Eleanor és Park

Nyomott hangulatú románc a nyolcvanas években.

A történetből: Park próbálja meghúzni magát az osztálytársai körében, hogy ne ő legyen az áldozat, akivel mindenki genyózik. Amikor az új lány, Eleanor felszáll az iskolabuszra, nyilvánvaló, hogy ő lesz az iskolások legújabb célpontja: duci, feltűnő vörös haja van, és nagyon furcsán öltözködik. Amikor senki nem kínál neki helyet a buszon és már mindenki rajta röhög, Park végül odébb csúszik az ülésén, hogy a lány leülhessen. Így kezdődik a barátságuk.

Értékelésem: Hát, nem voltam elragadtatva a könyvtől. Egyrészt alig történik benne valami, másrészt végig nyugtalan voltam tőle, harmadrészt pedig nem tetszett a fogalmazásmód. Nagyjából minden oldalon szerepelt az Úristen! felkiáltás, amit talán még toleráltam volna, ha mindig ugyanaz a szereplő mondja, hiszen akkor rá lehet fogni, hogy ez a szavajárása. De felváltva mindketten mondogatták, ami nagyon hiteltelenné tette, mert így nekem az jött át, hogy ez valójában az író kedvenc felkiáltása, és mintha ő kandikálna ki időnként a betűk mögül. Emellett olyan furcsa megfogalmazások voltak, amiket nehezen tudtam értelmezni. Pl. "Steve eltörte a kisujját a srác képén." Mi az, hogy eltörte a képén? Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valakinek az arcán el lehet törni egy ujjat. (Az eredeti angol nyelvű szövegben is megnéztem, és ott is ilyen hülyén volt fogalmazva.) És még egy csomó ehhez hasonló furcsa szöveggel találkoztam olvasás közben. Aztán azt sem értettem, hogy már a könyv első harmadában megcsókolta Park a lányt, de egy fél könyvvel később még mindig azon görcsölt Eleanor, hogy sosem csókolózott még. Gondolom itt arról lehetett eredetileg szó, hogy először csak megpuszilta, de erre igazán figyelhetett volna a fordító, mert ez így nagyon zavaró volt.

Persze elsősorban nem az ellenszenves fogalmazásmód miatt nem tetszett a könyv. A legnagyobb bajom talán az volt vele, hogy végig amíg olvastam, egy baljós érzés kerülgetett, mert úgy éreztem, bármelyik pillanatban beüthet a krach. Lehet, hogy ez szándékos volt az írónő részéről, hogy folyamatos feszültséget teremtsen, de nekem ez kicsit túlzás volt, ilyen szintű szorongást csak thrillerektől várok. Lehet, hogy csak én reagáltam túl, nem tudom, de Eleanor háza táján a folyamatos lelki feszültség miatt én folyton azt vártam idegesen, hogy mikor következik be valami tragédia.

A könyv elvileg váltott szemszögből íródott, de nem éreztem igazán úgy, mintha tényleg váltakozna, hogy éppen melyikükkel haladunk előre a történetben. Ugyan ki volt írva mindig az egyes részek elejére, hogy most Eleanor vagy Park van-e soron, de számomra mégis teljesen egyhangúnak tűnt, és nem éreztem különbséget a kettő között. Talán azért, mert egyes szám harmadik személyben íródott mindegyik rész, és így nem tudott igazán érvényesülni a váltott szemszög.

Nem mondom, hogy ez egy rossz könyv, de szerintem nem is jó. Igazából a végével se vagyok elégedett, mert nagyon homályban maradnak a dolgok, és elsősorban most nem a szerelmi szálra gondolok. Valahogy úgy érzem, hogy nem volt se igazi kezdete, se igazi befejezése a történetnek. Inkább csak egy szeletet kaptunk valamiből.

Értékelésem: 2,5 / 5

Egy külön blogbejegyzésben összegyűjtöttem a számomra legszebb külföldi borítóképeit a regénynek. Ez a poszt ide kattintva érhető el: Eleanor és Park könyvborítók.

Az alábbi bejegyzésben pedig a regény megfilmesítésének körülményeiről írtam. Ez itt olvasható: Eleanor és Park – lesz-e film?.

Hasonló könyvek:

Szerelmünk lapjai

Across the Universe - Túl a végtelenen

Utóirat: Szeretlek!