A Mini-könyvklub interjúja Szaszkó Gabriellával

A Mini-könyvklub 17 októberi regénye a Kora február című romantikus regény volt Szaszkó Gabriellától. Az Angliában élő írónőnek a háromkötetes, drámai Pennington-testvérek sorozata után ez a negyedik regénye. Ennek kapcsán kértük fel őt egy interjúra, és kérdeztük a regényéről, úgy általában az írásról, és a könyv hamarosan megjelenő folytatásáról.

Szaszkó Gabriella

Mini-könyvklub: Az írók általában szeretik jó színben feltüntetni a karaktereiket, a Kora februárban azonban a két főszereplő morálisan megkérdőjelezhető, vagy sokak által akár elítélhető dolgokat tesznek. Nem volt kockázatos két csalfa, rendszeresen alkoholizáló szeretőről írni?

Szaszkó Gabriella: Én nem mondhatnám, hogy szeretem jó színben feltűntetni a szereplőimet, sőt! Az írásban az érdekel a legjobban, hogy megpróbáljak minél összetettebb, reálisabb karaktereket írni. Szerintem mindannyiunknak megvan a maga negatív oldala, mind követünk el hibákat életünk során. Szeretek írás közben az emberi sokszínűségre fókuszálni, elgondolkodtatni az olvasókat, hogy ne legyünk alapból és azonnal előítéletesek, hanem vizsgáljuk meg, hogy bizonyos karakterek tettei mögött milyen motivációk állnak. Egyébként én olvasóként sem szeretek szélsőségesen pozitív karakterekről olvasni, sokkal jobban kedvelem azokat, akiken elgondolkozhatok. A jövőben is úgy érzem, ez lesz célom. Szeretem fejtegetni az emberi pszichét. A morálisan elítélhető pedig szintén nagyon egyéni kérdés, a Kora februárban szerettem volna érzékenyíteni az embereket arra, hogy nem feltétlenül csak rossz emberek követhetnek el ilyesmit, hanem bárki belecsúszhat hibákba az élete során.

Néhányunknak a Mini-könyvklubból nem a főszereplők, hanem a két zenész mellékszereplő voltak a kedvenceink. Neked ki volt a kedvenc karaktered, kinek szeretted a legjobban a történetét írni?

Azt hiszem, Josh volt a Kora februárban a kedvenc karakterem, de az egész bandát a szívembe zártam. Josh háttértörténetével, a svéd-amerikai származásával és magával a zenészséggel nagyon szerettem dolgozni. Abszolút semmi tehetségem nincs a zenéhez, ezért a srácok megformálása izgalmas kihívás volt. Egyébként ez egy olyan regény, ahol én magam egyetlen karaktert sem éreztem negatívnak. Tehát Annát és Patricket is éppúgy a szívembe zártam.

Volt-e olyan része a történetnek, amit valamiért különösen nehéz volt megírnod? Ha igen, mi volt az, és mi okozta a nehézséget?

Nagyon sokat gondolkoztam a végső csavaron, ez cselekményközpontú regény ellentétben a Pennington-testvérek trilógiával, ahol a karakterekkel dolgoztam. Szerettem volna, ha a csattanó hihető, de érdekes magyarázatként szolgál az előzetes eseményekre. Ez kihívás volt, sokat kellet formálnom vissza a történetet, hogy teljesen összeálljon. Nem vagyok egy előre tervező író, hagyom, hogy sodorjon a sztori, ezért az elején fogalmam sincs, merre is fogok kifutni. Ennél a bonyolultabb könyvnél ezért már sokat kellett szerkesztenem magamat utólag.

kép forrása: pixabay

Most jelenik meg a regény folytatása, a Késő március, amiben Anna és Josh története folytatódik tovább. Néhányan azonban legalább ennyire kíváncsiak lennénk a zenekar másik két tagjára is, akik csupán mellékszereplők. Tervezed esetleg, hogy őket is főszereplői posztra emeled, és megírod a (szerelmi) történetüket valamikor a jövőben?

Nagyon sokan mondták már, hogy szívesen olvasnák Hammer és Pete történetét, de most úgy érzem, teljesen másfelé kalandozom. Persze, a jövőben nem tudni, mit dob előre az agyam, de jelenleg nem tervezek dolgozni velük. Nem tudom egyelőre elképzelni, hogyan is működnének főszereplőként. Ráadásul biztosan elrontanám őket is, és már nem lennének olyan szimpatikusak, ha megismernénk az életük bugyrait – magamat ismerve. Talán jobb, ha őket nem „rontom el” az olvasóknak. :)

kép forrása: Pikist

Egy évvel ezelőtt már adtál interjút a Kora február kapcsán a Kelly és Lupi olvas blogon. Ebben az interjúban arról mesélsz, hogy az útkeresés és a pályaváltás meghatározó volt a te életedben is. Pszichológusnak tanultál az egyetemen, de végül meghoztál egy nehéz döntést, és írásra adtad a fejed. Párhuzamot vontál a regényed karakterei és a saját dilemmád között. Anna azonban a regény végére se talál rá egy olyan célra, amivel úgy érezheti, hogy kiteljesedik az élete. Miért hagytad ezt a szálat elvarratlanul a regényben? Esetleg már akkor is a regény folytatására készültél?

Amikor befejezetem a Kora februárt, úgy éreztem, maradt bennem egy űr Annával kapcsolatban. A saját útkeresési válságomat inkább Joshba oltottam bele, hiszen ő az, aki lelép a megszokott útról, és a teljesen bizonytalan művészséget választja a „biztos” út helyett. Anna a másik utat képviselte, az úgymond „biztosat”, aki sosem vállalt kockázatot. Aztán a regény befejeztével éreztem, hogy Anna nem találta meg a helyét, és nem hagyhatom őt sem magára. Nem akartam azt sugallni, hogy a szerelem megoldja ezt a gondot, amikor a regény elején pont ezt cáfoltam meg. Így született meg a Késő március. Válaszokat akartam adni Annának is.

kép forrása: Pikist

Mit tudhatunk meg így előzetesen a Késő március történetéből?

A Késő március mondhatni Anna-fókuszú regény, inkább a harmincas nők problémáit feszegeti, amihez még hozzácsapódik természetesen az is, hogy a pasija hihetetlenül sikeres. Tudom, hogy nagyon sokan félnek a folytatástól, de úgy érzem, sikerült árnyalnom a történetet, és a Késő márciussal válik kerek egésszé ez a duológia. Egyébként lesz ebben is könnyedség, hiszen a bandával együtt körbeutazzák Európát, szépséges helyszíneket látogatnak meg, és jönnek majd koncertek és rajongók is. De emellett előkerülnek komoly női kérdések, amiket a Kora februárban még nem sikerült teljesen kifejtenem.

A Késő március az ötödik regényed, így biztosan megvannak már a jól kialakult írási szokásaid. Hol és mikor szeretsz írni?

Az íráshoz általában hangulatba kell jönnöm, ezért nehezen tűröm az időnyomást. Tehát mondhatni, hogy szinte csak otthon, gyertyafényben, kávéval, elzárt helyen, egyedül tudok csak írni. Sok időt töltök zenekereséssel, ráhangolódással, videó nézéssel, információk felkutatásával, helyszínek és képek nézegetésével. De minden regény írása kicsit mást kíván meg, valamelyik sokkal több jegyzetet, sokkal több háttérkutatást. A MidLife-Crisis regényeknél az élő koncertfelvételekre és interjúkra voltam ráfüggve.

kép forrása: nerdynotdirty (deviantart)

Milyen lenne az álomhely számodra, amit az íráshoz el tudsz képzelni?

Hú, azt hiszem, most pont ebben az állapotban lebegek. Angliában éppen teljes karantén van, nem megyünk sehová, így a csendes házunkban írok, ahová nem jön senki. Ez az a nyugalmas elszigeteltség, ami talán a legjobban kedvez az írásnak. Ennél talán már csak az lenne jobb, ha az Egyesült Államokban lenne egy tóparti házam, ahol az íróasztalom pont a tóra nézne, és nagyokat lehetne sétálni a parton. Szeretem a vízpartot és a természet közelségét.

A váratlan pandémia idén mindannyiunk életét felbolygatta, kisebb-nagyobb változtatásokra kényszerített bennünket. Sokan az állásukat veszítették el, míg mások részben vagy teljesen otthoni munkára álltak át. Az írói munka azonban eleve nem irodához, munkahelyhez kötött. Neked hogyan befolyásolta a mindennapjaidat a vírus megjelenése? Mi jelent új kihívást ebben a helyzetben?

kép forrása: Pikist

2020 mindenkinek felborította az életét. Én eddig is szabadúszóként dolgoztam otthonról, az írás mellett fordító-szerkesztőként. 2020 nekem annyiban változtatta meg az életemet, hogy egy éve nem jártam Magyarországon. Angliát súlyosan érintette az első hullám, teljes volt a lezárás március és május vége között, és most épp a második karantén időszakát éljük. A legfontosabb változás nekem az volt, hogy most már a férjem is itthon van, március óta külön szobába vonulva dolgozunk. A legnagyobb kihívás nekem mindenképp a honvágy volt először, hogy elfogadjam, ez az év teljesen más lesz, leegyszerűsödtek a dolgok. Az év javát azzal töltöttük, hogy berendezkedjünk az új otthonunkba. Nehéz volt megküzdeni a bizonytalansággal, hogy semmit sem lehet előre tervezni. Emellett a félelemmel, az aggodalommal, ami folyamatosan árad idén felénk. Úgy érzem, nagyon sokat tanultam ettől az évtől, ami biztosan az írásra is rányomja majd valamilyen formában a bélyegét.

Elárulsz valamit a jövőbeli terveidről? Milyen regényeid vannak tervben, vagy előkészületben?

A könyvkiadásban is egyértelműen felütötte a fejét a bizonytalanság, így teljesen biztosat nem tudok mondani. A kiadónál van két kéziratom. A Pennington-testvérek alsorozatának első darabja és egy teljesen más hangvételű, nyomozós halloweeni ifjúsági történet. Most is írok egy komolyabb könyvet a lélekvándorlásról és a pánikbetegségről érdekes formában, de ez még nagyon új, most novemberben vetettem bele magam az írásba. Szerencsére elég sok regényterv lebeg a fejemben, úgyhogy egy ideig el vagyok látva.

Nagyon szépen köszönjük a válaszaidat és sok sikert kívánunk a terveid megvalósításához!