Márciusban Kleinheincz Csilla könyvét, az Ólomerdőt olvastuk a Mini-könyvklubban. Olvasás után összegyűjtöttük a kérdéseinket, és felkértük Csillát egy interjúra. A korábbi interjúi alapján már összeállítottam egy bejegyzést arról, hogy mit gondol az Ólomerdőről, ez ide kattintva elérhető. Most ennek kiegészítéseként lássuk a válaszait a mi kérdéseinkre is!
Többen
többféleképpen értelmeztük az idő folyását. Van, aki a korábbi fantasy
olvasmányaiból kiindulva megesküdne arra, hogy a Héterdő világa és az
emberek világa között eltérő ütemben múlik az idő, míg mások szerint kár
ilyesmiken gondolkodni, hiszen nem említettél a regényedben időbeli
eltérést, gyorsabb, vagy lassabb haladást. Hol az igazság? Azonos
ütemben peregnek az órák a tündérek és az emberek világában?
SPOILER: Többünket megrázott, hogy az Ólomerdő végén az
egyik fontos szereplőt, Istvánt megölte az Özvegy. Miért döntöttél úgy,
hogy a történet végén Istvánnak meg kell halnia?
Kleinheincz Csilla a Bolognai Gyermekkönyvvásáron |
Mini-könyvklub: Mi
a véleményed azokról, akik egy már létező könyves (vagy egyéb)
univerzum más által kitalált szereplőivel, helyszíneivel írnak
történeteket? Olvasol-e fanfictionoket, illetve írtál-e más fandomában
valaha, ha jut időd ilyesmikre egyáltalán az írói és a szerkesztő munkád
mellett?
Csilla: Nem igazán vagyok otthon a fanfictionök világában – nincsen időm
olvasni ezeket, és őszintén szólva vágy sincsen bennem, hogy befejezett
és szeretett történetek más által írt folytatásait vagy alternatív
értelmezéseit felkutassam a neten. Ugyanakkor teljesen megértem és
átérzem a rajongást, amikor egy történet jóval a könyv becsukása után is
foglalkoztatja az embert, és tudom, hogy sokaknak hatalmas örömöt ad a
fanfiction.
A legtöbb édesanya felolvas a gyermekének, míg mások
maguktól találnak ki esti meséket. Te melyik típushoz tartozol? Volt,
vagy van esetleg valami kedvenc, sokszor elregélt meséje a lányodnak?
Magát az ólomerdőt – tehát Héterdő egyik birodalmát – szürke, hideg helynek képzelem, amelyik ugyan nem rideg, de annál alattomosabb, és minél több időt tölt benne az ember, annál inkább kiszívja belőle az életkedvet – elvégre az ólom mérgező. Az erdő persze tükrözi a tulajdonosa személyiségét is, nem véletlen, hogy amikor Firene veszi át, nála a súlyos ólom törékeny és szépséges ólomkristály képében újul meg.
Maga a másik világ, a tündérek földje időtlennek látszó hely, amelyről az Üveghegyben már elkezdtem kicsivel többet mesélni, de az időtlensége titka és a szépségében található enyhe természetellenesség, halottság oka csak a harmadik kötetben derül ki. Nem akartam egysíkúan vonzó, megelevenedett vágyálmot kreálni belőle, de szerettem volna, ha a mágia áthatja – remélem, sikerült ezt a kettősséget megtalálnom és megragadnom benne.
Tündérországban természetesen rengeteg állat él, az Ólomerdőben megismert Rengeteg azonban kihaltnak tűnik. Ugyan élnek benne madarak, szarvasok, a fémerdők mégsem kimondottan életet adó helyek. A Rengeteg a tündérek és az emberek világának peremén helyezkedik el, ahol részben a sárkányok, részben a határ miatt nem érzi jól magát semmilyen élőlény, és ha nem muszáj, nem ver ott tanyát.
Amikor én hasonlót csináltam – játékvilágokhoz
írtam novellákat –, nem tudtam teljesen elengedni magamat.
Tapasztalatnak, egyszeri élménynek hasznos volt, de már akkor éreztem,
hogy ezt nem nekem találták ki, és már akkor is igyekeztem megtalálni a
kiskapukat, hogy a szabott keretek között a saját történeteimet írjam
meg.
Forrás: HellCats-bounty, DeviantArt |
Utazás közben előfordul, hogy kitalálok neki mesét (vagy épp ő nekem),
és a sztorikockát is szeretjük, de a legjobban azt szeretem, ha a
kedvenc meséimet olvashatom neki, és látom rajta ugyanazt a lelkesedést,
ami engem is eltöltött gyerekkoromban. Most a Harry Potter van épp
terítéken, de az előző kedvencei a Szegény Dzsoni és Árnika és a
Boszorkányok voltak – két olyan könyv, amit én is imádtam. Egyelőre úgy
tűnik, egy irányba hajlik az ízlésünk, és ő is könyvmoly lesz... Nagyon
várom, mikor lesz elég idős, hogy a Végtelen Történetet a kezébe
adhassam.
Korábban azt nyilatkoztad, hogy nem szeretnél az
Ólomerdő szereplője lenni. Milyen műfajú és témájú regényt írnál
"magadnak" és milyen lény lennél benne?
Fiatalabb koromban jobbára vágyteljesítő, Mary Sue karaktereket
felvonultató történeteket írtam, és azt hiszem, nagyjából egy életre
elég is volt. :) Mary Sue karakternek azokat az idealizált szereplőket
nevezzük, akik gyakran a szerző könyvbeli alteregói és akiken keresztül
kiélheti az ábrándjait. Ezekkel nagyjából az a baj, hogy az írón kívül
nem sokakat érdekelnek (persze vannak olyan üres főszereplők, akikbe az
olvasó tud ugyanilyen könnyűszerrel belehelyezkedni, hogy aztán
megmentse a világot és megszerezze a tökéletes férfit). Bár minden
szereplőmben benne vagyok egy kicsit én is, nem szeretném egy történetbe
sem teljesen belehelyezni saját magamat – ennél zárkózottabb természetű
vagyok. Ugyanakkor sok olyan történetem van, amit végső soron
"magamnak" írtam, hogy körbejárjak egy kérdést, vagy végigrágjak egy
problémát – aztán valami más, és a saját lábán is megálló sztori lett
belőle. Ilyenkor nem annyira a karakterek, mint inkább a szituáció vagy
a kérdés az enyémek.
Az Ólomerdő cselekményének jelentős része játszódik
Gödöllőn, és Tündérországba is innen lehet bejutni. Miért pont Gödöllőt
választottad?
Gödöllőre jártam egyetemre, és megszerettem a várost és különösen a
campus környékét, a környező vidéken is többször jártunk tanulmányi
kiránduláson. Amikor a regényt írtam, olyan helyszínt kerestem, amit
ismerek és számomra nosztalgikus hangulattal bír – így került Emese
családja Gödöllőre és lett István egyetemi professzor.
Forrás: danakorneisel, wordpress |
Milyen színekkel, hangulattal, állatokkal képzeled el az Ólomerdőt?
Magát az ólomerdőt – tehát Héterdő egyik birodalmát – szürke, hideg helynek képzelem, amelyik ugyan nem rideg, de annál alattomosabb, és minél több időt tölt benne az ember, annál inkább kiszívja belőle az életkedvet – elvégre az ólom mérgező. Az erdő persze tükrözi a tulajdonosa személyiségét is, nem véletlen, hogy amikor Firene veszi át, nála a súlyos ólom törékeny és szépséges ólomkristály képében újul meg.
Maga a másik világ, a tündérek földje időtlennek látszó hely, amelyről az Üveghegyben már elkezdtem kicsivel többet mesélni, de az időtlensége titka és a szépségében található enyhe természetellenesség, halottság oka csak a harmadik kötetben derül ki. Nem akartam egysíkúan vonzó, megelevenedett vágyálmot kreálni belőle, de szerettem volna, ha a mágia áthatja – remélem, sikerült ezt a kettősséget megtalálnom és megragadnom benne.
Tündérországban természetesen rengeteg állat él, az Ólomerdőben megismert Rengeteg azonban kihaltnak tűnik. Ugyan élnek benne madarak, szarvasok, a fémerdők mégsem kimondottan életet adó helyek. A Rengeteg a tündérek és az emberek világának peremén helyezkedik el, ahol részben a sárkányok, részben a határ miatt nem érzi jól magát semmilyen élőlény, és ha nem muszáj, nem ver ott tanyát.
Forrás: LiigaKlavina, DeviantArt |
Azonos az idő folyása, bár máshogyan érződik ott, mint ideát – ott
lassabban, ráérősebben élnek a tündérek, úgyhogy aki átlép, ugyanazt az
elcsúszást tapasztalja, mint amikor az ember egy pihentető nyaralásra
megy, majd onnan tér vissza.
Hol laknak a Sors istennői? Egyáltalán hányan vannak?
Mindnek egyforma hatalma van, ugyanúgy adhatnak és vehetnek el erőt?
Csak a tündérek életét befolyásolják, vagy az emberekét is?
Gondosan kerültem az "isten" és "istennő" szavakat a regényben (azt
hiszem, csak emberi szájból, és az indulat hevében szalad ki egyszer),
és bár a végzetnőkben felismerhetőek a görög Párkák, és elég nagy a
hatalmuk, nem istennők, és nem is halhatatlanok. A regény világában és
jelenében hárman vannak: egy fiatal, egy középkorú és egy agg, és az
Üveghegy legtetején élnek, onnét igazgatják a sorsfolyót, amely
egyébként őket is ugyanúgy befolyásolja, mint a többi tündért (az
embereket nem), a saját sorsukat ők sem kerülhetik el...
Forrás: Art of the Tangle |
Végig az volt a vezérmondat, hogy mindenért fizetni kell. István és
Lóna is hatalmasat hibáztak, többször is, egymás ellen is sokat
vétettek, és Emese vállára is nagy terheket tettek. Nem éreztem igaznak
azt a befejezést, hogy újra összeáll a kis család, és minden helyrejön,
mert ez a valóságban sem így működik, pláne nem a tündérek elég kemény
és szigorú világában. Ahhoz, hogy a család tagjai újra egymásra
találjanak, először tökéletesen el kell veszíteniük egymást, így róják
le a hibáikért a tartozást. (És az Üveghegyben erre még további hibák is
halmozódnak, amiknek szintén ára van.)
Hogy állsz az Ólomerdő harmadik kötetével, várhatóan mikor lesz kész? Maradt munkacímnek az Ezüstkéz vagy már átnevezted azóta?
Szeretném a nyáron befejezni (aztán még újraírás, szerkesztés), bár elég
csehül állok vele – de azt világosan látom, hova akarok eljutni vele.
Jelen állás szerint két történet lesz benne, a Sárkányfi és az Ezüstkéz,
amely az egész sorozatot lezárja.
Várhatunk-e tőled másik regényt a közeljövőben? Vannak-e ötleteid más regényekhez?
Egyelőre ezt szeretném befejezni. :) Vannak ötleteim, de ebben a
fázisban még nem tudom, melyik valósul meg végül, és egyes ötletek
könnyen lehet, hogy beleolvadnak még az Ezüstkézbe. De az biztos, hogy
legközelebb önálló regénybe kezdek bele, és nem sorozatba.
Köszönjük szépen az interjút, sok sikert kívánunk további írói munkásságodhoz, és alig várjuk már, hogy az Ólomerdő történetek utolsó kötete is megjelenjen! :)
De érdekes! Nagyon jó lett az interjú, megtöltötte élettel a kérdéseket. :)) A spoileres kérdésre adott válaszát gondoltam - reméltem, hogy emiatt esett így.
VálaszTörlésÉs a "Sárkányfi"! Nagyon jól hangzik! :O