Oldalak

2020. január 30., csütörtök

A víz alakja

https://moly.hu/konyvek/andrea-camilleri-a-viz-alakjaPolitikával átszőtt krimi szicíliai módra. A sztori különlegesen jó, csak a borítót tudnám feledni!

A történetből: Két szemetes takarít a Legelőn, ami az éjjeli illegális élet (prostituáltak és drogok) helyszíne. Az egyikük talál egy méregdrága, gyémántokkal kirakott nyakláncot, a másik pedig egy hullát. Nem is akármilyen hullát! A környék legbefolyásosabb, legtiszteletreméltóbb emberét, egy tiszteletre egyáltalán nem méltó pózban, letolt gatyával, álló .... hmm-hmm. Mivel ilyen fontos emberről van szó, és ilyen kínos körülmények között találtak rá, nem a rendőrséget értesítik elsőnek, hanem a legjobb barátját, a szintén tiszteletnek örvendő ügyvéd urat.

Értékelésem: Kíváncsi voltam a híres Montalbano felügyelő történeteire, amiről tudom, hogy leginkább azért közkedvelt Olaszországban, mert az író egy új nyelvet alkotott meg, ami a különféle szicíliai dialektusokra erősen emlékeztet, mégis érthető, sőt szórakoztató az északi olaszoknak is, ráadásul a tipikusan szicíliai életfelfogással, humorral szövi át a történeteket. Montalbano nyomozásait pedig tovább népszerűsítette a nagysikerű TV sorozat, amit a könyvek alapján készítettek. Nyilvánvalóan a nyelvezeti élmények nem jönnek át egy fordításból, de a humor valóban különleges, és hozzátenném azt is, hogy a politikai szálak és a maffia (valamint a kettő keveredése) szintén amolyan magától értetődő, hétköznapi természetességgel szövődik bele a történetbe. Olyannyira, hogy a két szemetes, aki a hullára talál, ők is rögtön a politikailag befolyásos, megfelelő embert hívják telefonon. Illetve mikor végül a rendőrséget értesítik, akkor is a megfelelő oldalt választják ki: nem a carabinieriket (katonai rendőrök), hiszen ott a hadnagy milánói, hanem inkább a helyi rendőrséget, hiszen az ottani felügyelő szicíliai.

A regény már a kezdetektől tele van csúnya szavakkal, obszcén beszólásokkal, ugratásokkal, mintha a helyiek ezt a fajta kommunikációt részesítenék előnyben. Még bizony a felügyelő is, aki, mint később kiderül, mindig az aktuális társasághoz választja meg beszédmódját, szavait. Ezenkívül attól sem riad vissza, hogy maga is beleavatkozzon a történésekbe, csapdát állítson másoknak, pénzt alkudjon ki a rászoruló családnak, vagy akár bizonyítékot is megsemmisítsen, ha úgy ítéli, hogy azok az ő megtévesztésére és mások bemártására voltak kiállítva.

A TV sorozatbeli Montalbano felügyelő.
Kép forrása: Pinterest
A krimi megfelelően csavaros, hiszen sokminden történik, de a begyűjtött információkból mégis szinte lehetetlen összerakni a kirakós darabkáit. A könyv címe végig izgalomban tartott, hogy vajon mit jelenthet, mikor derül ki, miről is van szó. A regény befejeztével először csalódott voltam. Nemhogy a címet nem magyarázták meg kellőképpen, de a krimi szál feloldásával se voltam elégedett. Csak a könyv lerakása után egy olyan 10-20 perccel világosodtam meg, hogy vajon mire is utalhat a cím, és így egycsapásra feloldódott bennem a csalódottság a történet lezáratlansága miatt is. Spoiler: csak azoknak ajánlom, akik olvasták/ismerik a történetet! A krimi ugyanis nem a szokásos módon, az elkövető elfogásával zárul, sőt, még csak semmi kézzel fogható bizonyítékot se sikerül Montalbanónak összeszednie (azokon kívül, amiket hamisnak ítél és megsemmisít). De nem ám! Ehelyett egy monológot (több részletben, több verzióval) kapunk, amiben ő szépen kifejti, hogy szerinte mi történt. Nem mondom, realisztikus a leírás, de ahogy egyik barátja rávilágít, ez csak a sok lehetőség egyike. Mások másféleképpen is megmagyarázhatnák ugyanazokat a történéseket. És valóban, Montalbano sztorija súlytalan, lóg a levegőben. Megmagyaráz ugyan mindent, de csak benyomásokra épül, arra, hogy a különböző emberekkel való interakciója során kiről milyen képe alakult ki, valamint néhány apró furcsaságra. Így van vége a történetnek, amivel nem voltam egészen elégedett. Na de itt jön képbe a víz alakja! A víz a tényeket reprezentálja, amikről tudjuk, hogy megtörténtek, amiket Montalbanóval végig követtünk. A forma pedig, amibe beleöntjük a vizet, az a feltétezés, kerettörténet, amit hozzá képzelünk. Ha Montalbano abból indul ki, hogy az unokaöcs volt a szerető, és e köré építi fel a történetét, az események láncolatát, akkor ilyen formát vesz fel neki a víz. De ennyi erővel kiindulhatnánk egy másfajta feltételezésből is, arra is építhetnénk egy történetet, ugyanazokkal a tényekkel (ugyanazzal a vízzel) megtöltve, és valami egészen mást kapnánk, más elkövetőkhöz lyukadnánk ki. És ebben az esetben igazából mindegy is (lenne), hiszen nincs meg a kulcsunk a történet feloldásához. Ezért mondta az özvegy, hogy Montalbanónak kell eldöntenie, milyen formába önti a vizet. Ami miatt becsúsztattam a "lenne" szót a fenti mondatba, hogy végül, mivel Montalbano "istent játszva" beleavatkozik a történetbe (vagy éppen hogy nem avatkozik be, amikor kéne), több áldozata lesz az eseményeknek, mint gondolta volna. Emiatt végül mégsem mindegy, hogy milyen formát is választ Montalbano, hiszen ha rosszul következtetett, vagy feltételezett valamit, és aszerint jár el, annak súlyos következményei lehetnek.

Nekem végül nagyon is tetszett a történet, ezzel a plusz tanulsággal különösen, bár maga a nyomozás is végig érdekes, izgalmas volt. Az obszcenitásból vissza lehetett volna azért venni valamennyit.

Értékelésem: 4 / 5

Hasonló könyvek:
Gyilkos vágy
Kakukkszó
Heat Wave - Hőhullám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése