Lebilincselően kezdődő, de uncsi romantikába fúló történet egy rebellis fiúról.
A történetből: Norbi 19 éves kigyúrt, tetovált srác, akinek nincs még meg az érettségije. Apja elintézi, hogy bekerüljön a helyi elit iskolába, így szeptemberben újra kezdi az utolsó tanítási évet azzal a céllal, hogy tanév végén érettségi bizonyítványt szerezzen. Az órákon azonban nem figyel, hanem inkább a pad alatt olvas, és lassan az osztályban is híre megy, hogy miféle balhéja volt az előző iskolában, ahonnan kicsapták. Norbi a tanulásnál sokkal jobban szeret dolgozni Őryék sörfőzdéjében, vagy a szőlőskertben. Keddenként pedig külön utakon jár, hogy lerója tiszteletét választott istenének, Tyrnek.
Értékelésem: Kicsapongó gondolataim vannak a könyvről, voltak dolgok, amik nagyon tetszettek benne, és voltak, amik nagyon nem. Talán az lesz a legjobb, ha időrendben haladok.
A regény első kb. harmadát nagyon élveztem. A stílusa nagyon tetszett, a fogalmazás, meg talán a történet is a különc srácról, akinek helyén van a szíve, de valami sötét folt van a múltjában. Ami kicsit visszás volt nekem, hogy túlságosan azt éreztem, hogy ez a történet tinilányoknak íródott, annak ellenére, hogy egy 19 éves srác szemszögéből látunk mindent. Mintha az lett volna a célja az írónőnek, hogy kicsit bemutassa a lányoknak, hogyan gondolkozhat egy fiú. (Gondoljunk csak Bogi esetére!)
A regény közepe-vége átcsapott romantikus történetté, ami kevésbé tetszett. Nem is a romantikus szál zavart, hanem inkább a túlzott hangsúlya, holott lettek volna / voltak érdekesebb dolgok is a regényben. Túl sok volt a makaózásból is, na és különösen a zenékből!!! Itt már kezdett nagyon csömöröm lenni abból, hogy minden második oldalon arról kell olvassak, hogy ki éppen milyen zenét hallgat és melyik együttestől. A "törzsi dobok" is egy idő után inkább váltak nevetségessé és idegesítővé, azt hiszem, itt elsősorban ennek a metaforának a túlzott használata zavart, jobb lett volna időnként máshogy fogalmazni azt, hogy Norbi ideges / feszült / megemelkedett az adrenalin szintje.
Mikko karaktere és a hozzá fűződő történetszál nagyon tetszett, Norbi viselkedése kevésbé. Túlságosan könnyen lemondott róla, és hogy elterelje a figyelmét a tehetetlenség érzésétől, inkább elment csajozni. Pedig végül volt megoldás, de neki hetek kellettek, hogy rájöjjön, hogyan is segíthetne.
A történet lezárása előtt értetlenül állok. Az egész regény során azt kaptam eléggé erőltetetten az arcomba, hogy a magyar vidék mennyire szép, mennyire jó itt lenni, Norbi semmi pénzért nem menne máshova, mert itt érzi jól magát a természethez közel, a magyar tájakon. Erre a semmiből előjön azzal, hogy hát ő tulajdonképpen régóta el akart már menni innen, hogy felfedezze a világot, messzi tájakat lásson, csak ezt mind elfojtotta magában. Mi van?!?!?!?
Kettős érzésem van a könyvvel, mert amennyire faltam az elején az oldalakat, annyira leült a lelkesedésem a regény középső felében. Talán ha egy olyan jó 100 oldalt húztak volna a történetből, meg a rengeteg ismétlődést ("kedves Míra", "lecsendesítettem az elmémet", "elindítottam egy számot az XY együttestől", "törzsi dobok szóltak a fülemben", stb.), akkor nagyon tetszett volna a történet. Így viszont már inkább azt vártam, hogy érjek végre a végére.
A regény első kb. harmadát nagyon élveztem. A stílusa nagyon tetszett, a fogalmazás, meg talán a történet is a különc srácról, akinek helyén van a szíve, de valami sötét folt van a múltjában. Ami kicsit visszás volt nekem, hogy túlságosan azt éreztem, hogy ez a történet tinilányoknak íródott, annak ellenére, hogy egy 19 éves srác szemszögéből látunk mindent. Mintha az lett volna a célja az írónőnek, hogy kicsit bemutassa a lányoknak, hogyan gondolkozhat egy fiú. (Gondoljunk csak Bogi esetére!)
A regény közepe-vége átcsapott romantikus történetté, ami kevésbé tetszett. Nem is a romantikus szál zavart, hanem inkább a túlzott hangsúlya, holott lettek volna / voltak érdekesebb dolgok is a regényben. Túl sok volt a makaózásból is, na és különösen a zenékből!!! Itt már kezdett nagyon csömöröm lenni abból, hogy minden második oldalon arról kell olvassak, hogy ki éppen milyen zenét hallgat és melyik együttestől. A "törzsi dobok" is egy idő után inkább váltak nevetségessé és idegesítővé, azt hiszem, itt elsősorban ennek a metaforának a túlzott használata zavart, jobb lett volna időnként máshogy fogalmazni azt, hogy Norbi ideges / feszült / megemelkedett az adrenalin szintje.
Mikko karaktere és a hozzá fűződő történetszál nagyon tetszett, Norbi viselkedése kevésbé. Túlságosan könnyen lemondott róla, és hogy elterelje a figyelmét a tehetetlenség érzésétől, inkább elment csajozni. Pedig végül volt megoldás, de neki hetek kellettek, hogy rájöjjön, hogyan is segíthetne.
A történet lezárása előtt értetlenül állok. Az egész regény során azt kaptam eléggé erőltetetten az arcomba, hogy a magyar vidék mennyire szép, mennyire jó itt lenni, Norbi semmi pénzért nem menne máshova, mert itt érzi jól magát a természethez közel, a magyar tájakon. Erre a semmiből előjön azzal, hogy hát ő tulajdonképpen régóta el akart már menni innen, hogy felfedezze a világot, messzi tájakat lásson, csak ezt mind elfojtotta magában. Mi van?!?!?!?
Kettős érzésem van a könyvvel, mert amennyire faltam az elején az oldalakat, annyira leült a lelkesedésem a regény középső felében. Talán ha egy olyan jó 100 oldalt húztak volna a történetből, meg a rengeteg ismétlődést ("kedves Míra", "lecsendesítettem az elmémet", "elindítottam egy számot az XY együttestől", "törzsi dobok szóltak a fülemben", stb.), akkor nagyon tetszett volna a történet. Így viszont már inkább azt vártam, hogy érjek végre a végére.
Értékelésem: 3 / 5
Hasonló könyvek:
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése