2020. szeptember 8., kedd

A hasonmás

https://moly.hu/konyvek/reti-laszlo-a-hasonmasA Kaméleon folytatása hozza ugyanazt a humoros, pörgős stílust, mint amire számít az ember az előző rész után.
 
A történetből: Cameron visszaköltözött San Diegóba, ahol a régi balhés ügye miatt büntetésből egy porfészekbe küldték járőrözni. Egy csupán félig működő, feles méretű autóval. Már az első nap végére úgy érzi, ez maga a pokol. Másnap azonban lehetőséget kap, hogy beépített rendőrként nyomozzon egy olyan ügyben, ami nem az ő ligája. Sorozatgyilkosságot ugyanis nem osztottak még rá, itt pedig feltehetően erről van szó. A nyomozás közben azonban nemcsak egy meleg, vak tubást kell alakítania, hanem a leendő kormányzó unokahúgát, egy slampos nőt is szemmel tartania. Már amennyire ez vakon lehetséges.

Értékelésem: Nagyon tetszett ez a regény is, dőlt belőle a humor. Kicsit csalódott voltam az elején, hogy nem kaptam vissza az előző részben már megismert szereplőket, de így az új terep persze több lehetőséget, és még több humorforrást rejtett magában. Nagyon bírtam például Polipot, a gengsztert. A krimi szál ismét bravúrosan csavaros volt, nélkülözte a logikai bukfenceket, és kellően izgalmas is volt. Álmomban nem gondoltam volna, mi áll a háttérben. És persze a főszereplőt ismét megkísérti a pénz... nem éppen egy erkölcsi hős, ezért is érdekes a karaktere. A szokásos alkoholizmusán túllépve most már másokat is leszedál, csak hogy ne legyen nyűg velük. A kisebb-nagyobb ballövéseit a szokásos folyékony hazudozásával palástolja. Nekem bejön ez a stílus, igazi kacagtató, szórakoztató élményt ad az olvasás.

Értékelésem: 4 / 5

A könyvsorozat részei:
 Kaméleon 1: Kaméleon
 Kaméleon 2: A hasonmás / Polip
 Kaméleon 3: Panda
 Kaméleon 4: Vakond

Hasonló könyvek:
This Pen for Hire
Szennyből az angyal
The Heist
Kövess Bloglovin-on

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése