Rövid történet a tudatlanságban tartott kisfiúról Auschwitzban. Nem rossz, de én inkább A könyvtolvajt ajánlom.
A történetből: Bruno kilenc éves kisfiú, aki szeret Berlinben élni, a barátaival játszani, az ötemeletes házukban a korlát tetejéről egészen a földszintig lecsúszni. Ám nagyon szomorú lesz, hogy a Führer látogatása után a családjával messzire költöznek egy új házba, ami sokkal kisebb, mint ahol eddig laktak, ahol nincs semmi felfedezni való, és ahol nincs senki, akivel játszani lehetne. Amikor az új szobája ablakából meglátja azt a rengeteg embert a kerítés túloldalán, olyan kérdések fogalmazódnak meg benne, amikre senki nem hajlandó válaszolni neki.
Értékelésem: Eleinte tetszett Bruno története, egy aranyos, bár elkényeztetett, és tudatlanságban tartott gyerek beszámolója az őt körülvevő világról. Elég jó képet kapunk az ő szemszögén keresztül az eseményekről, arról, hogy mi történik a családjában, meg úgy általában a nagyvilágban, bár ő maga nem képes még a megfelelő következtetéseket levonni. Ez érthető is, hiszen még túl kicsi, ráadásul hiába kérdezget ő bármit, nem kap igazi válaszokat a felnőttektől.
Két dolog nem tetszett, az egyik apróság: a kapcsolata a nővérével. Túlzásnak tartottam, hogy annyira utálják egymást, hogy gyakorlatilag szóba se állnak egymással, és egy évig be se lépnek a másik szobájába. Ez nem hihető számomra, főleg egy olyan helyen, ahol nincs kihez szólniuk, nincs kivel játszaniuk. Mindegy, ami jobban bántott, az az, hogy mennyire vak volt az új barátjára a kerítés túloldaláról. Semmit sem értett meg abból, amit Smuel mondott neki, és úgy tűnt, hogy nem is igazán figyel rá. Csak a saját dolgaival volt elfoglalva, hogy ő elmondhassa, amit szeretne. Ennyi erővel a falhoz is beszélhetett volna. Erre már nem mentség, hogy kicsi, meg hogy tudatlan, mert azért észrevett eseményeket a családjában, és itt is meghallgathatta volna Smuel történetét. De inkább eleresztette a füle mellett, és mondta a magáét. Sokszor megette az ételt, mire odaért a kerítéshez, pedig rájött, hogy Smuel éhezik, neki szánta, mégis csak saját magával volt elfoglalva.
A befejezés nem mozgatott meg semmit bennem, várható volt, hogy mi fog történni, sőt, ez még talán a lehető legjobb kimenetel volt Bruno számára.
Úgy érzem, hogy ez a regény inkább egy család történetének a bemutatása lett, mint az, ami szeretett volna lenni. Hasonló témában inkább A könyvtolvajt ajánlom olvasásra, szerintem az sokkal jobban sikerült.
Két dolog nem tetszett, az egyik apróság: a kapcsolata a nővérével. Túlzásnak tartottam, hogy annyira utálják egymást, hogy gyakorlatilag szóba se állnak egymással, és egy évig be se lépnek a másik szobájába. Ez nem hihető számomra, főleg egy olyan helyen, ahol nincs kihez szólniuk, nincs kivel játszaniuk. Mindegy, ami jobban bántott, az az, hogy mennyire vak volt az új barátjára a kerítés túloldaláról. Semmit sem értett meg abból, amit Smuel mondott neki, és úgy tűnt, hogy nem is igazán figyel rá. Csak a saját dolgaival volt elfoglalva, hogy ő elmondhassa, amit szeretne. Ennyi erővel a falhoz is beszélhetett volna. Erre már nem mentség, hogy kicsi, meg hogy tudatlan, mert azért észrevett eseményeket a családjában, és itt is meghallgathatta volna Smuel történetét. De inkább eleresztette a füle mellett, és mondta a magáét. Sokszor megette az ételt, mire odaért a kerítéshez, pedig rájött, hogy Smuel éhezik, neki szánta, mégis csak saját magával volt elfoglalva.
A befejezés nem mozgatott meg semmit bennem, várható volt, hogy mi fog történni, sőt, ez még talán a lehető legjobb kimenetel volt Bruno számára.
Úgy érzem, hogy ez a regény inkább egy család történetének a bemutatása lett, mint az, ami szeretett volna lenni. Hasonló témában inkább A könyvtolvajt ajánlom olvasásra, szerintem az sokkal jobban sikerült.
Értékelésem: 3 / 5
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése