2021. szeptember 4., szombat

Római kalandok

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEinz63XUS4XFIJuPA3Z-qOa1NvWPwUdKq4g3bfptjvWYT5elGWDYphiCuQO9Cvn5NMzsnr3r4qynsQ37G08Yh-oTDqWtx3DUQRT7A5z-xKMrYwGGAmCdOBCg_I63zJUW9QWP71hpII3eG9-/s500/R%25C3%25B3mai+kalandok.jpgÉrdekes történet két nőről, titkokról és felfedezésekről.

A történetből: Cesca a múltja elől menekült Rómába, ahol teljesen új életet kezdett. Korábban ügyvéd volt, de úgy érzi, nagy hiba volt a részéről ezt a szakmát választani. Most idegenvezetőként dolgozik, és sokkal gondtalanabb az élete, na persze a rémálmokat leszámítva. Egyik este egy méregdrága Gucci táskát talál a kukába behajítva. Hamar kiderül, hogy a tulajdonos egy idős, gazdag nő a közeli palotából. A táskában lévő levél pedig felbontatlan, immár tizenkét éve.

Értékelésem: Azért választottam ezt a könyvet, mert korábban már volt szerencsém az írónő egyik regényéhez (Together by Christmas), egy karácsonyi "romantikushoz" – legalábbis gondoltam én, de mint kiderült, inkább dráma volt. Akkor meglepett a történet a téma komolyságát illetően, és nagyon tetszett az is, hogy a történetből rengeteg érdekességet megtudtam a történet helyszínéről, Hollandiáról is. Ezért bíztam benne, hogy ez a könyv is érdekes lesz. Nem is csalódtam.

Nagyon szimpatikus volt a főszereplő, Cesca, és eleinte a másik főszereplő, az idősebb nő, Elena is. Elenának különösen érdekes élete volt, amit a regény előrehaladtával fokozatosan megismerünk. Tetszettek ezek a visszaemlékezések, ahogy lassan egy szálra felfűződött minden életállomás, és látni lehetett, hogy mi miért alakult úgy, ahogy. Szeretem, amikor egy szereplőnek lehet látni és érteni a mozgatórugóit. Cesca története emellett elhalványul, de mégis érdekessé válik a várostörténeti, földalatti alagutas felfedezésekkel. Szeretek új dolgokat tanulni egy könyvből, így örültem a római érdekességeknek.

A történet kellően csavaros és érdekes volt, annak ellenére, hogy néhány dolgot meg lehetett sejteni. Külön tetszett, ahogyan az író bemutatta, mik azok a dolgok, amikről inkább hazudunk, vagy hallgatunk, mert nem tartozik másokra, viszont emiatt aztán mennyire más kép alakul ki másokban rólunk.

Jól esett olvasni, kellemes kikapcsolódást nyújtott, és nem unatkoztam egy percre sem. Valószínűleg nem ez lesz az utolsó könyvem az írótól.

Értékelésem: 4 / 5


Hasonló könyvek:
Az igazság nyomában
One Summer in Venice
A legjobb kép róla
Kövess Bloglovin-on

2 megjegyzés:

  1. Na, örülök, hogy tetszett! Ráadásul találtál egy új követendő munkájú írót! ^_^

    VálaszTörlés
  2. Háát, azért nem biztos hogy minden könyvét elolvasom majd, elég sok van neki... hamarosan jön a huszadik. :D

    VálaszTörlés