2016. február 25., csütörtök

Keddi nők

http://moly.hu/konyvek/monika-peetz-keddi-nokÖt nő lelki zarándoklata az El Camino-n.

A történetből: Az öt barátnő már 15 éve minden hónap első keddjén találkozik egy étteremben, hogy egy estét együtt töltsenek, és évente egyszer nyaralni is együtt mennek. Ezévben zarándokútra mennek, mert Judith fejébe veszi, hogy nemrég meghalt férjének a naplóbejegyzései alapján végig akarja járni ő is azt az utat, amiről a férfi olyan sokat áradozott neki. Csakhogy a naplóval valami nagyon nem stimmel, mert már az első elágazódásnál rossz útra vezeti őket.

Értékelésem: Nagyon tetszett a regény, megszerettem a szereplőket, és nagyon érdekes volt végigkövetni az utazásukat. Talán mondanom sem kell, hogy a Szent Jakab út bejárása alatt mindannyian egy belső, lelki utat is megtettek, méghozzá nagyon különbözőt egymásétól. Az elején meglepődtem, amikor apránként kiderült, hogy inkább csak felszínesen ismerik egymást a barátnők, hiszen már 15 éve rendszeresen összejárnak és együtt is nyaralnak. De a belső terheket sokszor nehéz megosztani másokkal. A fáradalmas út során sokszor összezördültek, és közben nemcsak egymást, hanem saját magukat is egyre jobban megismerték. Engem teljesen lekötött a történetük, mindig örömmel vettem a kezembe, hogy tovább olvassam. Nemsokára belevetem magam a második kötetbe is!

Értékelésem: 4 / 5

A könyvsorozat részei:
 Keddi nők 1: Die Dienstagsfrauen Keddi nők
 Keddi nők 2: Sieben Tage ohne Léböjt hotel
 Keddi nők 3: Die Dienstagsfrauen zwischen Kraut und Rüben

Hasonló könyvek:
Nyári flört
A férjem valamit titkol
The Jane Austen Book Club
Yorkshire puding Klub

Kövess Bloglovin-on

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése