2023. december 31., vasárnap

A New York Winter

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnsNAfld4cKGsEGBUTKWLJn085TLGTWeMc7ID7ZF7T8DpW6u8UdSQz27NqCkpG6SIoDX99yoSbglWhGMQ-HIXwZFO_JOGirLEqZyqEEH_PXs_tqg1fxxshdUqEe5z3BQl1i0jr2c2SQpEm_b73jL8SMa63MVJFPj8NDftaraV1Ok60m7Rsl1Qt8e4OsfqN/s1000/A%20New%20York%20Winter.jpgÖnkeresés New Yorkban szívmelengető téli kalandokkal.

A történetből: Ashling le kell mondjon karrierjéről, ami eddigi életét meghatározta. Úgy érzi, élete kudarcba fulladt, és nem tudja, mi másba kezdhetne. Tíz évvel korábban írt álomlistájáról ez volt az egyetlen, amit megvalósított, és immár túl késő, hogy a többit valóra váltsa. Habár New Yorkba még mindig elköltözhetne, de Angliából csak egy turistavízumot kaphat. Három hónap elég lesz vajon, hogy New Yorkban ismét felfedezze önmagát, és új álmokat szőjön?

Értékelésem: Az elején kellett egy kis idő, hogy belerázódjak a történetbe, és elfogadjam a főszereplőt szokatlan hivatasával, amit éppen elvesztett. De mire megérkezett New Yorkba, már összeszoktunk, és kíváncsian vártam a kalandjait. Azokból pedig bőven akadt! Nemcsak a városban, hanem északon, Vermont államban is, de főleg persze New York nevezetességeinél bontakoznak ki a történet különböző állomásai. Mivel én is jártam már New Yorkban, némi nosztalgiával olvastam a leírásokat, míg más részeket, amikben nem volt részem, vegyes érzésekkel fogadtam (pl. a leírás után tuti nem szilvesztereznék a Times Square-en!). Különösen jól esett olvasni a regényt így a téli időszakban, nagyjából a könyv eseményeivel egyidőben.

A történet persze nagyjából azt hozza, amit az ember vár, hiszen a kanyargós út végére Ashling rájön, hogy rosszul állt hozzá az álmai kereséséhez, és ráébred, hogy valójában mik is fontosak az életében, és hogy nem jó csupán egy távoli, homályos végcélt hajkurászni, miközben lemarad a jelen pillanatairól. Nagyon aranyos volt a történetet átszövő sok, apró visszaemlékezés Ashling nagymamájára, és a vidám, önfeledt turistáskodás az anyjával. Igazi feel-good olvasmány ez a karácsonyi–szilveszteri időszakra.

Értékelésem: 4 / 5

Hasonló könyvek:
The Magnificent Mrs Mayhew
Otthoncsere
Snowflakes at Mistletoe Cottage
One Day in December
Karácsony New Yorkban

1 megjegyzés:


  1. Nagyon cukinak tűnik a könyv mind az ajánlód, mind a borítója alapján. Karácsony cozy. <3
    (Nem tudom, mit ír, milyen volt a könyvbéli Szilveszter, de én olvasatlanul se szerettem volna Times Square-en szilveszterezni. :D Még azt a tömeget... (Most néztem meg a Szilveszter éjjel. c filmet.))

    VálaszTörlés