2020. december 2., szerda

Karácsonyi könyvajánló 1

Kép forrása: Sibusky / Pixabay
Nekem a december mindig a karácsonyi könyvek hónapja, ugyanis általuk igyekszem karácsonyi hangulatba kerülni, ami munka mellett nem mindig könnyű. Amikor az ember agya még mindig a munkán pörög, nehéz elhinni, hogy hamarosan itt a karácsony, és bizony ideje nekiállni gondolkodni a karácsonyi ajándékokon is. Szerintem akkor tudunk igazán pihenni és kikapcsolni az ünnepek alatt, ha lélekben felkészülünk rá, és időt szánunk a lazításra. Ha csak a munkahelyi teendőkből átcsöppenünk az otthoni karácsonyi teendőkbe, akkor magunkra és a kikapcsolódásra semmi nem marad, így végül csak még kimerültebbek leszünk az ünnepek végére. Talán idén ez még nagyobb kihívás azoknak, akik otthonról dolgoznak, és összefolyik a munkanapjuk az esti pihenéssel.

Az alábbi listán azokat a karácsonyi könyveket ajánlom, amiket én az elmúlt 7 évben (a blogom indulása óta) olvastam, és kedvenceim voltak. Hátha sikerül általuk másoknak is kicsit ráhangolódni az ünnepekre, és lazítani olvasás közben.

Mivel én sokat olvasok angolul is, és nem minden könyvnek jelent meg magyar fordítása, ezért a listát két részre szedtem, és először azokat a kedvenceimet mutatom be, amik magyarul (is) olvashatók. Ez a lista 5+1 könyvből áll. Egy külön blogbejegyzésben hamarosan pedig bemutatok további 5 regényt, amik egyelőre magyarul nem, de angol nyelven elérhetők (és ki tudja, talán a jövőben olvashatjuk majd a fordításukat is).

5+1 karácsonyi könyv, amit szerettem:


1. Dash és Lily – Kihívások könyve


Ez tulajdonképpen egy könyvsorozat, jelenleg épp a harmadik részét olvasom, de a kötetek külön-külön is megállják a helyüket. A Kihívások könyve egy tiniszerelemről szól, amiben a könyvek nagy szerepet kapnak, a két főszereplőnk ugyanis – Dash és Lily – könyvrajongó, méghozzá nem is kicsit. Megismerkedésük egy könyvesboltban elrejtett napló üzenetein keresztül történik.

Aki szereti a könyvmolyokról szóló cuki történeteket, vagy a new yorki karácsonyi hangulatot, és nem bánja, ha a főszereplők középiskolások, az imádni fogja ezt a történetet. Tökéletes ajándék könyvszerető fiataloknak!

Ha többet is szeretnél tudni a könyvről, akkor ide kattintva éred el a blogbejegyzésemet.

Ha pedig tetszett a regény, érdemes tovább is olvasni, ugyanis a következő két kötet szintén karácsony idején játszódik, és tovább követhetjük benne az egyre idősebb és érettebb, ám egyre nagyobb problémákkal szembenéző fiatalok életét. Ha érdekel bővebben is, a sorozat második részéről itt írtam.


2. Karácsony New Yorkban


Ezt a könyvet nagyon szerettem olvasni, mert különböző élethelyzetben lévő embereket mutatott be, akik mind valamilyen problémával néztek szembe. A váltott szemszögű leírásokból bepillantást nyerünk a tinédzser Martin problémáiba, az anyja szerelmi válságába, és a nagypapa korú apja életébe is, aki világhírű rockzenész volt. A regény érdekes kérdéseket boncolgat, főként az emberi kapcsolatok és a párválasztás terén, de terítékre kerül a saját lelkiismeretünnkel való megbékélés is, ami szerintem nagyon jól illik a karácsonyi hangulathoz.

Azoknak ajánlom a könyvet, akik szívesen merülnek el komolyabb témákban.

Ha többet is szeretnél tudni a könyvről, akkor ide kattintva éred el a blogbejegyzésemet.


3. Szennyből az angyal


Ha nemcsak lazítanál, hanem erősítenéd a rekeszizmaidat, akkor ajánlom a Szennyből az angyalt. Ez a történet tele van abszurd helyzetkomikummal, és rendkívül bohókás karakterekkel. Aki szereti a bolondos szitkomokat, vagy Rejtő Jenő regényeit, annak szerintem ez is be fog jönni.

Vigyázat: olvasás közbeni hangos és váratlan nevetés várható!

Ha többet is szeretnél tudni a könyvről, akkor ide kattintva éred el a blogbejegyzésemet.


4. Átkozott Hannah Brown


Az Átkozott Hannah Brown egy humoros történet, ami vicces beszólásokra építkezik. Az ősszel kezdődő történetben Hannah egy félmeztelen férfit talál a lakásán, aminek az erkélyajtaját betörte a férfi. Mindezt persze csak azután, hogy egy jósnő közölte a reggeli TV adásban Hannah-val: átok ül rajta. Habár Hannah nem hisz az átokban, kétségtelen, hogy sok furcsaság éri. Hannah története egészen karácsonyig folytatódik, sok-sok humorral.

Leginkább női chick-litet kedvelő olvasóknak ajánlanám.

Ha többet is szeretnél tudni a könyvről, akkor ide kattintva éred el a blogbejegyzésemet.


5. Téli láng


Habár nekem nem volt a kedvencem, de tetszett, ezért a kicsit édesebb történetek kedvelőinek feltétlenül ajánlom a Téli lángot. Van, aki ilyenkor ugyanis szívesen elmerül a romantikában, és a téli, karácsonyi hangulatban, és inkább a porcukorral meghintett történeteket választja. Ha erre vágysz, ez a regény tökéletes lesz számodra. A történet ugyanis egy karácsonyi témájú vidámpark körül forog, úgyhogy a téli hangulatot árasztó kellékekben és a havazásban igazán nincs hiány. A főszereplő pedig talán egy új szerelemre is rátalál, ha sikerül elengednie a múltat, és megnyitni a szívét egy új jövő felé.

Ha többet is szeretnél tudni a könyvről, akkor ide kattintva éred el a blogbejegyzésemet.

Milly Johnson egyébként az egyik kedvenc íróm, ezért ha megtetszett ez a történet, akkor feltétlenül ajánlom a figyelmedbe a másik három évszakhoz kapcsolódó regényét is, amik egyébként nekem még jobban tetszettek: Tavaszi affér, Nyári flört és Őszi románc.

+1. Egy decemberi nap


Azért jelölöm +1-el, mert nem kifejezetten karácsonyi ez a regény. Habár a kezdő és záró pillanata karácsony környékén játszódik, de a története 10 évet ölel fel. Ugyan a decemberek kiemelt fontosságúak (és mellékesen megjelenik időnként a karácsony is), de én hasonlóan jelentősnek éreztem sok más időszakban játszódó jelenetet is. Akárhogy is, ez egy szerelmi történet, és azoknak ajánlom, akik nem bánják, ha a románcba az élet is közbeszól, és emiatt elhúzódik a nagy egymásra találás. Én szeretek többet megtudni a szereplők életéről, és hosszabban is követni az életük alakulását, ezért én nagyon örültem, hogy ebben a regényben ezt megtehettem. Akár karácsonyi, akár nem, ez egy kuckózós romantikus történet, ezért jó választás lehet karácsonyra.

Ha többet is szeretnél tudni a könyvről, akkor ide kattintva éred el a blogbejegyzésemet.

Kövess Bloglovin-on

2 megjegyzés:

  1. Jó ajánló lett, de még csak párat olvastam belőle! ^.^ De a Dash és Lily az én listámon is első lenne.

    VálaszTörlés
  2. A sorszámozást nem értettem úgy, hogy ilyen sorrendben kedvenceim lennének, csak gondoltam, így könnyebb követni hogy hányadik könyvnél járunk a 6-ból. :) Mivel a lista másik fele még hiányzik, és nem akartam összekeverni őket, ezért nem tudnám aszerint sorrendbe tenni őket, hogy melyik mennyire tetszik. :) De ez amúgy is mindig nehéz kérdés...

    VálaszTörlés