A történetből: Egy világítótorony három őre nyom nélkül elvész. Egy hajszál sem marad utánuk, csak makulátlan tisztaság, belülről bezárt ajtó, két teríték a konyhában és két óra ami ugyanakkor állt meg. Egy író a régi történet felgöngyölítésére szánja magát, ám a hátrahagyott feleségek szívesebben tartják meg maguknak a titkaikat.
Értékelésem: Thrillert, feszültséget és csavaros rejtélyt ígért a könyv. Helyette kaptam hosszas, unalmas leírásokat, érdektelen visszamelékezéseket, és meg nem magyarázott eseményeket. Ha csak a cselekményt nézem – ami elenyésző a hosszú leírások között –, akkor az valóban érdekes, de az egész történet rosszul van tálalva. A legbosszantóbbak azok a részletek, amik nyilvánvalóan fontosak, de épp csak ennyi derül ki róluk, (hogy fontosak,) de az, hogy valójában miről van szó, nem. Ez így nem a feszültséget növeli, hanem a bosszúságot az olvasó részéről. Minek olvasom, ha soha nem derül ki semmi, még részletek sem? A legzavaróbb fejezetek azonban számomra a párbeszédekből faragott monológok voltak: több fejezetet is úgy kellett végigolvasni, hogy csak az egyik beszélő mondatait látjuk, azt viszont ömlesztve. Ezeknek az eleje mindig frusztráló volt, aztán amikor a visszaemlékezésre került bennük a sor, akkor pedig sokszor elkalandoztam olvasás közben, egyszerűen alig bírtam haladni velük, mert nyilvánvalóan lényegtelen dolgokkal traktáltak a nők.
Csalódás volt számomra a regény, többnyire csak szenvedtem vele, és alig vártam, hogy a végére érjek. Amikor végre elértem a köszöntenyilvánításhoz, akkor megkönnyebbülve nyögtem fel, hogy végre nem kell tovább olvasnom. Mint amikor egész nap nyomja a lábadat a cipő, és végre hazaérve leülsz és leveszed a lábadról. Pontosan ilyen érzés volt a végére érni. A történet feloldása – szerintem – érdektelen, ráadásul fontos részletek nem kerülnek a helyükre. De a legtöbb nem is érdekel.... egyedül ez: mi volt az aktatáskában??
Értékelésem: 2 / 5
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése