Letargikus világvége történet.
A történetből: Jeevan hiába próbálja megmenteni egy híres színész életét. Az előadás után hazaúton felhívja legjobb barátja, aki orvos, és közli vele, hogy azonnal el kell hagynia a várost, mert iszonyatos járvány terjed, amibe mindenki pár napon, vagy akár pár órán belül meghal. Jeevan felvásárolja egy kis üzlet teljes készletét, majd elmegy vele a bátyjához. Az Utazó Szimfónia nevű társulat a világ összeomlása után járja a közeli városokat, hogy az ott lakókat színdarabokkal és klasszikus zenével szórakoztassa. Az út azonban mindig veszélyes, és az ismerős városok is egészen megváltozhatnak, akár egy év leforgása alatt.
Értékelésem: Érdekes könyv, de nagyon depresszív volt számomra. Gyakorlatilag sok kis külön történetszálat kapunk, mindegyiknek egy-egy szereplő áll a középpontjában, és ezek az emberek sokszor csak vékony szálakkal kötődnek egymáshoz. Mindegyik történet szomorú, lehangoló, befelé forduló, merengős. Pedig a fele a múltban, az összeomlás előtt, a másik fele pedig azután játszódik. Mégis, sehol senki nem volt igazán boldog. Számomra a regény leginkább egy novelláskötet benyomását keltette, a novellákat szétdarabolták, és a kisebb részeket majdhogynem véletlen sorrendben tették egymás után sorba. Ez így persze nem teljesen igaz, erős túlzás, de azért mégis valami ilyesmiről van szó.
A szereplők tetszettek, egytől egyig mindegyik; olyan jó volt az ábrázolásuk, hogy mindegyikkel együtt tudtam érezni, lélegezni. Nem tetszett mindenkinek minden döntése, de mégis megalapozottnak éreztem, és meg tudtam érteni a motivációkat a cselekedetük mögött. Nem volt igazán olyan része a regénynek, amikor unatkoztam volna, mégsem szerettem sokszor a kezembe venni, mert hát nem egy vidám történet, nem olyan, amit előveszek, hogy kicsit jobb kedvre derítsen. Maga a Tizenegyes állomás – egy képregény, amit az egyik szereplő készít – ugyanilyen lehangoló történetet mesél el, ám azt mégis szívesebben olvastam volna, mert az legalább színes, és jobban el lehet vonatkoztatni a valóságtól, hiszen egy kitalált űrhajón játszódik.
Számomra a történet elég váratlanul ért véget. Nem érzem igazán, hogy bármelyik történetszál le lenne zárva, hogy bárhová eljutottunk volna, vagy hogy bármi is érdemben megváltozott volna. Kétségtelen, hogy egy reménysugár gyúl a végén, de egyrészt ez a fejlemény előbb vagy utóbb, de mindenképpen várható volt, másrészt pedig semmit sem ad a szereplőkhöz, holott végig ők álltak a regény középpontjában. Én hozzájuk vártam volna valamiféle feloldást, például hogy kiderül, ki milyen szállal kapcsolódik Arthurhoz. Ezért bennem a lezáratlanság érzése maradt a regény végére érve.
A szereplők tetszettek, egytől egyig mindegyik; olyan jó volt az ábrázolásuk, hogy mindegyikkel együtt tudtam érezni, lélegezni. Nem tetszett mindenkinek minden döntése, de mégis megalapozottnak éreztem, és meg tudtam érteni a motivációkat a cselekedetük mögött. Nem volt igazán olyan része a regénynek, amikor unatkoztam volna, mégsem szerettem sokszor a kezembe venni, mert hát nem egy vidám történet, nem olyan, amit előveszek, hogy kicsit jobb kedvre derítsen. Maga a Tizenegyes állomás – egy képregény, amit az egyik szereplő készít – ugyanilyen lehangoló történetet mesél el, ám azt mégis szívesebben olvastam volna, mert az legalább színes, és jobban el lehet vonatkoztatni a valóságtól, hiszen egy kitalált űrhajón játszódik.
Számomra a történet elég váratlanul ért véget. Nem érzem igazán, hogy bármelyik történetszál le lenne zárva, hogy bárhová eljutottunk volna, vagy hogy bármi is érdemben megváltozott volna. Kétségtelen, hogy egy reménysugár gyúl a végén, de egyrészt ez a fejlemény előbb vagy utóbb, de mindenképpen várható volt, másrészt pedig semmit sem ad a szereplőkhöz, holott végig ők álltak a regény középpontjában. Én hozzájuk vártam volna valamiféle feloldást, például hogy kiderül, ki milyen szállal kapcsolódik Arthurhoz. Ezért bennem a lezáratlanság érzése maradt a regény végére érve.
Értékelésem: 3 / 5
Hasonló könyvek:
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése