Virágot Algernonnak

Érdekes gondolatkísérlet arról, hogy miként változna meg a személyiségünk és az életünk, ha hirtelen sokkal okosabbá válnánk.

A történetből: Charlie nagyon kedves és jószívű, és legfőbb vágya, hogy megtanuljon írni és olvasni, és olyan okos legyen, mint a többi ember. Nagy szerencséjére kiválasztják egy orvosi kísérlethez, amiben megokosítják. A műtét jól sikerül, és bár Charlie eleinte nem érzi a hatását, arra lassanként rájön, hogy akiket addig barátjának gondolt, csak gúnyt űztek szellemi fogyatékosságából.

Értékelésem: Hát végre eljutottam oda, hogy ezt a nagy művet elolvassam, és bevallom, nem egészen azt kaptam, amire számítottam. Engem nagyon meglepett, hogy a történet ilyen nagy részében az érzelmi és szexuális fejlődése került központba, mert arra számítottam, hogy főleg az intelligenciájáról és az elfogadásáról lesz szó. Ez is benne volt persze, és tulajdonképpen így lehetett ebből kerek történet, hogy a szerelemmel és a testiséggel is megismerkedett. Én nagyon sajnáltam ezeknél a jeleneteknél a benne lapuló Charlie-t, aki ilyenkor kívülről figyelte az eseményeket.

Tulajdonképpen ez a történet egy gondolatkísérlet arról, hogy boldogabbak és elégedettebbek lennénk-e, ha okosabbak volnánk és több mindent megértenénk a minket körülvévő világról. Érdekes látni, ahogy Charlie a tudása növekedésével párhuzamosan lassan rájön, hogy az addig általa okosnak hitt emberek tudása mennyire korlátozott. Ezzel együtt személyisége is formálódik, méghozzá nem jó irányba, és barátait lassanként mind elveszti. Ironikusnak tartom, hogy mennyit emlegeti Charlie, hogy régen voltak barátai, hiszen tudjuk jól, miféle barátok voltak. Nem vele nevettek, hanem rajta. Mégis, végül nosztalgiával gondol vissza ezekre az időkre és a történet végén visszamegy közéjük. Azon meglepődtem, hogy mi is a történik a végén a pékségben. Tényleg kiálltak a többiek mellette? Vagy csak Charlie értelmezte így a dolgokat? Ha tényleg megvédték az újonccal szemben, akkor vajon miért tették? Vajon kicsit felnéztek Charlie-ra a történet végére, vagy csak úgy voltak vele, mint a testvérek egymás közt, hogy más nem bánthatja a tesómat, csak én?

Mindenképpen érdekes olvasmánynak tartom ezt a történetet, és nagyon kíváncsi lettem, hogy filmen milyen lehet. Tervezek is megnézni legalább egy adaptációt, utána kiegészítem majd ezt a bejegyzést.

Értékelésem: 4,5 / 5

Film: Charly (1968). (Bejegyzés frissítése október 4-én.) Megnéztem a régi filmet és nem igazán nyerte el a tetszésemet. Oscar díjat nyert a legjobb férfi főszereplő kategóriájában, és valóban a színészi játék nagyon jó volt. De a történetet a végletekig leegyszerűsítették, és egy ponton nagyon nehéz is volt követni, hogy mi történik, inkább csak találgatni lehetett, a végét pedig egyszerűen összecsapták. Tetszett az osztott képernyős megoldás, bár nem láttam igazán nagy jelentőségét, de azért jó volt párhuzamosan két szemszögből is látni ugyanazt a jelenetet. Az az ámokfutás azonban, amit a rendező a film közepe táján elkövetett, egyszerűen kisütötte az agysejtjeimet. :) Érdekes film volt, az biztos, de valahogy a könyv történetének a lényegét nem adta vissza szerintem.

Jelenet a filmből (Charly 1968). Kép forrása: Dusted Off

Nagyon sokat változtattak is a történeten, és nemcsak rövidítésekre gondolok. Ott volt például a házinéni, aki ugyan a könyvben is említésre kerül a vallásosságával, de csak Charlie említi őt meg és főleg a hitbéli megközelítésen van a hangsúly. Itt a filmen konkrétan megjelik a nő, mint egy bolond öregasszony, és inkább komikus szereplőként hat, mintsem hogy elgondolkodtató szálat fűzzön a történetbe. Ezen kívül Fay nem létezik a filmen, van helyette rengeteg random nő, akit Charly felcsíp alkalmi partnernek, amikor épp a vagány motoros korszakában mindféle őrült fazonú arcszőrzetet végig próbál magán. Mint már említettem, a rendező gyógyszere itt kicsit elgurult... :D

Ezek után nagyon kíváncsi lettem az újabb filmfeldolgozásra, hogy az vajon milyen lehet. Miket hagytak meg a könyvből és miket voltak kénytelenek időhiány miatt kivágni? Hová tolták el ezzel a hangsúlyt? Fűztek-e be ők is új elemeket a történetbe? Hamarosan megtudom. ;)

Film: Flowers for Algernon (2000). (Bejegyzés frissítése október 8-án.) Tegnap este megnéztem az újabb filmfeldolgozást is, és ez jobban tetszett, mint az előző. Szerintem a régi film kb. a 10-15%-át adta vissza a regénynek, ez az újabb film pedig kb. a 40-45%-át. Tehát itt is hiányoztak még kulcs mozzanatok, azonban el kell fogadni, hogy egy másfél órás filmbe ennyi fér bele. De nemcsak erről van ám szó! Ez a film elejétől a végéig irtó cuki volt. Cukik a karakterek, cukik a jelenetek, cukik a szívatások, cuki az egér, és legfőképpen, cuki a zene. Talán már kicsit túlságosan is cuki minden (főleg a zene). Márpedig ha mindent ilyen habos-zsabos köntösbe csomagolunk, akkor nincsen helye olyan jeleneteknek vagy témáknak, amikor Charlie lassanként felfedezi a szexualitást, vagy éppen a múltja sötét titkait. Pedig reménykedtem a film elején, hiszen már ott megemlítették Charlie anyját, sőt, még kiskorából Henriette-et is beleszőtték a filmbe, de valahogy minden kicsit leegyszerűsítve jelent meg. Főleg a családi hátteret hiányoltam, a filmben ugyanis se apja, se testvére, csak egy hidegszívű anyja van. Így, ami szerintem a regény fő kulcsa volt, hogy Charlie-nak miért kellett elhagyni a szülői házat, lesilányult egy olyan magyarázatra, hogy az anyja képtelen a szeretetre.

Jelenet a filmből (Flowers for Algernon 2000). Kép forrása: youtube

Mindezzel együtt is sokkal jobb ez a feldolgozás, mint a régi, bár talán kicsit túl bájos. Ettől persze szerethető lesz az egész, de én azért szívesen láttam volna többet Charlie haragjából, személyisége átváltozásából. Ott volt, de valahogy csak annyira, amennyire muszáj volt a történethez. Lehetett volna ennél merészebb a film, hiszen így egy cukormázas szerelmi történetre egyszerűsödött az egész. Apropó: Fay. Ebben a filmben ugyan felbukkan, de olyan röpke ideig, hogy a néző hamar el is felejti, hiszen Charlie életében sem tölt be semmilyen szerepet, még csak egy állomást sem. A régi film mindenben sokkal merészebb volt, merte Charlie-t rosszfiúként feltüntetni, (még kicsit talán túlzásokba is esett,) és a skizofréniáját is jobban kiemelte (még ha zavarosan is ábrázolta). Valahogy úgy érzem, még mindig várat magára az a feldolgozás, ami jobban megragadja a könyv lényegét, és nem finomkodja el Charlie történetét.

Hasonló könyvek:

Az Idő Ura

Szólít a szörny

Napos oldal

Az analfabéta, aki tudott számolni