2017. január 3., kedd

Legek 2016

Eltelt a 2016-os év, eljött hát az ideje egy kis összegzésnek, és hogy kiválasszam a tavalyi olvasmányaim közül a legjobbakat és a legrosszabbakat.

Ebben az évben sajnos nem sikerült teljesíteni a Goodreads-en kitűzött 52 könyv olvasását, mert csak 45-ig jutottam, ami néggyel kevesebb a tavalyinál. Ezen felül kilenc könyvet félbehagytam, egyet pedig 2017-ben fejeztem csak be. Idén megpróbálok majd kevésbé nehéz kihívást állítani magam elé, és kevesebb könyvet tűzni ki célul. A 45 regényből 18-at olvastam angol nyelven, és 9 és felet férfi író tollából (a fél úgy jön ki, hogy a szerzőtársa nő). Úgy érzem, kevés igazán jó könyvvel találkoztam az évben, és ez a pontozásaimon is látszik, átlagban ugyanis 3,2 pontot adtam a könyvekre a moly.hu-n. Egyetlen egy könyv kapta meg a maximális 5 csillagot/pontot, ez pedig a Szólít a szörny, és három másik regényre adtam 4,5 pontot (Sky, Napnak fénye és The Twelve Days of Dash & Lily).

Nemcsak a Goodreads kihívásban maradtam el, de a Könyvmoly Párbajt se sikerült ezúttal teljesítenem. Két könyvvel maradtam alul, ám ehhez hozzátartozik az is, hogy azt hittem, van még egy teljes hónapom a teljesítésre, és ezért nem siettem vele. Az utolsó napokban derült ki a tévedésem. A következő fordulóra már inkább nem jelentkeztem, majd talán egy-két év múlva újra becsatlakozom.

Idén töltötte be a blogom a három éves korát, de az évforduló méltatlanul némán múlt el. Nem feledkeztem meg róla, de személyes okokból nem ünnepeltem, nem volt hozzá se hangulatom, se erőm; örültem, hogy egyáltalán a Mini-könyvklubos feladataimat úgy-ahogy el tudtam látni. Remélem, jövőre ez másképp lesz.

De hogy végre valami pozitívat is írjak, mindenképpen fontos érdemnek tartom, hogy a Mini-könyvklub 2016-ban is szépen működött. Az év elején fantasy regényeket olvastunk, nyáron sci-fiket és disztópiát, legutóbb pedig krimiket és thrilleket. Nagyon változatos volt a felhozatal, és két igazán színvonalas magyar regény is akadt köztük, melyeknek az íróit meg is interjúvoltuk. (Kleinheincz Csilla interjúját itt, J. Goldenlane interjúját pedig ide kattintva találod.)

Következzenek a 2016-os olvasmányaim legjei. A tavalyi (és tavalyelőtti) évhez hasonlóan most is feltüntetem a győztesek mellett a kategória további jelöltjeit is (ha voltak). A győztes mindig az, amelyiknek nagyobb a borítóképe. Ha a képre kattintasz, a könyvről szóló bejegyzésem nyílik meg.

Legjobb könyv:
A 2016-ban olvasott regények közül a legjobb szerintem a Szólít a szörny. Abszolút semmi kivetnivalót nem tudok találni benne, nagyon megindító és mély üzenetet hordoz. A rajzok pedig még teljesebbé teszik az élményt. Már nagyon várom, hogy végre az itthoni mozik is bemutassák a filmet, de csak akkor megyek el megnézni, ha eredeti hanggal is vetítik.
Napnak fénye
Szólít a szörny
The ​Twelve Days
of Dash & Lily

Legjobb sorozat:
Idén főleg csak az első részeit olvastam el a sorozatoknak, mert annyira nem győztek meg, hogy a folytatásokra is rászánjam magam. Leginkább a Dash és Lily tetszett (már ha két kötetet lehet egyáltalán sorozatnak nevezni), mert míg az első rész cuki volt és bohókás, addig a második rész tovább tudott lépni, fejlődött a szereplőkkel, és már komolyabb gondolatokat foglamazott meg.
Dash és Lily
Magisterium

Legjobb író:
A három legjobb írót elég könnyen kiemeltem a többi közül, de "A legjobb írót" nagyon nehéz volt kiválasztanom. Végül azért választottam J. Goldenlane-t, mert nagyon könnyed a stílusa, élvezet olvasni, és mindemellett még nagyon humoros is.
Mark Lawrence
J. Goldenlane
Kleinheincz Csilla

Legjobb női főszereplő:
Az elmúlt évekhez hasonlóan a legjobb fő- és mellékszereplőket az alapján választom ki, hogy melyikük mennyire összetett személyiség, és kit mennyire lenne nehéz eljátszania egy színésznek, ha film készülne a könyvből. Bevallom, hogy idén nehéz volt ezeket megválasztanom, mert úgy érzem, most nem olvastam igazán kiemelkedő, érdekes karakterekről.
A legjobb női főszereplőnek Connie-t választottam meg az Afternoon Tea at the Sunflower Café című könyvből. Connie jelentős személyiségfejlődésen megy keresztül a regény során: a kezdetben nagyon jószívű háziasszony elhatározza, hogy a sarkára áll és konkurens céget alapít, hogy elhappolja férje üzletének megbízóit és alkalmazottait.
Connie

Legjobb férfi főszereplő:
Lehet, hogy az Éjfél című regény igazi főszereplője Alex, a vámpír, de én a Herceget is az egyik nagy főszereplőnek tekintem. Míg Alex életunt és mélabús, kevés dolog hozza izgalomba, már ha egyáltalán akad ilyen, addig a Herceg tele van életerővel, buzgalommal, és eltökéltséggel, hogy bármi áron megtartsa, vagy éppen visszaszerezze szerelmét. Ráadásul időnként nagyon fifikás terveket hajt végre, és látom lelki szemeimmel a kárörvendést rajta.
Herceg
Jorg

Legjobb páros:
Sonny és Martha azért érdekes, mert a nőnek el kell döntenie, hogy tényleg össze akar-e jönni egy sorozatgyilkossal. A díjra választott párosom, Ticca és Lin még ennél is érdekesebb, mert együtt egészen hajmeresztő tetteket hajtanak végre, miközben maguk sem tudják, hogy tényleg egy párt alkotnak-e. De hát kinek is van ideje ilyen kérdésekre, mikor meg kell menteniük a világot?
Ticca és Lin
Sonny és Martha

Legjobb női mellékszereplő:
Az Idő szeme űrhajósnője, Sable nem egy könnyen elviselhető személy. Nagyon karakán, erős jellem, aki a legveszélyesebb helyzetekben is képes beszólni annak, aki éppen el akarja vágni a torkát. Gyors észjárásával kidumálja magát minden nehéz helyzetből és hamarosan már istenként tisztelik, ám a dicsőség könnyen a fejébe száll.
Sable

Legjobb férfi mellékszereplő:
Kefas nyomozónak sajátosak a módszerei, sokszor átértelmezi a szabályokat és úgy hajlítja őket, hogy az a célnak megfeleljen. Sokszor szembemegy a főnök utasításaival, mert mindig csak a jó ügy lebeg a szeme előtt. Vagy talán mégsem...?
Simon Kefas

Legnagyobb meglepetés:
A legnagyobb meglepetést számomra a Napnak fénye hozta. A fülszöveg alapján ugyanis nem tudtam, mit várjak, de némileg félelemmel álltam neki az olvasásának. Sci-fi Kínában? Világháború, politika és robotok? Ez bizony nem olyannak tűnt, ami engem érdekelne. Mégis nagyon hamar beszippantott a regény. Talán nem túl találó a fülszöveg, én lehet, hogy inkább a pörgős cselekményt, az akciót és a humort emeltem volna ki. Mindenesetre nagyon jó volt olvasni, egyáltalán nem bántam meg. Érdekes még megjegyezni, hogy mindhárom könyvet, amit erre a kategóriára jelöltem, a Mini-könyvklub keretén belül választották ki a klubtagok. Ezeket a könyveket magamtól valószínűleg nem vettem volna a kezembe, és bizony milyen kellemes élménytől fosztottam volna meg magam!
Az emlékek őre
Napnak fénye
Ólomerdő

Legcsavarosabb történet:
Locke Lamora története talán nem a szokványos értelemben volt csavaros. Nem arról volt szó, hogy egy nagy bűnügyet hogyan lehet kibogozni, hanem sokkal inkább arról, hogy hogyan lehet elkövetni és ép bőrrel megúszni. Az időbeli ugrálások miatt pedig még bonyolultabbnak tűnt a történet.
A fiú
A lány a vonaton
Locke Lamora hazugságai
Tövisek hercege

Legjobb nyomozó:
Poirot lecsúszott erről a díjról, mert a Gyilkosság Mezopotámiában című regényben leginkább csak egy pletykás vénasszonyhoz hasonlított. :) Érdekesebbnek találam most nála Simon Kefas rendőrnyomozót, akiről már A legjobb férfi mellékszereplő díjnál is írtam, hogy nem fél úgy alakítani, vagy akár megszegni a szabályokat, hogy eredményt érjen el és megmentse a rászorulókat.
Simon Kefas
Poirot

Legeredetibb ötlet:
Nehéz volt döntenem, hogy melyik regény kapja meg ezt a díjat, mert mindháromban volt valami nagyon jó ötlet. Legjobban talán a Tövisek hercegéé tetszett, ám azt nem írom le, hogy miről van szó, mert szerintem enyhén spoileres. Akit érdekel, az kattintson itt rá a borítóképre, és a bejegyzésemben elolvashatja, hogy mire gondolok.
Locke Lamora hazugságai
Tövisek hercege
Az idő szeme

Legszebb borító:
Alig tudtam választani a Napnak fénye és az Éjfél borítója között, mert mindkettő nagyon tetszik. Talán azért döntöttem végül az Éjfél mellett, mert olyan sejtelmes azzal a férfival és a sírkereszttel.
Ólomerdő
Napnak fénye
Éjfél
Hó mint hamu

Legvidámabb történet:
Ebben az évben nem sok humoros olvasásélményben volt részem. Sokszor amiről azt hittem, hogy vicces lesz, kiderült, hogy nem is az. Végül csak kettő bizonyult valóban viccesnek, és ebből a Napnak fénye az, ami vitte a prímet. Az egész regényt átszötte a finom humor, és emellett néha beütött egy-egy igazán nagy poén is.
Napnak fénye
Shoes to Die For

Legnyomasztóbb történet:
Kiemelném, hogy az, hogy nyomasztó, számomra koránt sem egy negatív jelző, inkább csak egy hangulat, ami belengi a könyvet. A legnyomasztóbb regény egyértelműen a Szólít a szörny volt számomra, mert az elejétől sejteni lehetett, hogy milyen szörnyű dolog fog történni, és hogy a főszereplő kisfiúnak valami rettenetessel kell majd szembenéznie.
A legjobb kép róla
Az emlékek őre
Szólít a szörny
Ólomerdő

Legnépszerűbb könyvértékelésem:
A 2016-ban írt könyvértékeléseim közül a Villámolvasás című könyvről írt bejegyzésemet látogatták meg a legtöbben. Ez nem egy szokványos könyvértékelés volt, mert nemcsak erről a könyvről, hanem úgy általában a gyorsolvasásról is szólt, és arról, hogy a tudományos kutatások szerint van-e olyan módszer, mellyel hatékonyan meg lehet tanulni a gyorsolvasást úgy, hogy közben a szövegértés nem szenved csorbát. Nagyon büszke vagyok erre a bejegyzésemre, mert egy közérdekű, izgalmas témát jár körbe, és nagyon sok munkám fekszik benne. Külön öröm számomra, hogy ilyen sokan meglátogatták (és remélhetőleg el is olvasták) ezt a bejegyzést.
Villámolvasás

Legrosszabb író:
Következnek a citrom díjasok. A legrosszabb író kategória jelöltjei közül két író regényét nem fejeztem be (ezért nincsen blogbejegyzésem róluk), és ez nem véletlen, hiszen pont azért nem fejeztem be a regények olvasását, mert nem tetszettek. A Bridget Jones rajongóktól pedig elnézést kérek, de nekem nem tetszett a könyv, én nagyon untam és a stílusa se jött be. A citrom díj nyertese Minna Howard, aki ugyanazt ismételgeti regényében, az A Winter Affairben, és amúgy is túlságosan részletesen mutatja be a főszereplő(k) gondolatait, cselekedeteit, és ettől iszonyatosan unalmas az egész.
Donna Joy Usher
Minna Howard
Helen Fielding

Legrosszabb női főszereplő:
A Hó mint hamu főszereplője, Meira nagyon idegesített. Folyton csak durcázott, meg hisztizett, meg csorgatta a nyálát a pasik után, akik közül nem is tudott választani. Igaz, legalább volt benne bizonyításvágy, de ez kevés volt nekem ahhoz, hogy elfogadjam őt.
Meira

Legrosszabb férfi főszereplő:
A romantikus-erotikus krimi férfi szereplője, Nick teljesen jellegtelen volt. Amolyan nők kedvence, aki csak nyálcsorgatásra van. Tökéletes a teste, rendkívül jóképű, kedves, figyelmes, odaadó, és igazi lepedőakrobata. Ja és persze nehéz gyerekkora volt, hogy egy kicsit sajnálhassuk is őt. Személyisége azonban nincsen neki.
Nick

Legmegtévesztőbb borító:
Szerencsére most csak egyetlen olyan borítóval találkoztam az olvasmányaim során, ami nem tükrözi a belső tartalmat, sőt, félrevezeti az olvasót. Tasmina Perry krimijei rendre megtévesztő borítót kapnak, mert az ember leginkább romantikus történetekre asszociál róluk. Ezúttal ráadásul még a cím is nagyon furcsa, mert az óceán nem bír különösebb jelentőséggel a regényben.
Türkizkék óceán

Legcsúnyább borító:
Csúnya borítóban sajnos nem volt hiány, de ami vitte a prímet, az egyértelműen a jegyzetfüzetre sminkelt arc. Ráadásul több kiadás is megjelent ezzel a borzalommal. Lehetséges, hogy vak volt, aki jóváhagyta ezt a borítótervet?
Villámolvasás
Az emlékek őre
Bridget Jones's Diary
Nem zörög a haraszt
Gyilkosság
Mezopotámiában

Hasonló bejegyzések:
   Legek 2015
   Legek

Kövess Bloglovin-on

4 megjegyzés:

  1. Ezt kábé végigbólogattam a közös könyvklubos könyvek miatt. :)) Külön jó, hogy a legjobb írók közül 3-ból 2 magyar. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, az, hogy ennyi könyvklubos könyv volt a jelöltjeim között, egyértelműen azt mutatja, hogy ezek voltak a legjobb, legérdekesebb olvasmányaim is az évben. :) A magyarokhoz meg csak annyit, hogy nekem tényleg teljesen más (=sokkal jobb) élmény volt az anyanyelvemen írottakat olvasni, mint a fordításokat. Sokkal szebb a szövegük és bővebb a szókincsük. :)

      Törlés
  2. Lol, a citromdíjas részek remekül sikerültek :D
    Sok sikert a 2017-es olvasásokhoz, végül hány könyvet tűztél ki célul?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik. :)
      Végül 45 könyvet állítottam be. Ha ezt sikerül megint összehoznom, akkor már boldog leszek, és a következő évben lehet hogy valamivel merészebb számot is beírok majd. Te is szoktad ezt használni? Ha igen, Te hány könyvet tűztél ki célul 2017-re?

      Törlés