tartottam a kétféle vallás ütköztetését egy ilyen környezetben, ahol kezdetben mintha jól megférne egymás mellett a régi pogány hitvilág és a kereszténység, de valahogy mégis érzi az ember a zsigereiben, hogy ez valahogy nem lesz jó. Például amikor a legidősebb testvér elmegy szerzetesnek, vagy amikor új pap érkezik a faluba. Igazából nem éreztem kiegyenlítettnek ezt a játszmát, mert csak az egyik oldalon látunk megelevenedni karaktereket, de aztán egész érdekesen, sőt váratlanul alakulnak a fejlemények. Számomra a regény központi témája ez volt, a régi és az új vallás összeférhetősége abban az átmeneti időszakban, amikor még nem vette egészen át az egyik a másik helyét.
Mindemellett szól a regény az egész családról is, de valahogy ez nem állt nekem össze egységes történetté. Mindenkinek más az útja, és úgy gondolom, hogy kerek egésszé csak a későbbi kötetekkel válhat majd a történet. Nem lepődnék meg, ha a folytatás(ok)ban más főszereplő(ke)t kapnánk (pl. Szását a következőben). Itt most Vászja kapott központi szerepet, a különleges, vadóc lány, aki nem követi a lányokkal szemben támasztott normákat. Nem szeret varrni, szót fogadni, illedelmes lenni, hanem fiú módjára legszívesebben kardot ragadna és megtanulna rendesen lovagolni. És tulajdonképpen ehhez kapcsolódik a legfőbb bánatom a könyvvel. Ez a regény egy olyan korszakban játszódik, amikor a lányok azt kell tegyék, amit a ház ura mond. Ha egy apa azt mondja a lányának, hogy feleségül kell menned XY-hoz, akkor a lánynak kutya kötelessége feleségül mennie az illetőhöz, akár akar házasodni, akár nem. Még az sem számít, hogy fiatal- vagy öregemberhez adják-e, csak az, hogy erős fiúkat szüljön. És persze tudom, hogy létezett, sőt bizonyos helyeken még most is létezik ilyen a világon, de ettől függetlenül (vagy talán éppen ezért) nem szeretek ilyen történetekről olvasni. Szerencsétlen Annát egész a könyv végéig sajnáltam, hiába lett egy kiállhatatlan szipirtyó, aki örömből csupán a kárörömöt ismerte.
Azt hiszem, ezzel a legfontosabb gondolataimat el is mondtam a regényről. Talán még érdemes kiemelni a meseszerű hangulatát és a téli táj megjelenítését, ami egy pokrócba kuckózva, forró teával igazán elvarázsolt. Mégis, valahogy nem volt az igazi. A mese jellegű részek nagyon tetszettek, de a fent kifejtett problémám végig zavart, és a végéhez közeledve a furcsa romantikus-féle jelenet meg egészen légből kapottnak, kidolgozatlannak tűnt, így nagyon furcsán hatott. Bájos lehetett volna az egész, de bizonyos részek túl zavaróak voltak hozzá.
Mindemellett szól a regény az egész családról is, de valahogy ez nem állt nekem össze egységes történetté. Mindenkinek más az útja, és úgy gondolom, hogy kerek egésszé csak a későbbi kötetekkel válhat majd a történet. Nem lepődnék meg, ha a folytatás(ok)ban más főszereplő(ke)t kapnánk (pl. Szását a következőben). Itt most Vászja kapott központi szerepet, a különleges, vadóc lány, aki nem követi a lányokkal szemben támasztott normákat. Nem szeret varrni, szót fogadni, illedelmes lenni, hanem fiú módjára legszívesebben kardot ragadna és megtanulna rendesen lovagolni. És tulajdonképpen ehhez kapcsolódik a legfőbb bánatom a könyvvel. Ez a regény egy olyan korszakban játszódik, amikor a lányok azt kell tegyék, amit a ház ura mond. Ha egy apa azt mondja a lányának, hogy feleségül kell menned XY-hoz, akkor a lánynak kutya kötelessége feleségül mennie az illetőhöz, akár akar házasodni, akár nem. Még az sem számít, hogy fiatal- vagy öregemberhez adják-e, csak az, hogy erős fiúkat szüljön. És persze tudom, hogy létezett, sőt bizonyos helyeken még most is létezik ilyen a világon, de ettől függetlenül (vagy talán éppen ezért) nem szeretek ilyen történetekről olvasni. Szerencsétlen Annát egész a könyv végéig sajnáltam, hiába lett egy kiállhatatlan szipirtyó, aki örömből csupán a kárörömöt ismerte.
Azt hiszem, ezzel a legfontosabb gondolataimat el is mondtam a regényről. Talán még érdemes kiemelni a meseszerű hangulatát és a téli táj megjelenítését, ami egy pokrócba kuckózva, forró teával igazán elvarázsolt. Mégis, valahogy nem volt az igazi. A mese jellegű részek nagyon tetszettek, de a fent kifejtett problémám végig zavart, és a végéhez közeledve a furcsa romantikus-féle jelenet meg egészen légből kapottnak, kidolgozatlannak tűnt, így nagyon furcsán hatott. Bájos lehetett volna az egész, de bizonyos részek túl zavaróak voltak hozzá.
Értékelésem: 3,5 / 5
Hasonló könyvek:
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése