2016. április 9., szombat

Mini-könyvklub 4

Májusban újra indul a Mini-könyvklub! Ismét a sci-fi és a disztópikus könyvek kerülnek terítékre négy hónapon keresztül. 2016. május 31-ig lehet résztvevőnek jelentkezni.

A Mini-könyvklub már egy teljes évet tudhat maga mögött, és most sem állunk le, hiszen májustól augusztus végéig ismét elolvasunk négy könyvet. A könyvek témájának ismét a sci-fi, disztópia közös kategóriát szavazták meg a harmadik könyvklub résztvevői, így a fantasy regények után ismét visszanyúlunk ehhez a témakörhöz. A cél most is a közös olvasás, véleményalkotás és a könyvek megvitatása. Ha szeretnél jelentkezni, azt május 31-ig teheted meg, de előbb teljesítsd a nulladik feladatot, azaz olvasd végig az itt található szabályokat!

Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján kisebb változtatásokat, mondhatni szigorításokat vezetek be. Ezek nem új ötletek, hanem fokozatosan érlelődtek már a kezdetek óta. A változtatások miatt arra kérem a régebbi könyvklubtagokat, hogy legalább a kékkel jelölt, meváltozott szabályokat olvassák el figyelmesen, mielőtt jelentkeznek. Nem kell azért megijedni, biztos vagyok benne, hogy aki a közösségi élmény (a közös olvasás és a regény átbeszélése) miatt csatlakozik, annak ezek a kisebb szigorítások nem fognak gondot okozni.

2016. május 1-től augusztus 31-ig tart a negyedik Mini-könyvklub. Mind a négy hónapban egy-egy könyvet olvasunk el, a határidő mindig a hónap utolsó napja. Ez valójában nem új szabály, de ezentúl be fogom tartatni, késéseket többé nem fogadok el.

Előre leszögezem, hogy ez nem nyereményjáték, itt nem lesz sorsolás, nem lesz nyeremény! Ez nem erről szól, hanem a közös olvasásról, a könyvek átbeszéléséről, az élmény megosztásáról. Nem is szeretném, ha valaki csak azért jelentkezne, mert ingyen könyvet vagy akármit remél.

Az első három hónapban előre meghatározott könyveket kell olvasni, tehát májusban, júniusban és júliusban is minden résztvevő ugyanazt a regényt olvassa (minden hónapban egyet). A cél itt a közös olvasás élménye, majd hogy jól kibeszéljük, hogy kinek mi tetszett, mi nem tetszett, milyen gondolatokat ébresztett a könyv.

Augusztusban szabad a vásár, bármilyen könyvet olvashatsz, ami az alábbi négy kritérium mindegyikének megfelel:
1. korábban nem olvastad a könyvet
2. sci-fi, disztópikus, vagy utópisztikus regény legyen (vagy ezek valamilyen keveréke)
3. ne legyen egy sorozat része, kivéve, ha ez az első kötet a sorozatban, vagy ha a sorozat egyes részei nem épülnek szorosan egymásra (így biztos nem lesz spoiler)
4. legalább 200 oldalas legyen.
A cél ebben a hónapban az, hogy olyan stílusú könyvet ajánljunk egymásnak, amit szeretünk.

Hogy mit értek ajánlás alatt? Mind a négy hónapban az aktuális könyvről ajánlást/kritikát kell írni. Ez a könyvértékelés legalább 10 saját, bővített mondatból kell álljon, tehát ebbe nem tartozik bele a fülszöveg, az idézetek és egyéb könyvinformációk. Az értékelésben legalább 5 olyan mondat kell legyen, ami nem a cselekmény leírásáról szól, hanem a saját véleményről, a kiváltott érzésekről, gondolatokról, vagy a könyv méltatásáról. Ide és ide kattintva láthatsz két példát is ilyen értékelésekről, amik éppen megfelelnek a minimum elvárásoknak. Természetesen sokkal szebb példákat is találhatsz, ha visszakeresed a korábbi Mini-könyvklubokban született értékeléseket (felül az Archívum fülre kattintva, majd bármelyik könyvet kiválasztva). Az értékeléssel mindig az adott hónap utolsó napjáig készülj el, így tehát augusztus végére mindenkinek 4 könyvértékelése lesz. A legjobb, ha blogod van, és ott teszed közzé a bejegyzésedet, de ha ezt valamiért nem szeretnéd, nekem is elküldheted, és közzéteszem én az erre a célra létrehozott blogon.

Mind a négy könyvhöz létrehozok majd egy adatlapot itt a blogomon. A megírt bejegyzések linkjét a könyv adatlapján fogom összegyűjteni, ezért mindig, ha elkészültél vele, küldd át a webcímet! Ezt megteheted a levelezőlistán, vagy privát e-mailben, de a legjobb talán az, ha az adott könyv adatlapján hozzászólásban linkeled be. Abban bízom, hogy minden résztvevő elolvassa a többiek értékelését is, és így hozzá tudunk szólni, meg tudjuk beszélni a könyvekkel kapcsolatos gondolatainkat.

Mindig a határidő lejárta után - vagy akár hamarabb is, ha már mindenki kiolvasta a könyvet és megírta az értékelését - létrehozok egy kérdőívet. Ezen az olvasott könyvvel kapcsolatos kérdések, szavazások lesznek, pl: ki volt a kedvenc karaktered a könyvben, melyik jelenet nem tetszett, mit gondolsz valamelyik szereplőről vagy eseményről, mi a könyv mögöttes tartalma stb. Általában valamilyen játék is lesz, pl. idézetfelismerés, vagy valami hasonló. Az eredményeket összesítem és közzéteszem.

Ha van rá időm (nem ígérem!), akkor az adott könyvhöz kapcsolódóan plusz információt, érdekességet is megosztok veletek. Az első Mini-könyvklub során ezek általában interjúk feldolgozásai, fordításai voltak, és/vagy a könyv alapján készült film érdekességei.

Ha nem tudtad elolvasni az adott hónapban a könyvet, nem lesz ejnye-bejnye, és senkit nem zárok ki, de nagyon kérem, hogy azok jelentkezzenek, akik nagy valószínűséggel tényleg végig is tudják olvasni a könyveket, és a határidő előtt az értékeléseket is meg tudják írni. Ha július végére a három közösen olvasott könyvből csak egy olvasást+értékelést teljesítesz, vagy egyet se, akkor a legközelebbi könyvklubban (ha lesz), nem szavazhatsz, viszont ugyanúgy beléphetsz ismét a klubba, szívesen látunk a következő fordulóra is. Ha itt már sikerül megfelelő számú könyvértékelést írnod, legközelebb megint szavazhatsz majd.

Ha annyira szenvedsz a könyvtől, hogy nem akarod tovább olvasni, az nem probléma, ez esetben is írj róla értékelést, amiben kifejted, hogy miért nem tetszett, ezt is el fogom fogadni.

Ha már olvastad korábban a könyvet és van róla olyan bejegyzésed, ami 6 hónapnál nem régebbi, akkor nem kell újra olvasnod, elég ha elküldöd ennek a bejegyzésednek a linkjét. Példa: ha májusban olvassuk a könyvet, akkor az előző év november elsején közzétett blogbejegyzést elfogadom, de az október 31-eit nem. Ha 6 hónapnál régebbi a bejegyzésed, vagy nincs is, akkor új bejegyzést kell írnod róla, és ehhez erősen ajánlott a könyv újraolvasása. Ha nem olvasod újra az egész könyvet, akkor is legalább lapozd át, olvasgass bele, hogy felfrissítsd az emlézeted és meg tudd írni az értékelést! Nem szeretnék többé olyan válaszokat kapni a kérdőívben, hogy "erre nem emlékszem, már rég olvastam a könyvet", hiszen így a lényege veszik el a dolognak, mert nem tudjuk átbeszélni a fontos gondolatokat, ráadásul ez a többi könyvklubtag számára is demotiváló lehet. Kérem ezzel kapcsolatban a megértéseteket!

Ellenőrizni persze semmit nem tudok, és nem is áll szándékomban. Mindenkinek a saját belátására és lelkiismeretére bízom, hogy betartsa a szabályokat.

A három kötelező könyv kiválasztását szavazásra bocsátom. Tíz könyv közül választhattok, ezekből többre is szavazhattok, de javaslom, hogy ötnél többet ne jelöljetek meg. Csak olyan könyvekre szavazhattok, amiket korábban még nem olvastatok, hiszen az a cél, hogy új könyveket ismerjünk meg! A 400 oldalnál hosszabb könyvekhez figyelmeztetésként kiírtam az oldaszámot. Hosszabb könyvekre értelemszerűen csak akkor szavazz, ha tudod vállalni, hogy egy hónap alatt kiolvasod a könyvet! Szavazni 2016. április 30-án éjfélig lehet a SZAVAZÁS nevű űrlap kitöltésével (lásd lent), és 2016. május elsején hirdetem ki a kiválasztott 3 könyvet és olvasási sorrendjüket. Csak azoknak veszem figyelembe a szavazatait, akik jelentkeznek a könyvklubba, ezért fontos, hogy a szavazáshoz és a jelentkezéshez is ugyanazt a nevet add meg! A szabályok értelmében nem fogadom el a szavazatát azoknak sem, akik részt vettek a 3. Mini-könyvklubban, de az első három hónapban nem teljesítettek legalább két olvasást a hozzá tartozó könyvértékeléssel együtt.

Jelentkezni itt a bejegyzés alján található JELENTKEZÉS nevű űrlapon lehet, egészen az első könyv értékelésének határidejéig, azaz május 31. éjfélig. Csak e-mail cím megadásával lehet jelentkezni, és csak azoknak fogadom el a jelentkezését (és szavazatát), akik a könyvklub levelezőlistájára szóló meghívót elfogadják (azaz feliratkoznak a levelezőlistára)! Ezért mindenképpen olyan e-mail címet adj meg, amit rendszeresen ellenőrzöl! A levelezőlistán fogok minden újdonságot kihirdetni. Senkinek nem fogom elárasztani a postafiókját levelekkel, és természetesen az e-mail címeket sem adom tovább senkinek! Egyedül a többi könyvklubtag fogja látni azokat.

Ha tehát jelentkezni ÉS szavazni is szeretnél, akkor mindkét űrlapot ki kell töltened! Az érvényes szavazáshoz legkésőbb április 30-án fel kell iratkozz a levelezőlistára, hiszen aznap éjfélkor lezárom a szavazást, és másnap már eredményt hirdetek. Május 1-től már csak jelentkezésre lesz lehetőség, viszont akkor már ismert lesz a három közösen olvasandó könyv.

Ha valamilyen oknál fogva nem tudsz jelentkezni, szavazni, vagy a levelezőlistával van gondod, kérlek írj a minikonyvklub (kukac) gmail.com e-mail címemre!

Lássuk tehát a könyveket, amikre szavazni lehet! Ha a képre, vagy a címre klikkeltek, a moly-os adatlapra visz az oldal.

http://moly.hu/konyvek/philip-k-dick-almodnak-e-az-androidok-elektronikus-baranyokkal
http://moly.hu/konyvek/audrey-niffenegger-az-idoutazo-felesege
Megj.: 564 oldal
http://moly.hu/konyvek/lois-lowry-az-emlekek-ore
http://moly.hu/konyvek/veronica-rossi-vegtelen-eg-alatt
http://moly.hu/konyvek/harry-harrison-helyet-helyet
http://moly.hu/konyvek/j-goldenlane-napnak-fenye
Megj.: 496 oldal
http://moly.hu/konyvek/ernest-cline-ready-player-one
Megj.: 458 oldal
http://moly.hu/konyvek/william-golding-a-legyek-ura
http://moly.hu/konyvek/robert-a-heinlein-ajto-a-nyarba
http://moly.hu/konyvek/meg-rosoff-majd-ujra-lesz-nyar

Remélem, néhányan kedvet kaptatok a közös olvasáshoz! A felhívásom hírét megköszönöm, ha tovább adjátok (a fenti nagy logót nyugodtan vigyétek). Bármilyen kérdés vagy megjegyzés esetén írjatok a bejegyzés végére hozzászólást! Várom a jelentkezőket! :)



Kövess Bloglovin-on

11 megjegyzés:

  1. Naná, hogy nem maradhatok le róla:)

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok:)
    Nagyon örülök az új fordulónak. Klassz könyvek. Jó néhány már régóta várólistás nálam. Kíváncsian várom mely könyvek lesznek a befutók:)

    VálaszTörlés
  3. Khm, hát őszintén a felsoroltból csak három dobogtatta meg a szívemet, és abból is a Legyek urát már olvastam :(
    Úgy részt vehetek, ha nem szavazom meg, hogy mi legyen az olvasnivaló?
    (amúgy is elég csapnivaló volt az utolsó fordulós részvételem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy részt vehetsz! :) Szavazni nem kötelező, ez csak egy lehetőség. De ha nem érdekelnek a könyvek, gondold meg, hogy tényleg akarsz-e vállalkozni az elolvasásukra! Esetleg meg is várhatod, hogy mi lesz a három nyertes könyv, és ráérsz akkor jelentkezni, annak függvényében.

      Törlés
  4. Jelentkeztem, szavaztam :) Egy könyvvel szemeztem eddig csak a 10-ből, egyet pedig olvastam, de nyitott vagyok az új dolgokra ;)

    VálaszTörlés
  5. Végre egy nyári program, aminek örülök is! :D

    VálaszTörlés
  6. Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy ugye változott a régebbi bejegyzésekről szóló szabály. Ha van egy hat hónapnál régebbi bejegyzésem a könyvről, de átlapozgatom, és egy új bejegyzésben kibővítem a régi bejegyzést, az ér, vagy teljesen új gondolatokat kell hozni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ha átlapozgatod a könyvet és kibővíted a régebbi bejegyzésed, az elég! :) De legyen egyértelmű, hogy ez valamiben új! (Tehát pl. új poszt legyen, vagy ha marad a régi, akkor lehessen látni, hogy kiegészítetted valahol.)

      Törlés
    2. Rendben, köszönöm. :)

      Törlés