A Mini-könyvklub interjúja On Sai-jal

A Mini-könyvklub 10 májusi olvasmánya az Apa, randizhatok egy lovaggal? című Young Adult regény volt On Sai, azaz Varga Bea tollából. Ennek kapcsán kérdeztük az írónőt.

On Sai az idei Könyvhéten. Fotó: Rácz Tibor

Mini-könyvklub: Mikor és minek hatására döntöttél úgy, hogy tollat ragadsz?

On Sai: A történetszövés mindig is életem része volt, sokat meséltek gyerekoromban, majd én is sokat meséltem az öcsémnek. A fejemben folyamatosan futottak a történetek, de ehhez sokáig nem társult írás. Általánosban volt pár regényskiccem, de láttam, hogy gyengék. Az első befejezett írásom 16 évesen egy vígjáték volt. A barátnőm beleszeretett egy fiúba, aki színész akart lenni, úgyhogy egy másik baráttal írtunk egy színdarabot, hátha a próbák alatt kitör a szerelem. :)

19 voltam, amikor a Scar regény ötlete először bekopogtatott. Azt hittem, majd elmúlik a téma, és jön a következő. Ám nem múlt el. Rájöttem, ez a sztori annyira feszít, annyira meg akar valósulni, hogy meg kéne írni. A probléma, hogy rosszul írtam, nekem Dosztojevszkij volt a mérce, és határozottan jobb mondatai voltak. Úgy voltam, ideje öregednem kicsit. Végül 24-25 évesen álltam neki, gondolva, most már marha öreg és bölcs vagyok. Valahol itt volt a döntés pillanata. A könyvet később sokszor átírtam, és végül második regényként jelent meg.

Melyik író(k) munkássága hatott rád, ha van(nak) ilyen(nek)?

Olvasóként rengeteg kedvencem van. Íróként Orson Scott Cardnál éreztem azt, hogy nem mindig szeretem a stílusát, ahogyan ír, de amit ír, azt imádom. A Teremtő Alvin ciklusban olyan természetességgel hozott be lélektani dolgokat, hitbeli témákat, mintha csak egy pohár vízről mesélne. Chippendale: A nagy világregatta regénye fiatalként hatalmas öröm volt, itt éreztem először, hogy igen, ilyen stílusban szeretnék írni, keverve a komoly és a komolytalan dolgokat. Persze, ők ma már retrók, de nekem hatalmas kedvencek voltak. Ha „nagy könyvet” kellene mondanom, az amúgy nem regény, hanem Jung: Válasz Jób könyvére. Felnőttként inkább pszichológiai szakkönyvek érdekelnek, vagy olyan elgondolkoztató kulturális körképek, mint Jared Diamond könyvei.

Forrás: Wikimedia

Mennyi időbe telik megírnod egy regényt? Egyszerre csak egy könyvön dolgozol, vagy esetleg párhuzamosan több történetet is írsz?

Az első ötlettől a kész regényig három-négy év telik el. De ez kívülről nem látszik, mert amíg egy ötlet csírája épül, egy másik regény első próbavázlatait csinálom, addig aktívan a harmadikat írom, ami már kész van a fejemben.

Maga a megírás a témától is függ. A Szivárgó sötétség sorozatot nagyon lassan írom, ott elég komplex karakterek szerepelnek, és az is nehéz döntés, hogy mit és hogyan mutassak meg a háttérvilágból, mert egyszerűen túl nagy. A legutóbbi kisregényben, a Miogin bázisban egy év munkám fekszik. Míg a Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál a leghosszabb könyvem, de az egy laza, vicces űrnemesről szól, így három és fél hónap alatt kész lett.

Az Apa, randizhatok egy lovaggal? c. regényed története aköré épül, hogy az emberek álmukban egy fantasy világban járnak, ahol varázsolni tudnak. Honnan jött az álombéli másik világba utazás ötlete? Volt olyan álmod, ami nagyon megragadt, és régóta emlékszel rá?

Ez nem saját élmény, csak írni akartam a lányomnak egy regényt. Mindig azt hallgatta a suliban, hogy „ne álmodozz”. Maga az átálmodás egy régi fantasy toposz, rengeteg könyvben szerepelt már. Vicces volt eljátszani a témával, és félig magyar helyszínre tenni, nagyon jól szórakoztam, miközben próbáltam sok apró ötlettel színesíteni.

Forrás: Brezelburg (DeviantArt)

A történetben az apuka, Amon, egy betegség folytán inkább viselkedik robotként, mint érző emberként, így a szeretetet is csupán a tanácsadó könyvek lapjairól ismeri. Érdekes volt olvasni arról a kontrasztról, hogy hogyan érzi magát a lánya, és hogyan látja a világot a férfi. Mennyire volt nehéz megírnod azokat a részeket, amelyekben Mia Anne és Amon egymáshoz fűződő kapcsolatukról és érzéseikről elmélkednek?

A pszichón tanultam az autizmust és a savant-szindrómát, így az alaphelyzet nem volt nehéz. Szülőként meg néha én sem tudom, hogy jó-e, amit adok a saját gyerekeimnek. Vajon azt, akkor és úgy teszem, ahogy nekik jó? Vajon észreveszem a magányukat? A regényben azt próbáltam megmutatni, hogy nem mindig értjük a másik szeretetjeleit, vagy másféle kapcsolódását. A visszajelzésekből úgy láttam, a végén Amon randikérése félreérthető. Oda lehet, hogy kellett volna még egy sor, hogy a fiataloknak is egyértelmű legyen, az apa még mindig logikailag kapcsolódik. Ez a betegség nem változik meg.

Ki a kedvenc szereplőd a regényből? Valamelyikükkel tudod azonosítani magad, akár csak részben is?

Az apa felnőtt, így az ő szálát írtam a legkönnyebben, főleg a tudományos részeket. Igazából csak két szereplő, Mia Anne és a Kósza lovag kellett volna a könyvbe. Nem véletlen, hogy ritkán van három szál egy YA kötetben, kettővel sokkal lendületesebb. Megvolt a veszélye, hogy sokan lassúnak érzik így az elejét, és leteszik a regényt, de megtárgyaltam Anna lányommal, és ő megszavazta, hogy jöhet a tudóscsapat, agykutatással, mindennel.

Forrás: ryumo (DeviantArt)

Honnan jött az ötlet ahhoz, hogy a regényben egy cosplay esemény központi szerepet kapjon?

Ez az egyetlen regényem, amibe írás közben sok környezeti hatás belekerült, pl. a kertemben álló diófa, a vörös cicánk, a négyes metró. Épp a regény végét írtam, amikor a Mondoconon jártam, meghívtak egy előadásra. Lenyűgöző élményt nyújtott az ottani forgatag, és az egész közösség hangulata, csak bámultam őket, és arra gondoltam, fel se tűnne itt pár igazi varázsló és középkori lovag.

Korábbi regényeid az űrben játszódtak és elsősorban felnőtteknek szóltak. Calderon űrhajója vagy Scar vallásközpontú története után éles váltásnak érezted a Young Adult regényt, vagy nem tudatosan írtad ifjúságinak?

Ifjúságinak írtam, 14-16 éveseknek. És éles váltás volt, annyira, hogy elsőre el is csúsztam a banánhéjon. A lélekrabló szörnyek felnőtt horrorba mentek át, a fantasy háttérvilág túl bonyolult lett, a tudósok párbeszédben neurológiai fogalmakkal és valós kísérletekkel dobálóztak. A lovag 25 évesen, csapatvezetőként sehogy sem akart összejönni a lánnyal, de amúgy is belehalt a dologba. Az apa meg lejátszott mindenkit a színről. Rájöttem, hogy mint az úthenger, úgy beindult a felnőtt sci-fis eszköztáram. Vicces, de YA-t írva tudatosult, hogy pontosan milyen írói eszközöket használok a felnőtteknél.

Ekkor kitöröltem a regény felét, és újrakezdtem. Nagyon jó írói játék volt, át kellett állítani a gondolkozásmódomat, és áttenni a fókuszt a két kamaszra. Leszedtem a felesleges világépítést, pszichós szövegelést, megszületett egy viccesebb ellenség, akire könnyű rájönni, meg a 17 éves cuki lovag, és persze a dólények. A végén a boldog vég a fiamnak köszönhető, aki közölte, hogy ő bizony nem véd meg, ha „a ház előtt kukát borogatnak a felháborodott kiscsajok”. Végül sikeres lett a könyv, a középiskolások nagyon szerették, a kiadó nyolc hónappal később utánnyomást kért. A lányom is imádta, a fiam meg egy időben ezzel csajozott.

Összes regényedben szerepet kap a humor. A való életben is ilyen csípős, frappáns megjegyzésekkel szoktad szórakoztatni a környezeted?

Van egy humoros gondolkozásmódom, ami az életben is kicsillan, de soha nem szórakoztatom a tágabb környezetet, inkább óvatos vagyok, nehogy sérüljenek tőlem. A humor egy kimondott igazsággal együtt nagyon fájó keveréket tud alkotni.

Persze a szűkebb körben, a barátokkal, családdal megy a viháncolás, repkednek az ebédlőasztal fölött a fárasztó poénok, szójátékok. Épp ezért írás kapcsán a legnehezebb dolog volt megtanulni kivenni a humoromat, én ugyanis nem veszem észre. A komoly jelentekben nem lehet jelen, mert gyengíti a szöveget.

Mik a jövőbeni terveid? A következő regényedről megtudhatunk valamit?

Most a Szivárgó sötétség sorozatot írom, ebből eddig megjelent két regény és két kisregény, és a harmadik regény készül. A mostani kötet elég nehéz megírás szempontjából, így lassan haladok vele. Nagyon erős az olvasói nyomás, nagyon sokan várják már, de csak akkor akarom kiadni a kezemből, ha érzem, hogy teljesen rendben van, és hatalmas élmény lesz az olvasónak. Ha kész vagyok, könnyedebb téma jön, a Calderonhoz ígértem egy folytatást.

Köszönöm a kérdéseket!

Köszönjük szépen a válaszokat, és további sikereket kívánunk!