2016. december 20., kedd

The ​Twelve Days of Dash & Lily

https://moly.hu/konyvek/rachel-cohn-david-levithan-the-twelve-days-of-dash-lilyKalandos és érzelmekkel teli karácsonyi történet a ki nem mondott gondolatok jelentőségéről.

A történetből: Még csak egy év telt el Dash és Lily megismerkedése óta, mégis sokminden megváltozott körülöttük és közöttük is. Lilyt annyira felemészti a sok teendő és lelki teher, hogy az eddig mindig vidám, karácsonyi lázban égő lánynak ezúttal nincsen kedve az ünnepléshez se. Lily bátyja Dash-hez fordul segítségért, azt azonban ő sem tudja, hogy Dash és Lily kapcsolata csupán látszat már.

Értékelésem: Nagyon tetszett a regény! A korábbi bájos, vidám és ártatlan kis történethez képest itt most igazi érzelmeket kapunk, nemcsak a cuki fajtából. Lilynek komoly gondokkal kell szembenéznie, és bár Dash nagyon igyekszik mellette állni, és támogatni őt, a ki nem mondott szavak mégis felemésztik őket és a kapcsolatukat. Az elején Dash szemszögéből ismerjük meg a problémákat, és hogy milyen tervet eszel ki Lily bátyja és Dash, hogy segítsenek rajta. Igazán tetszett, hogy ezután átváltottunk Lily szemszögére, és beleláttunk az ő gondolataiba is, ahogy dúlt-fúlt, és ráébredtünk, hogy ő valójában mit érez problémának. Ebben a regényben valahogy különösen jól sikerült a váltott szemszögű írásmód, mert tényleg két egészen különböző hangulatot, világszemléletet ismertünk meg belőle, és mégis egy kerek történetté egészítették ki egymást.

Lily lázadozása nagyon életszagú volt, ahogy próbált elmenekülni a problémák elől, és még én is kedvet kaptam hozzá, hogy megszökjek itthonról. :) Tartalmasnak éreztem a történetet, főleg érzelmi szempontból, és tetszett, ahogy körbejárta azt a kérdéskört, hogy érdemes-e ünnepelnünk karácsonykor, ha egy nagyon rossz évet zárunk és nincs is hangulatunk az egészhez. Ezenkívül persze tanulsággal szolgál a fiatalok számára is arról, hogy a hiányos kommunikáció milyen félreértésekhez vezethet, és hogy ami számunkra egyértelmű, nem biztos, hogy a másiknak is az.

Valahogy a regény vége mégsem tetszett igazán. Egyrészt a hangulata nagyon elütött a korábbiaktól, és valahogy túl hirtelen kaptunk happy endet még akkor is, ha nem egy leegyszerűsített, meseszerű "és boldogan éltek amíg meg nem haltak" lezárása volt. Másrészt nem éreztem igazán a feloldást, vagy indoklást az "akkor is van okunk ünnepelni, amikor valójában nincs is" álláspont mellett. Ahhoz képest, hogy többször is előjött ez a kérdéskör, nagyon összecsapottan az arcunkba tolták a megoldást, különösebb érvelés nélkül. Valahogy a feszegetett témák komolysága után nekem túl hiteltelennek tűnt, hogy a végére cukormázas lezárást kaptunk, és Lily a gondjain pár nap alatt nagyjából túltette magát.

Ezzel együtt is nagyon tetszett a történet, élveztem (majd') minden percét, és sokkal jobb regénynek tartom, mint az első részt. Aki pedig nem ismerné a Twelve Days of Christmas című dalt, annak a regény olvasása előtt mindenképpen ajánlom a figyelmébe!


Értékelésem: 4,5 / 5

A könyvsorozat részei:
  Dash & Lily 1: Dash & Lily's Book of Dares - Dash és Lily – Kihívások könyve
  Dash & Lily 2: The Twelve Days of Dash & Lily - Dash és Lily 12 napja
  Dash & Lily 3: Mind the Gap, Dash & Lily

Hasonló könyvek:
Karácsony New Yorkban
Szennyből az angyal
A Winter Flame
Bah, Humbug!

Kövess Bloglovin-on

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése