2016. július 16., szombat

Veronica Rossi és regényei

Veronica Rossi Forrás: BookFans
A Mini-könyvklub 4 keretein belül ebben a hónapban a Végtelen ég alatt című regényt olvassuk Veronica Rossitól. Az alábbiakban az írónőről és regényeiről tudhatsz meg néhány érdekességet.

Veronica Rossi Brazíliában született, de élt már Mexikóban, Venezuelában és az Egyesült Államok különböző részein is, míg végül Észak-Kaliforniában telepedett le férjével és két fiával. Képzővészetet tanult San Franciscoban, és még ma is szokott festeni. Szeret olvasni és futni is, de nem szereti a számokat és a matematikai műveleteket. Egy időben versenyszerűen kick-boxozott és thai-boxozott is.

Első könyve, a Végtelen ég alatt, egy ifjúsági poszt-apokaliptikus trilógia első része, mely 2012-ben jelent meg eredeti nyelven. A regény a NY Times és a USA Today bestseller listáira is felkerült, és egy évvel később már magyar fordításban is megjelent. Sajnos a trilógia többi részét nem adták ki magyar nyelven.

Művészi háttere miatt fontos volt számára a regény írásakor, hogy a legapróbb részleteket és a nagyobb léptékű városokat is maga előtt lássa, ezért fotókat válogatott, és vázlatos rajzokat készített a helyszínekről, épületekről. A történet színhelyeihez pedig zenelistákat állított össze. Az égen kavargó veszélyes éternek nagy szerepe van a történetben, ezért az írónő fontosnak tartotta, hogy legyen elképzelése arról, milyen lenne egy éterviharba kerülni. Egy barátja, Richard Dumont készítette számára az itt látható illusztrációt egy éterviharról. Emellett a regényben megjelenő járművekről is készítettek közösen vázlatokat.

Richard Dumont illusztrációja az éterviharokról Forrás: MAC ORG

A Végtelen ég alatt trilógia megfilmesítési jogait a DAS Films vette meg, és jelenleg a forgatókönyv írásán dolgoznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy biztosan lesz is film a regényekből, de mindenesetre van rá esély.

Veronica Rossi legújabb regényének borítója
Rossi a trilógia lezárása után egy újabb, Boomerang című trilógiát jelentetett meg, melyet nem egyedül írt, hanem két szerzőtárssal közösen. A Boomerang egy New Adult romantikus történetet mesél el, melyben a főszereplők egy egyéjszakás kaland után kínos helyzetben találják magukat, mikor rájönnek, hogy ugyanarra az állásra pályáznak a Boomerang nevű internetes társkereső cégnél.

A korábbi disztópikus ifjúsági, és az újabb, felnőtteknek szóló romantikus történetek műfaji váltása kapcsán így nyilatkozik az írónő: "a művészet nem ér semmit, ha nem lehet szabad. Soha nem akartam, hogy a kifejezésmódomat korlátozzák. Te akarnád?"

Legújabb regénye idén februárban jelent meg és a Riders címet viseli. Ismét ifjúsági történetről van szó, melyben négy modern-kori tinédzser meghal, majd az Apokalipszis lovasainak megtestesüléseként tér vissza. A regényben fontos szerepet kap egy prófétikus lány is, akinek az a feladata, hogy összehozza a négy fiút, hogy megvédjék az emberiséget egy ősi gonosztól.


A bejegyzés elkészítéséhez az alábbi forrásokat használtam fel:
Goodreads, Veronica Rossi blogja, Veronica Rossi hivatalos írói honlapja, a Végtelen ég alatt facebook oldala

Kövess Bloglovin-on

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése