2017. február 19., vasárnap

Zakály Viktória és regényei

Zakály Viktória legújabb könyvével, az Egyszereggyel.
Forrás: Instagram
Zakály Viktória a Szívritmuszavar című könyvével robbant be a hazai könyves világba, és azóta két újabb könyve is megjelent, melyek szintén nagyon népszerűek az olvasók körében. A Mini-könyvklub is az ő első regényét választotta ki közös olvasásra, ezért most erről, és az írónő legújabb regényéről hoztam néhány érdekességet.

Zakály Viktória három regénye körül az első kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz, hiszen a Szívritmuszavar folytatása a Hanna örök című regény. A történet önéletrajzi ihletésű, mégpedig olyan szinten, hogy az első kötet eseményei szinte teljes egészében megtörténtek. Azután került papírra a történet, hogy Viktória egyik barátnője megkérdezte tőle, mi változtatta őt meg ennyire. Válasz helyett kiírta magából a történetét, és végül a barátnője tanácsára egy kerettörténettel egészítette ki és elküldte néhány kiadóhoz.

A történet egy magyar szakos végzős lányról szól, aki az évfolyamtársaival a diplomaosztó előtt elutazik Csöngére egy egyhetes irodalmi táborba. Ekkor ismeri meg közelebbről "a fiút", Ádámot, (akinek a neve csak a második kötetben derül ki, és) akibe teljesen belehabarodik és erős vonzalmat érez iránta. Mivel azonban mindketten már párkapcsolatban élnek, ezért most nehéz döntés előtt állnak.

A valóságban a történet férfi szereplője azóta is azzal a nővel él, akivel a csöngei tábor idején is egy párt alkottak. Olvasta Viktória regényeit, de már nem tartják a kapcsolatot, mindketten a saját életüket élik. Viktória is megtalálta saját boldogságát, jelenleg első gyermekével várandós, férjével tavaszra várják a baba megszületését.

Érdekesség a regény kapcsán, hogy eredetileg az egyik fejezetet a férfi szemszögéből mutatta be, de végül a szerkesztő tanácsára átírta, hogy egységes maradjon a történet. (Ha érdekel az eredeti változat, elolvashatod az írónő blogján.) Nemcsak ez változott a történetben, hanem a lezárása is, hiszen eredetileg nyitott kérdésként maradt a végkifejlet, az olvasónak magának kellett eldöntenie, hogyan értelmezze. (Ezt itt olvashatod el.)

Első regényének folytatása, a Hanna örök már csak kevés valós eseményt ír le, a nagyrésze fikció. Legújabb regénye, az Egyszeregy pedig teljes egészében kitaláció.

Az Egyszeregy főszereplője, Liza egy olyan férfiba szeret bele, akit minden nő megkaphat egy éjszakára, és aki minden vágyukat teljesíti. Liza teljesen a rabjává válik a férfinak, Gábrielnek, pedig tudja, hogy többé nem találkozhatnak.

A történet alapötlete félálomban pattant ki az írónő fejéből, akkor még pornószínésznek, vagy dzsigolónak szánta a férfi főszereplőt, de addig formálta elképzelését, míg végül a regénybeli Gábriel alakja teljesen ki nem rajzolódott. Ezt a történetet is kétrészesre tervezi (Gábriel-duológia), és már dolgozik is a folytatáson.


A bejegyzés megírásához az alábbi blog és interjú szolgált forrásként:
 Zakály Viktória írói blogja, Insomnia könyvek interjú

Kövess Bloglovin-on

3 megjegyzés:

  1. Ez a Szívritmuszavar valami borzalom volt, de el nem tudom mondani, hogy mennyire kíváncsi vagyok az Egyszeregy-re! :D *tudathasadás*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát ez tényleg kicsit ellentmondásosnak tűnik! :) De nem baj, ettől vagyunk emberek. ;)

      Törlés
  2. Te jó ég ha ezt előbb olvasom. xD Már kész a bejegyzésem, csak a feltöltésre vár és van benne pár olyan gondolat, hogy mintha én írtam volna... de így már mindent értek...

    VálaszTörlés