2013. december 7., szombat

Naked Heat - Meztelen hőség

http://moly.hu/konyvek/richard-castle-naked-heat-meztelen-hosegSzövevényes gyilkossági ügyek, melyek megoldására nem túl szerethető nyomozók vállalkoznak.

A történetből: Nikki Heat azóta küzd népszerűségével, amióta megjelent róla Rook cikke. Azóta nem is beszélt a férfival, megharagudott rá, amiért túl személyes dolgok is napvilágot láttak az újságban. Minden erejével munkájára próbál koncentrálni, amire szükség is van, ha meg akarja oldani a rejtélyes gyilkosságokat. Nehéz azonban összpontosítania, miután az egyik bűntett helyszínén pont Rook bukkan fel. A holttestek szépen sorakoznak, illetve sorakoznának, ha nem kelne lába egy halott hírességnek.

Értékelésem: A történet ismét szövevényes, mint a korábbi Heat regényben, és a szereplők is hozzák megszokott formájukat. Engem azonban mégsem kötött le eléggé. Könnyű volt félretenni a könyvet, és olyankor sokáig elő se vettem újra, mert egyszerűen nem érdekelt igazán a folytatás. Valahogy nem fogott meg a történet, és a szereplők sem az igaziak. Nikki túl férfias, semmi női jellemvonása nincsen. (Az előző részben is meglehetősen keménynek tüntették fel, de azért ott még sejteni lehetett a nőt az álarc mögött.) Legalább Rook jelleme árnyaltabb lett valamivel, de a mellékszereplők, Heat nyomozótársai, a béna poénkodáson kívül semmit nem mutatnak fel.

Értékelésem: 2,5 / 5

A könyvsorozat részei:
 Nikki Heat 1: Heat Wave - Hőhullám
 Nikki Heat 2: Naked Heat - Meztelen hőség
 Nikki Heat 3: Heat Rises - Hőségriadó
 Nikki Heat 4: Frozen Heat (egyelőre csak eredeti nyelven)
 Nikki Heat 5: Deadly Heat

Hasonló könyvek:
Kakukkszó
This Pen for Hire
A különös grófnő
Loveclub

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése