2015. szeptember 20., vasárnap

A marsi

http://moly.hu/konyvek/andy-weir-a-marsiNélkülözhetetlen túlélési kézikönyv, ha a Marson ragadtál. Első számú szabály: legyen humorérzéked!

A történetből: Mark a harmadik marsi kutatóexpedíció legénységének a tagja. Azonban ő az első ember, aki ott ragadt a bolygón. Mivel társai halottnak hitték, és menekülniük kellett a Marsról, hátrahagyták őt. Élve. Mark igazán belevaló fickó. Rendkívül talpraesett, ért a műszaki dolgokhoz és a botanikához is. Ráadásul kéznél van mindig  a humorérzéke is. Elhatározza hát, hogy kitart és megpróbál túlélni, amíg a következő expedíció meg nem érkezik négy év múlva. Már ha megérkezik egyáltalán, mert az is lehet, hogy az ő halála miatt törlik a küldetést.

Értékelésem: Mark nagyon tökös. Kevés dologtól ijed meg igazán, szinte mindig pozitívan áll a dolgokhoz, vagy ha nem, akkor is megpróbálja humorral elijeszteni a kétségeit. Elsősorban ezért lesz A marsi élvezetes olvasmány. De hozzájárul az is, hogy mindig van miért izgulni, mert vagy tönkremegy valami, vagy elszúr valamit, és persze mindig az élete a tét. Hiszen a Marson elég könyörtelen a környezet, és egy apró hiba is az életébe kerülhet.

Sok műszaki és kémiai leírás van a könyvben, ezekből tudjuk meg, hogy mi az aktuális probléma, és azt hogyan oldja meg Mark. Szerencsére mindent úgy magyaráz el, hogy érthető legyen a tudományok iránt érdeklődő laikusok számára is. Ezeket váltják fel a mozgalmasabb, vagy a lazább, humorosabb részek. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan lehet a Marson burgonyát termeszteni, ez a könyv neked való lesz. Nekem bejött, és nagyon kíváncsi vagyok a filmre is, amit október 1-től játszanak a hazai mozik.

Értékelésem: 4 / 5

Hasonló könyvek:
Csodák kora

Kövess Bloglovin-on

7 megjegyzés:

  1. A filmet már én is nagyon várom, attól függetlenül, hogy nekem a könyv nem jött be annyira. :)
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről jut eszembe, van már a könyvről értékelésed? Mert nem raktam még ki a linket, nem láttam csak anyukádét. De lehet hogy elkerülte a figyelmem. Bár igaz, hogy egy másik bejegyzésben mindketten írtatok róla. Kitegyem azt a linket, vagy írsz majd külön?

      Törlés
  2. A héten összehozok majd egy külön Könyvklubos-Marsi bejegyzést. :)

    VálaszTörlés
  3. Én átnéztem a 2014-es scifi termést tavaly, ezen és a Vörös lázadáson akadt meg a szemem. Mindkettőt már akkor úgy hirdették, hogy a filmjogok elkeltek és készül a film. Végül a Vörös lázadást olvastam el, de ez is nagyon érdekel :D

    VálaszTörlés
  4. Én átnéztem a 2014-es scifi termést tavaly, ezen és a Vörös lázadáson akadt meg a szemem. Mindkettőt már akkor úgy hirdették, hogy a filmjogok elkeltek és készül a film. Végül a Vörös lázadást olvastam el, de ez is nagyon érdekel :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes ezt is elolvasni (bár a Vörös lázadást nem ismerem).

      Törlés