Mihez kezdjen az, akinek kiüresedett az élete?
A történetből: Ove nem találja a helyét, mióta korai nyugdíjazás címén elküldték a munkahelyéről. Nem tud mit kezdeni az életével, a felszabadult napokkal. Eltökélt szándéka hát, hogy egy kampót fúr a nappali plafonjára, de egy ilyen egyszerű műveletet se lehet véghez vinni, ha az embert folyton megzavarják. Az új szomszédok zajosak, ügyetlenek és folyton láb alatt vannak, ráadásul reggeli sétáin újabban egy kéretlen társa, egy rozzant macska is akad.
Értékelésem: Ove a néhai nagyapámra emlékeztet, aki sokszor volt mogorva és látszólag dühös, de ha kicsit békén hagyták végre, akkor minden ment a maga útján, annak rendje és módja szerint. Ove nem vágyik másra, mint hogy nyugodt körülmények között véghezvigye a tervét és újra találkozzon Sonjával, de egyszerűen mindig közbejön valami, pontosabban valaki, aki általában valami tökkelütött. Mert a környék tele van idiótákkal, akik nem képesek elolvasni a táblák feliratát, betartani a szabályokat, és megjavítani az elromlott dolgokat. Ove tehát joggal haragszik a szomszédokra, és úgy általában az egész világra.
Talán a fentiekből is látszik, hogy az egész történetnek van egy visszafogott humora, miközben egy elég komoly témát feszeget. Két idősíkon keresztül ismerjük meg Ovét, egyrészt a mostani, nyugdíjazás utáni állapotát, másrészt pedig a fiatalkorát. Lassan építkezik a történet mindkét szálon, mert a legfőbb hangsúly az emberek karaktereire, jellemzéseire esik.
Alapvetően nagyon értékesnek tartom a regényt, a mondanivalóját, a szereplők értékrendjét, és külön jót tett neki a belecsempészett humor. Egyetlen dolog nem tetszett, mégpedig a sok ismétlés. Ugyanis majd' minden fejezetben eljátszotta az író, hogy egy-két mondatot, ami a fejezet elején szerepelt, azt a végén is megismételte, mintegy az epizód lezárásaként, immár több értelmet nyerve. Még az első néhány esetben elnéző voltam ezzel szemben, de egy idő után már zavart ez a stílus, mert ismétlések nélkül is értem én, hogy mit akart mondani, nem kell ennyire rámenősnek, szájbarágósnak lenni. Jobban szeretem, amikor elég értelmesnek tartanak ahhoz, hogy magamtól is észrevegyek, átlássak összefüggéseket. De ez persze csak viszonylag apróság a regény stílusában, a mondanivaló és a történet nagyon szép, mindenképpen ajánlom olvasásra a regényt.
Talán a fentiekből is látszik, hogy az egész történetnek van egy visszafogott humora, miközben egy elég komoly témát feszeget. Két idősíkon keresztül ismerjük meg Ovét, egyrészt a mostani, nyugdíjazás utáni állapotát, másrészt pedig a fiatalkorát. Lassan építkezik a történet mindkét szálon, mert a legfőbb hangsúly az emberek karaktereire, jellemzéseire esik.
Alapvetően nagyon értékesnek tartom a regényt, a mondanivalóját, a szereplők értékrendjét, és külön jót tett neki a belecsempészett humor. Egyetlen dolog nem tetszett, mégpedig a sok ismétlés. Ugyanis majd' minden fejezetben eljátszotta az író, hogy egy-két mondatot, ami a fejezet elején szerepelt, azt a végén is megismételte, mintegy az epizód lezárásaként, immár több értelmet nyerve. Még az első néhány esetben elnéző voltam ezzel szemben, de egy idő után már zavart ez a stílus, mert ismétlések nélkül is értem én, hogy mit akart mondani, nem kell ennyire rámenősnek, szájbarágósnak lenni. Jobban szeretem, amikor elég értelmesnek tartanak ahhoz, hogy magamtól is észrevegyek, átlássak összefüggéseket. De ez persze csak viszonylag apróság a regény stílusában, a mondanivaló és a történet nagyon szép, mindenképpen ajánlom olvasásra a regényt.
Értékelésem: 4 / 5
Hasonló könyvek:
|
|
|
|
|
Boldoggá tesz, hogy szerinted is értékes a történet! ^^ Bevallom, kicsit féltem, hogyan fogsz reagálni Ovére! :)
VálaszTörlésÉn a könyvtől tartottam egy picit, de most már a vége felé járok, és azt kérdem magamtól, hogy eddig miért nem olvastam.
Törlés