2020. december 12., szombat

Mini-könyvklub 18

Januárban újra indul a Mini-könyvklub, ezúttal a 18-as sorszámú. Ebben a fordulóban friss megjelenésű regényeket olvasunk, illetve az utolsó, negyedik hónapban a résztvevők magyar íróktól választanak maguknak olvasmányt a megadott listából. Résztvevőnek 2021. január 31-ig jelentkezhetsz.

A Mini-könyvklub korábbi fordulóiban olvastunk már mindenféle regényt, kezdve a romantikusoktól a fantasy-n, sci-fin és disztópián át egészen a klasszikus irodalomig. A 10-es forduló óta pedig vegyesen válogatok a különféle stílusokból. A 16-os fordulótól kezdve pedig nem adok meg választékot, (az olvasandó könyveket ugyanis korábban szavazás döntötte el,) hanem magam jelölöm ki a három regényt. Visszajött viszont a választott regény, azaz a negyedik hónapban mindenki maga választ egy adott, hosszú listáról olvasmányt. A cél persze most is a közös olvasás, véleményalkotás és a könyvek megvitatása. Ha szeretnél jelentkezni, azt január 31-ig teheted meg, de előbb teljesítsd a nulladik feladatot, azaz olvasd végig az itt található szabályokat! Kék betűkkel emelem ki az új, vagy fontos részeket, ezeket a régi tagok is olvassák el!

2021. január 1-től április 30-ig tart a tizennyolcadik Mini-könyvklub. Mind a négy hónapban egy-egy könyvet olvasunk el, a határidő mindig a hónap utolsó napja (késéseket nem fogadok el).

Előre leszögezem, hogy ez nem nyereményjáték, itt nem lesz sorsolás, nem lesz nyeremény! Ez nem erről szól, hanem a közös olvasásról, a könyvek átbeszéléséről, az élmény megosztásáról. Nem is szeretném, ha valaki csak azért jelentkezne, mert ingyen könyvet vagy akármit remél. A cél a közös olvasás élménye, majd hogy jól kibeszéljük, hogy kinek mi tetszett, mi nem tetszett, milyen gondolatokat ébresztett a könyv.

Mind a négy hónapban az aktuális könyvről ajánlást/kritikát kell írni. Ez a könyvértékelés legalább 10 saját, bővített mondatból kell álljon, tehát ebbe nem tartozik bele a fülszöveg, az idézetek és egyéb könyvinformációk. Az értékelésben legalább 5 olyan mondat kell legyen, ami nem a cselekmény leírásáról szól, hanem a saját véleményről, a kiváltott érzésekről, gondolatokról, vagy a könyv méltatásáról. Ide és ide kattintva láthatsz két példát is ilyen értékelésekről, amik éppen megfelelnek a minimum elvárásoknak. Természetesen sokkal szebb példákat is találhatsz, ha visszakeresed a korábbi Mini-könyvklubokban született értékeléseket (felül az Archívum fülre kattintva, majd bármelyik könyvet kiválasztva). Az értékeléssel mindig az adott hónap utolsó napjáig készülj el, így tehát augusztus végére mindenkinek 4 könyvértékelése lesz! A legjobb, ha blogod van, és ott teszed közzé a bejegyzésedet, de ha ezt valamiért nem szeretnéd, nekem is elküldheted, és közzéteszem én az erre a célra létrehozott blogon.

Mind a négy könyvhöz létrehozok majd egy adatlapot itt a blogomon. A megírt bejegyzések linkjét a könyv adatlapján fogom összegyűjteni, ezért mindig, ha elkészültél vele, az adott könyv adatlapján hozzászólásban linkeld be! Akinek nincs saját blogja, az pedig e-mailben küldje el nekem a megírt értékelésének a szövegét, vagy sima szövegként a levéltörzsben, vagy Word dokumentumként csatolva! Abban bízom, hogy minden résztvevő elolvassa a többiek értékelését is, és így hozzá tudunk szólni, meg tudjuk beszélni a könyvekkel kapcsolatos gondolatainkat.

A határidő lejárta után létrehozok egy kérdőívet (feltéve, hogy legalább 3-4 klubtag elolvasta az adott könyvet). Ezen az olvasott könyvvel kapcsolatos kérdések, szavazások lesznek, pl: ki volt a kedvenc karaktered a könyvben, melyik jelenet nem tetszett, mit gondolsz valamelyik szereplőről vagy eseményről, mi a könyv mögöttes tartalma stb. Az eredményeket összesítem és közzéteszem.

Ha nem tudtad elolvasni az adott hónapban a könyvet, nem lesz ejnye-bejnye, és senkit nem zárok ki, de nagyon kérem, hogy azok jelentkezzenek, akik nagy valószínűséggel tényleg végig is tudják olvasni a könyveket, és a határidő előtt az értékeléseket is meg tudják írni. Ha november végére az addigi három közösen olvasott könyvből csak egy olvasást+értékelést teljesítesz, vagy egyet se, akkor a legközelebbi könyvklubban (ha lesz), nem szavazhatsz (feltéve hogy lesz szavazás a könyvekre), viszont ugyanúgy beléphetsz ismét a klubba, szívesen látunk a következő fordulóra is. Ha itt már sikerül megfelelő számú könyvértékelést írnod, legközelebb megint szavazhatsz majd.

Ha annyira szenvedsz a könyvtől, hogy nem akarod tovább olvasni, az nem probléma, ez esetben is írj róla értékelést, amiben kifejted, hogy miért nem tetszett, ezt is el fogom fogadni.

Ha már olvastad korábban a könyvet és van róla olyan bejegyzésed, ami 6 hónapnál nem régebbi, akkor nem kell újra olvasnod, elég ha elküldöd ennek a bejegyzésednek a linkjét. Példa: ha májusban olvassuk a könyvet, akkor az előző év november elsején közzétett blogbejegyzést elfogadom, de az október 31-eit nem. Ha 6 hónapnál régebbi a bejegyzésed, vagy nincs is, akkor új bejegyzést kell írnod róla, és ehhez erősen ajánlott a könyv újraolvasása. Ha nem olvasod újra az egész könyvet, akkor is legalább lapozd át, olvasgass bele, hogy felfrissítsd az emlékezeted és meg tudd írni az értékelést! Nem szeretnék többé olyan válaszokat kapni a kérdőívben, hogy "erre nem emlékszem, már rég olvastam a könyvet", hiszen így a lényege veszik el a dolognak, mert nem tudjuk átbeszélni a fontos gondolatokat, ráadásul ez a többi könyvklubtag számára is demotiváló lehet. Kérem ezzel kapcsolatban a megértéseteket!

Ellenőrizni persze semmit nem tudok, és nem is áll szándékomban. Mindenkinek a saját belátására és lelkiismeretére bízom, hogy betartsa a szabályokat.


Ha a képre, vagy a címre klikkeltek, a moly-os adatlapra visz az oldal, kivéve az áprilisi regény esetén, ahol a választható könyvek listáját találod.

Áprilisra választani csak a megadott listából lehet! További szabály, hogy csak olyan könyvet választhatsz, amit korábban még nem olvastál. A lista eléréséhez kattints a fenti képre, vagy ide, erre a szövegre! A listát a korábbi választható/szavazható regények alapján hoztam létre, ezek mind olyan regények, amik magyar szerzők tollából származnak, és amiket a korábbi Mini-könyvklub fordulókban is lehetett választani, és/vagy szavazni rájuk, vagy éppen olyanok, amiket el is olvastunk közösen. Így, ha lemaradtál egy korábbi fordulóról, de érdekel a könyv, most bepótolhatod az olvasását. Vagy, ha egy korábbi fordulóban nehezen választottál két választható regény közül, most lesz alkalmad elolvasni a másikat is. Összesen 44 könyvet találsz a listában, ebből 15-öt olvastunk el korábban közösen a Mini-könyvklubban, tehát van bőven válogatni való, bízom benne, hogy mindenki talál köztük olyat, amit szívesen olvas el.

Jelentkezni itt a bejegyzés alján található JELENTKEZÉS nevű űrlapon lehet, egészen az első könyv értékelésének határidejéig, azaz január 31. éjfélig. Csak e-mail cím megadásával lehet jelentkezni, és csak azoknak fogadom el a jelentkezését (és szavazatát), akik a könyvklub levelezőlistájára szóló meghívót elfogadják (azaz feliratkoznak a levelezőlistára)! Ezért mindenképpen olyan e-mail címet adj meg, amit rendszeresen ellenőrzöl! A levelezőlistán fogok minden újdonságot kihirdetni. Senkinek nem fogom elárasztani a postafiókját levelekkel, és természetesen az e-mail címeket sem adom tovább senkinek! Egyedül a többi könyvklubtag fogja látni azokat.

Ha valamilyen oknál fogva nem tudsz jelentkezni, vagy a levelezőlistával van gondod, kérlek írj a minikonyvklub (kukac) gmail.com e-mail címemre!

Remélem, néhányan kedvet kaptatok a közös olvasáshoz! A felhívásom hírét megköszönöm, ha tovább adjátok (a fenti nagy logót nyugodtan vigyétek). Ha kérdésetek maradt, írjatok a fent megadott e-mail címemre! Várom a jelentkezőket! :)


Kövess Bloglovin-on