2015. október 12., hétfő

Második blogszülinap

Ma kétéves a blogom!

Éppen két éve, hogy útnak indítottam a Könyvsarkot és megírtam az első bejegyzésemet.

Eredetileg elsősorban a Könyvmoly Párbajos bejegyzésekhez hoztam létre a blogot, de hamar túlnőttem ezen a célon, és néhány kivétellel az összes elolvasott könyvemről írtam bejegyzést. A tavalyi, első blogszülinapig 44 könyvértékelés került ki az oldalra, mára ez a szám már 95-re bővült. Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, örülök, hogy ilyen sok könyvet meg tudtam ismerni, és remélem, hogy a jövőben is hasonlóan sok könyvet lesz alkalmam olvasni.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is teljesítettem a Könyvmoly Párbajt, sőt mi több, magam is létrohaztam egy online könyvolvasó tábort. Az első Mini-könyvklub, melyen romantikus könyveket olvastunk, szerintem alapvetően sikeresnek könyvelhető el, hiszen a 15 klubtagból 11-12 fő mindig aktív volt, és általában nagyon pozitív visszajelzések érkeztek. Most már a második Mini-könyvklub zajlik, melyhez 12 korábbi résztvevő mellé még 13-an csatlakoztak! Ez ám az előrelépés! A téma a korábbi romantikához képest egészen eltérő, hiszen most sci-fi és disztópikus könyveket olvasunk.

Két évvel korábban álmomban se gondoltam volna, hogy én egyszer, nem is olyan sokára könyvklubot indítok majd. Nagy öröm számomra, hogy ilyen nagy az érdeklődés, és ennyire lelkesek a klubtagok. Persze bőven van még hova fejlődnöm, és remélem, hogy sokat fogok még tanulni a könyvklubban, és ezáltal egyre jobb lehet majd Mini-könyvklub tagnak lenni.

A blogszületésnap alkalmából új fejlécet készítettem. A korábbi fejléc nagyon egyszerű volt, régóta szerettem volna már valami szebbet helyette. Sajnos azonban nem tudok szépen rajzolni, ezért mindig csak váratott magára a feladat. Most az évforduló miatt megint elszántam magam a változtatásra, és végül kiötlöttem, hogyan tudok viszonylag szép fejlécet készíteni rajzkészségek nélkül. Maradt a korábbi letisztult, minimalista dizájn, és a blog címe fölé csak egy halványodó betűesőt készítettem. Bevallom, hogy a választásomban az is közrejátszott, hogy könyveket elsősorban elektronikus formátumban olvasok, ezért szerettem volna kerülni a hagyományos könyvek fizikai megjelenítését. Így esett a választásom a betűkre, hiszen ez adja a könyvek lelkét mind papíron, mind elektronikus formában.
 
A blog jelenlegi kinézete az új fejléccel.

Végül pedig, de nem utolsó sorban, szeretném megköszönni minden kedves visszatérő olvasómnak a hűséget, hogy újra és újra visszatértek, mert kíváncsiak vagytok a könyvértékeléseimre, és külön köszönöm a hozzászólásokat, kedves szavakat! Ahogy tavaly is írtam, most is ugyanúgy gondolom, hogy az érdeklődésetek különösen jólesik és fontos számomra, hiszen soha nem indítottam semmiféle nyereményjátékot, így biztos vagyok benne, hogy őszinte érdeklődésből lettetek 20-an is (plusz hatan Bloglovinon) rendszeres követői a blogomnak. Azoknak is köszönöm a figyelmét, akik nem "hivatalos" követők, de vissza-vissza térnek a blogomra.

A továbbiakban ugyanarra számíthattok tőlem, mint eddig: rövid, lényegretörő értékelésekre, kedvcsinálókra a könyvekhez, spoilerek nélkül. A Mini-könyvklubot is viszem tovább amíg tudom, egyelőre nagyon élvezem, bár néha úgy érzem, több vele a munka, mint amennyit még elbírok, mert sokszor felemészti a teljes szabadidőmet, ami munka mellett nagyon korlátozott amúgy is, és így pihenni már nem mindig marad időm. Majd gondolkodom ezen, hogy változtathatnék, hogy kevesebb időt vegyenek el a könyvklubos feladatok. Ami pedig a Könyvmoly Párbajt illeti, még nem döntöttem el, hogy újra bevállaljam-e. Mivel november elején szokott kezdődni, ezért túl sokáig nem ülhetek a kérdésen, úgyhogy hamarosan ez is ki fog derülni, hogy újra jelentkezem-e.

Hasonló bejegyzések:
   Blogszülinap!
   Blogindító

Kövess Bloglovin-on

8 megjegyzés:

  1. Boldog blog születésnapot! :) Nekem a Könyv klub mindig is a szívem csücske marad, mert azon keresztül találtam rá a blogodra. :) Az új fejléc is nagyon tetszik! :)
    zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Zsófi! Örülök, hogy tetszik a fejléc is. :)

      Törlés
  2. Boldog blogszülinapot, és még sokszor ennyit! :))

    VálaszTörlés
  3. Sok boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés