Fordulatos krimi. Négy lehetséges gyilkos, négy eltérő nyomozási módszer.
A történetből: Poirot egy kiállításon fut össze Mr. Shaitanával, a különc külföldivel, aki szeret gúnyt űzni másokból (persze csak az illedelmességi formulák között), és kellemetlen helyzetbe hozni csevegőpartnereit. Mr. Shaitana szerint a gyilkosok is művészek, amennyiben bűnügyük feltáratlan marad. Elhatározza hát, hogy bemutatja Poirot-nak a gyilkos-gyűjteményét egy vacsorapartin. Egy-két héttel később az összejövetel azonban teljesen szokásosnak tűnik, kellemes társaságban telik a vacsora, majd a kártyázás is, amíg a parti végeztével fel nem fedezik, hogy a házigazda halott.
Értékelésem: Láttam a regény alapján készült filmet legalább kétszer (amúgy is nagy Poirot-sorozat rajongó vagyok), és erre a részre különösen emlékszem, mert annyira tetszett. Nagyon csavaros a gyilkossági szál kibogozása, és mindenkinek a múltjából kiderülnek sötét titkok. Vajon tényleg mindannyian gyilkosok? Ráadásul az egész egy kártyaparti közepette, nyílt színen zajlik, mégse veszik észre. Nekem nagyon tetszett az ötlet, hogy egy bridzsparti közben zajlik a gyilkosság. (Arról már korábban is írtam itt, hogy tanultam és szeretek magam is bridzsezni, ezért talán különösen közel áll hozzám ez a történet.)
Kíváncsian vártam, milyen eltérések lesznek a könyvben a filmhez képest, és arra is, hogy ki a gyilkos. Szerencsére nem túl sokra emlékeztem a filmből, különösen nem a gyilkos kilétére, hiszen annyira csavaros a sztori, és mindenki egyformán gyanús. :) Volt néhány eltérés is, de az egyik közülük annyira fontos a történetben, hogy annak hiányán meglepődtem. Csak vártam és vártam, hogy mikor jön ez a fordulat a regényben (az anya-lánya kapcsolat), de nem jött. :) Ezek szerint ezt a filmkészítők találták ki. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a gyilkos személyeként vajon ugyanazt hozták-e ki! Ma este újra megnézem a filmet és kiderítem, írni fogok arról is a bejegyzés végére.
Ami nagyon tetszett a regényben, azok a karakterek. Persze erre épít Agatha Christie, hogy milyen személyiségük van a gyanúsítottaknak, de nekem nemcsak ők tetszettek, hanem ott volt Mr Shaitana, és még inkább, Mrs. Oliver is. Talán ő volt a kedvencem az egészben. Ez a szeleburdi, hirtelen természetű, feminista nő, aki egy finn nyomozóról ír detektívregényeket. Olybá tűnik, mintha Agatha Christie saját magáról készített volna paródiát! Még be is avat bennünket néhány műhelytitokba (vagy azok paródiájába), például hogy mi okoz nehézséget az írásban, mit szeretnek az olvasók, vagy hogy hogyan viszonyul a regényeiben a részletekhez. Mrs Oliver nagyon érdekes karakter: mindig mást gyanúsít, de ugyanolyan erős meggyőződéssel, sőt, hévvel, mindenféle bizonyíték, vagy akár nyomós érv nélkül. Vagy lehet, hogy mindez csak játszma, hogy mások bizalmába férkőzzön? Nagyon tetszett, hogy ez tulajdonképpen nem is derül ki, az olvasó eldöntheti magának.
Így éreztem még némely más esemény kapcsán is. Van, amihez hallunk pl. több verziót is, de nem derül ki, melyik az igaz. Több esetben pedig csak erős gyanú merül fel, de bizonyíték nélkül. Ilyenkor csak azt tudjuk meg, hogy a nyomozók mit valószínűsítenek, bizonyosságot azonban nem nyerünk. Kicsit hiányoltam a regény végén egy teljes magyarázatot, főleg hogy Poirot nekiáll magyarázni a végén, de csak egy kis szeletét mondja el a történetnek, és hirtelen vége. Lapoztam tovább, de meglepve láttam, hogy nincs tovább. Nyilván szándékosan ér így véget a történet, hiszen erre alapozott az egész, hogy Shaitanának se lehetett bizonyítéka semmiről. Így aztán az olvasóra van bízva, hogy miről mit gondol. Végülis tetszik ez, nem kell mindig mindent szájba rágni. :)
Kíváncsian vártam, milyen eltérések lesznek a könyvben a filmhez képest, és arra is, hogy ki a gyilkos. Szerencsére nem túl sokra emlékeztem a filmből, különösen nem a gyilkos kilétére, hiszen annyira csavaros a sztori, és mindenki egyformán gyanús. :) Volt néhány eltérés is, de az egyik közülük annyira fontos a történetben, hogy annak hiányán meglepődtem. Csak vártam és vártam, hogy mikor jön ez a fordulat a regényben (az anya-lánya kapcsolat), de nem jött. :) Ezek szerint ezt a filmkészítők találták ki. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a gyilkos személyeként vajon ugyanazt hozták-e ki! Ma este újra megnézem a filmet és kiderítem, írni fogok arról is a bejegyzés végére.
 |
| Ariadne Oliver (Zoë Wanamaker) a filmekből. Kép forrása: moly.hu |
Így éreztem még némely más esemény kapcsán is. Van, amihez hallunk pl. több verziót is, de nem derül ki, melyik az igaz. Több esetben pedig csak erős gyanú merül fel, de bizonyíték nélkül. Ilyenkor csak azt tudjuk meg, hogy a nyomozók mit valószínűsítenek, bizonyosságot azonban nem nyerünk. Kicsit hiányoltam a regény végén egy teljes magyarázatot, főleg hogy Poirot nekiáll magyarázni a végén, de csak egy kis szeletét mondja el a történetnek, és hirtelen vége. Lapoztam tovább, de meglepve láttam, hogy nincs tovább. Nyilván szándékosan ér így véget a történet, hiszen erre alapozott az egész, hogy Shaitanának se lehetett bizonyítéka semmiről. Így aztán az olvasóra van bízva, hogy miről mit gondol. Végülis tetszik ez, nem kell mindig mindent szájba rágni. :)
Értékelésem: 4,5 / 5
A regény kapcsán írtam egy Bridzs kisokost, amit azoknak ajánlok, akik éppen olvassák, vagy olvasni készülnek a regényt. Ez ide kattintva érhető el: Tudnivalók a bridzsről a Nyílt kártyákkal c. Agatha Christie könyvhöz.
Cards on the table (film, a Poirot tv-sorozat része, 2005): Megnéztem a filmet is, és most már egyértelműen látom, hogy a felét teljesen újra írták. :) A történet első fele megmaradt, ráadásul mintha szóról szóra idéztek volna sokszor a könyvből, de a második felét teljesen kihúzták és helyette egy alternatív befejezést írtak. Nemcsak rövidítettek, hanem egészen új szálakat is behoztak és kidolgoztak (már amennyire belefért az időbe). Sőt, egy ponton pedig a könyvbéli cselekménynek egyenesen a megfordított verzióját valósították meg. Érdekesek voltak ezek az új szálak, nem bánom cseppet sem. Szerintem Agatha Christie-nek is tetszene.
A legnagyobb eltérésnek nem is a történetbeli különbségeket mondanám, hanem a lezártságát, véglegességét, a bizonyosságot. Ahogy fent is írtam, a könyvben a legtöbb szál elvarratlanul maradt. Habár kaptunk lehetséges válaszokat, de bizonyítékot a legtöbb halálesethez nem. (Még Mr. Shaitanáéhoz sem!) A filmben ezt sokkal könnyebben befogadhatóvá tették, egyszerűen azzal, hogy a tettesek vallanak, sőt, a nézőnek még meg is mutatják a jeleneteket. A barátom szerint egy könyvnél ez sokkal elfogadhatóbb, mert addigra már úgyis sokat töprengett az olvasó az eseményeken, és talán szeretné kialakítani a saját állásponját. Ellenben egy filmnél, amit sokkal rövidebb ideig tart megnézni, mint egy könyvet elolvasni, ez túlságosan lezáratlan érzést hagyna a nézőben. Lehet, hogy így van, nem tudom. Én mondjuk filmeknél is szeretek időnként elgondolkodni, de lehet, hogy az átlag filmnéző nem olyan, mint én.
Amit furcsállottam, és kettős érzésem volt vele, az a plusz gyanúsított, akit a vége felé belekevernek. Mintha a könyvben is felmerült volna ő egy pillanatra, de rögtön el is vetik, ha jól emlékszem. Az nem volt rossz, hogy ezen itt többet lovagoltak, de aztán az ő szálának a lezárása nem tetszett. Miért kellett szegényt kellemetlen helyzetbe hozni? Ez céltalannak tűnt.
Összességében nekem bejött a film, és akár a könyv olvasása nélkül is érdemes megnézni. Korábban mindkétszer szinkronosan láttam, most először eredeti hanggal, és így is, úgy is nagyon tetszett. Szerintem Agatha Christie-hez méltó ez a feldolgozás, és az őt alakító/parodizáló nő is jól hozta Mrs. Oliver figuráját. Bár kevésbé tűnt szeleburdinak a vádaskodásai és kirohanásai nélkül (oké, volt azért, de kevesebb), ugyanolyan elvarázsolt és bohókás nő, mint a regényben.
 |
| Shaitana, háttérben a bridzsezőkkel. (Jelenet a filmből.) |
A legnagyobb eltérésnek nem is a történetbeli különbségeket mondanám, hanem a lezártságát, véglegességét, a bizonyosságot. Ahogy fent is írtam, a könyvben a legtöbb szál elvarratlanul maradt. Habár kaptunk lehetséges válaszokat, de bizonyítékot a legtöbb halálesethez nem. (Még Mr. Shaitanáéhoz sem!) A filmben ezt sokkal könnyebben befogadhatóvá tették, egyszerűen azzal, hogy a tettesek vallanak, sőt, a nézőnek még meg is mutatják a jeleneteket. A barátom szerint egy könyvnél ez sokkal elfogadhatóbb, mert addigra már úgyis sokat töprengett az olvasó az eseményeken, és talán szeretné kialakítani a saját állásponját. Ellenben egy filmnél, amit sokkal rövidebb ideig tart megnézni, mint egy könyvet elolvasni, ez túlságosan lezáratlan érzést hagyna a nézőben. Lehet, hogy így van, nem tudom. Én mondjuk filmeknél is szeretek időnként elgondolkodni, de lehet, hogy az átlag filmnéző nem olyan, mint én.
 |
| Poirot. (Jelenet a filmből.) |
Összességében nekem bejött a film, és akár a könyv olvasása nélkül is érdemes megnézni. Korábban mindkétszer szinkronosan láttam, most először eredeti hanggal, és így is, úgy is nagyon tetszett. Szerintem Agatha Christie-hez méltó ez a feldolgozás, és az őt alakító/parodizáló nő is jól hozta Mrs. Oliver figuráját. Bár kevésbé tűnt szeleburdinak a vádaskodásai és kirohanásai nélkül (oké, volt azért, de kevesebb), ugyanolyan elvarázsolt és bohókás nő, mint a regényben.
További könyvek az írótól: A Bertram Szálló, Hercules munkái, Gyilkosság Mezopotámiában
Hasonló könyvek:
|
|
Mrs. Olivert én is nagyon bírtam, szerintem is önkritika vagy önmaga kifigurázása lehetett ez az írónő részéről. :)
VálaszTörlésSPOILER JÖN:
A filmben Mrs. Lorrimer Anne Meredith anyja? Nem láttam a filmet, csak gondolom, hogy róluk írhattál, mert a könyvben nekem totál érthetetlen volt, hogy Mrs. Lorrimer miért fedez egy libát, akit a gyilkosság napján ismert meg és semmi köze hozzá.
Válasz a SPOILERes kérdésre:
TörlésIgen, a filmben ő az anyja! AniTigernek ugyanez volt a problémája a könyvben, hogy miért fedezi, de számomra az is hihető volt. Ez az anya-lánya viszony persze még inkább indokolja. Volt néhány jó ötlet a filmben, amit beletettek.