(
Számomra túlságosan) borongós hangulatú regény, nem mindennapi tragédiák feldolgozásáról.
Számomra túlságosan) borongós hangulatú regény, nem mindennapi tragédiák feldolgozásáról.
A történetből: 1911: Clara nővér Ellis szigetén dolgozik New York mellett, ahol a hajókon érkező bevándorlókat ápolja. Egy újonnan érkező, akinek a hajón halt meg a felesége, felkelti a figyelmét egy kéréssel. Clara segíteni szeretne, és így belebotlik egy levélbe, amit nem neki szántak. Miközben azon őrlődik, odaadja-e a férfinak a levelet, a félévvel korábbi tűzesetről faggatják, aminek gondolatától is próbál menekülni. 2011: Taryn egy méteráru boltban dolgozik, és specialitása, hogy régi, különleges anyagok utánzatát szerzi be. Amikor a napi sajtóban felbukkan róla egy fotó, ami a new yorki ikertornyok támadásakor készült, szembe kell néznie a múlt veszteségeivel. A két nőt egy körömvirágos kendő, és némileg hasonló sorsuk köti össze.
Értékelésem: Nálam ez a regény érdektelenségbe fulladt. Pedig nagy várakozásokkal álltam neki, mert nagyon jó értékeléseket kapott, és könyvkluboknak is ajánlják közös olvasásra. Ráadásul részben történelmi, részben pedig amolyan chick-litnek is tűnt, ami jó kombinációnak ígérkezett számomra. Sajnos azonban végül nem kötött le, sőt, egy idő után egyre inkább kerültem a regényt. Bármi mást olvastam, ezt pedig közben egyre csak halogattam. Igazából már hamarabb is félbehagytam volna, ha nem a Mini-könyklubra olvasom választott könyvként.
Hogy mi is volt igazán a problémám a regénnyel? Azt hiszem, elsősorban a borongós hangulata, ami amolyan állandó jelleggel telepszik az olvasóra. Kell, hogy legyenek egy regényben lassabb, szomorúbb, vagy akár depressziósabb részek is, de amikor az egész könyv megállás nélkül ilyen fojtogató, akkor az számomra nagyon fárasztó és lehangoló is egyben. Andrew története (a hajóval érkező férfié) tetszett, ezért az elején még kíváncsi voltam a folytatásra, de aztán egyre inkább csak a két női főszereplőről volt szó, azon belül is főleg az ő visszaemlékezéseikről egy-egy tragédia kapcsán, amit átéltek, és azóta sem tudnak feldolgozni.
A regény nyelvezetével nem volt különösebb problémám, bár ilyen befelé fordulós, végig melankólikus történetnél nekem szükségem lett volna valami rendkívülire a stílusában, ami fenntartotta volna az érdeklődésemet. (Vagy persze lehetett volna beletűzdelni olyan részeket is, amik valamivel felszabadultabbak, és így lazítani a fojtogató érzésen.) Sajnálom, hogy nem sikerült a végére érnem a regénynek, de végül beláttam, hogy ez nekem nem éri meg a fáradtságot. Valószínűleg, aki jobban tűri (vagy akár kifejezetten szereti) a borongós hangulatú könyveket, annak érdekes olvasmány lesz.
Hogy mi is volt igazán a problémám a regénnyel? Azt hiszem, elsősorban a borongós hangulata, ami amolyan állandó jelleggel telepszik az olvasóra. Kell, hogy legyenek egy regényben lassabb, szomorúbb, vagy akár depressziósabb részek is, de amikor az egész könyv megállás nélkül ilyen fojtogató, akkor az számomra nagyon fárasztó és lehangoló is egyben. Andrew története (a hajóval érkező férfié) tetszett, ezért az elején még kíváncsi voltam a folytatásra, de aztán egyre inkább csak a két női főszereplőről volt szó, azon belül is főleg az ő visszaemlékezéseikről egy-egy tragédia kapcsán, amit átéltek, és azóta sem tudnak feldolgozni.
A regény nyelvezetével nem volt különösebb problémám, bár ilyen befelé fordulós, végig melankólikus történetnél nekem szükségem lett volna valami rendkívülire a stílusában, ami fenntartotta volna az érdeklődésemet. (Vagy persze lehetett volna beletűzdelni olyan részeket is, amik valamivel felszabadultabbak, és így lazítani a fojtogató érzésen.) Sajnálom, hogy nem sikerült a végére érnem a regénynek, de végül beláttam, hogy ez nekem nem éri meg a fáradtságot. Valószínűleg, aki jobban tűri (vagy akár kifejezetten szereti) a borongós hangulatú könyveket, annak érdekes olvasmány lesz.
Értékelésem: 2 / 5
|
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése