2017. február 14., kedd

Szívritmuszavar

https://moly.hu/konyvek/zakaly-viktoria-szivritmuszavarSzenvedés, érzelmektől csöpögés, tiltott szerelem és újabb adag szenvedés. Ezekből áll össze a Szívritmuszavar.

A történetből: Egy magyar szakos végzős lány és csoporttársai a diplomaosztó előtt egy hetet töltenek közösen Csöngén. A lány és a fiú egymásban rokonlélekre találnak, de életüket máshoz kötötték már. A Csöngén töltött rövid idő sorsfordító számukra, életük már nem folyhat tovább ugyanabban a mederben, mint azelőtt. De vajon hogyan élnek tovább ezután?

Értékelésem: Nem tetszett a könyv, mégis sokszor váltott ki belőlem különféle érzelmeket. Sokszor csak megvetést éreztem a történet és a főszereplője iránt, és többször is volt, hogy szégyelltem, hogy ezt olvasom a buszon vagy a villamoson, és arra gondoltam, csak bele ne olvasson más, mert tök kínos szövegek vannak benne, és a végén még valaki azt hiszi, hogy tetszik ez nekem. Mintha bármit is számítana, hogy mit gondolnak mások, mégis zavart a dolog. Azt hiszem, nagyon frusztrált voltam ettől a regénytől. De néha azért egy-egy rövid időre megérintett, no nem a történet, hanem egy-egy gondolat, vagy gondolatfoszlány a szövegben.

Az értékelésem további részében kisebb spoilerek előfordulhatnak, ezért ennek tudatában olvasd tovább a bejegyzésemet!

A regénynek különösen az első felével szenvedtem, és ennek több oka is volt. Az egyik rögtön maga a történet, ami nagyon nehezen indul be, és amikor be is indul, belőlem csak undort vált ki. Két fiatal felnőtt, akik kapcsolatban élnek valakivel, hirtelen egymásba habarodnak, és nem tisztességesen játszák le a meccset. De közben saját magukat állítják be áldozatként. Ezzel rögtön el is értünk ahhoz, hogy miért vetem meg ennyire a főszereplőt. A gondolkodásmódja ennél messzebb nem is állhatna az enyémtől. Nem tudtam átérezni egy percig sem a szerelmét, sem a szenvedését, nem tudtam azonosulni vele, egyáltalán nem tudtam beleképzelni magam a helyzetébe. Az, hogy már azt sem veszi észre, ha hazudik a párjának, mindent elmond róla. Nagyon lesújtó a véleményem az ilyen emberekről, és nem tudom a főszereplőt cseppet sem szánni, mert ő okozza a saját szenvedését és másokét is. De mindeközben úgy képzeli, hogy ő az univerzum áldozata. Nem tudtam azonosulni a szereplők motivációival, számomra mondvacsinált ürügyeknek tűntek az érveléseik (már amikor egyáltalán érveltek) arra, hogy miért nehezítik meg a saját életüket és másokét is. Ha őszinték lettek volna a szereplők, rengeteg fájdalomtól kíméltek volna meg mindenkit, de ők inkább dagonyáztak a saját hazugságaikban és azok következményeiben.

A másik ami nagyon nem tetszett, az a szöveg stílusa. Eszméletlen hosszú mondatok, ráadásul mind elbeszélő, alig akad egy-két párbeszéd a teljes regényben (és akkor is szűkszavúak). Nagyon fárasztó olvasni, és különösen zavaró volt számomra, hogy mindent egyes szám második személybe helyezett, mintha a pasinak mondaná, és ehhez rengeteg helyen belefűzött megjegyzéseket, kérdéseket is. Nem szerettem azt sem, hogy olyan sokszor előreutalt későbbi eseményekre. Minek olvassam el, ha már előre tudom, hogy mi fog történni? Ráadásul általában émelyítően csöpögött az egész a romantikus maszlagtól. Én ennyi gejl szöveget még nem olvastam életemben egyszerre. Valószínűleg még inkább zavart a dolog amiatt, hogy megvetettem a főszereplőt amiért tilosban járt, így nem voltam kíváncsi az ömlengésére.

Aztán a történet második felében egészen meglepett a könyv. Hirtelen mintha beindultak volna az érdekesebb események, és bár továbbra sem szerettem a szereplőket, mégis érdekessé vált számomra a sorsuk. Kiléptek az addigi beszűkült és túlságosan felnagyított, rövid időszakból, és ez nagyon jót tett a történetnek. Máris tartott valahová, elkezdett érdekelni, hogy hogyan alakul a további életük. Ráadásul egy-egy elmélkedős gondolatban néha megláttam valamit, ami számomra is jelentéssel bírt. Egy-egy emlékfoszlányt, ami beugrott olvasás közben, vagy egy mélyebb gondolatot, amivel úgy-ahogy én is tudtam azonosulni.

Erős spoiler: a végén nem lepődtem volna meg, ha leveti magát a csaj a hídról és magára hagyja szenvedni a férfit. Teljesen belefér a jellemébe, hogy így bosszulja meg a vélt sérelmeit, amiért a férfi régen elutasította és magára hagyta. De végül csodával határos módon ott terem mögötte a pasi, hogy időben közbelépjen, és egy közös jövő reményét csillantja meg. Olyannyira megmagyarázatlan happy end ez a befejezés, hogy már azon töprengek, nem csak a nő képzelte-e. Talán tényleg belevetette magát a folyóba.

Nagyon nem értek egyet azzal, hogy a moly.hu-n ez a könyv az ifjúsági regények közé van sorolva. Én biztos, hogy nem adnám 18 év alattiak kezébe. Rettentő rossz példát állít ugyanis eléjük, hiszen egyrészt azt mutatja, hogy az egyetemi évek alatt lehetsz felelőtlen, meggondolatlan, a szabadság azt jelenti, hogy hazudhatsz a párodnak és ha úgy tartja kedved, akár meg is csalhatod. És mindeközben a szerelem nevében kikiálthatod magad áldozatnak, és sajnáltathatod magad, amiért a sors rosszul bánt veled. Nem gondolom, hogy ezt a fajta életszemléletet és gondolkodásmódot kellene átadni nekik, ezért én nem nevezném ezt ifjúsági regénynek.

Értékelésem: 1,5 / 5

Hasonló könyvek:
The Opportunist - Kihasznált alkalom
Szerelmünk lapjai

Kövess Bloglovin-on

2 megjegyzés:

  1. Ha már ilyen szigorú voltál ezzel a regénnyel (egyébként megértem a szempontjaidat, teljesen jogos kifogásaid vannak a főszereplők viselkedésével kapcsolatban), akkor én is leírnám ide egy gonosz gondolatomat, ami még a könyv elején jutott eszembe. Szóval nekem az volt a benyomásom, hogy ez egy kapunyitási pánikos szerelem volt. Ami alatt azt értem, hogy mindketten épp akkor fejezték be a főiskolát, nekem nem úgy tűnt, hogy nagyon tudnák, mit akarnak kezdeni magukkal ezután, szóval hogy rájöttek, hogy hopp, most fel kéne nőni, munkát találni, családot alapítani, de igazándiból nem tudták, hogy ezt akarják-e vagy sem, és ahelyett, hogy felnőtt döntéseket hoztak volna az életükkel kapcsolatban, inkább belelovalták magukat egy fellángolásba.
    SPOILER JÖN!
    Ezen elméletemnek kicsit ellentmond, hogy a "fellángolás" aztán nem akart múlni, de ha ettől az apróságtól eltekintünk és mondjuk csak a feléig olvassuk a könyvet, az alapján simán az mondható rá hogy ez fellángolás volt.

    VálaszTörlés
  2. Igazad lehet. Ez tényleg elég egyértelműnek tűnt, hogy még nem tudták, mihez kezdjenek majd az életükkel, és megijedtek, hogy hogyan lesz tovább a főiskola után. Talán tényleg "kapunyitási pánik" volt az egész, ahogy mondod.
    SPOILER:
    szerintem nem mond ellent ennek, hogy tartós lett a fellángolás. Egyrészt a beteljesületlenség (hú de fura szó) miatt állandósulhatott, hogy folyton rá vágyakozott, hogy nem tudta elengedni, másrészt mivel nem is ismerte igazán (hiszen csak pár napot töltöttek együtt) szerintem könnyen idealizálhatta. És valójában nem tudni, hogy tényleg összeillenek-e, hiszen nem voltak igazán együtt. Amikor a végén ugye mégis egymásra találnak, akkor se nagyon beszélgetnek, csak együtt töltik az estét, aztán már le is lécel a nő. Szóval szerintem összeáll a kép az elméleteddel is. :)

    VálaszTörlés