2014. december 18., csütörtök

Starry Night

http://moly.hu/konyvek/debbie-macomber-starry-nightRövid, mégis túlontúl érzelmes karácsonyi regény.

A történetből: Carrie a társasági rovatba ír cikkeket egy rangos chicagoi napilap számára. Rettentően unja már a kötelező jótékonysági összejöveteleket, melyekről mindig tudósítania kell. Régi vágya, hogy kitörjön, és izgalmasabb témákról írjon. Emiatt képes akár fel is mondani a főnökénél, akitől végül mégis kap egy lehetőséget a bizonyításra. Ha interjút készít az Alaszkában remeteként élő íróval, akinek a könyve hónapok óta vezeti a sikerlistát, akkor ezentúl ő választhatja meg, hogy miről ír a napilapba. A probléma csupán annyi, hogy már rengetegen próbáltak a nyomára bukkanni a híres írónak, de eddig senkinek se sikerült.

Értékelésem: Ez az első könyvem Debbie Macombertől, így nem igazán tudtam, mire számítsak (azon kívül persze, hogy egy romantikus karácsonyi történetre). De mivel nagyon népszerű az író, ezért bíztam benne, hogy tetszeni fog a történet. Sajnos kicsit csalódnom kellett, mert kissé unalmas és teljesen kiszámítható volt a történet. A szöveg stílusa nagyon egyszerű, emiatt gördülékeny az olvasás, és könnyen lehet falni az oldalakat, de a tartalom hiányzik belőle. Egyre jobban untam olvasás közben, mert az elején még érdekes történet szépen lassan romantikus ömlengéssé változott. Aki nem vár sokat, csak épp egy ilyen egyszerű, romantikus, karácsonyi történetre vágyik, annak biztos tetszeni fog, de én azt szeretem, ha ennél több cselekmény és izgulnivaló van egy könyvben.

Értékelésem: 2,5 / 5

Hasonló könyvek:
Szerelmünk lapjai
Bah, Humbug!
Madarak és méhek

Kövess Bloglovin-on

6 megjegyzés:

  1. Hát, azt hiszem, ezt akkor kihagyom, valószínűleg nekem is túl egyszerű lenne. Kár, mert nem bánnám, ha több jó karácsonyi történettel találkoznék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most épp a Karácsony New Yorkban-t olvasom Fejős Évától, és nagyon tetszik! Ha vicceset szeretnél, akkor a Szennyből az angyal-t ajánlom Vavyan Fable-től. Ha pedig angol nyelven szeretnél, akkor a Bah, humbug! című ingyen elérhető az amazonon, bár ez csak egy rövidebb történet. http://www.amazon.com/dp/B005ME39HU
      Az utóbbi kettőről írtam a blogomon is, megtalálod a keresőben, ha a címekre keresel.

      Törlés
    2. Csináltam egy "karácsonyi" címkét, innen eléred az összes karácsonyi történetről szóló bejegyzésem:
      http://konyv-sarok.blogspot.hu/search/label/kar%C3%A1csonyi

      Törlés
    3. Ó, köszönöm! :) Most nem lett volna időm olvasni, de majd jövőre talán lesz. :)

      Törlés
  2. Úgy nézem, hogy ez megjelent magyarul is - és az a verzió is csehül áll csillagszámilag. Pedig ez tipikusan olyasmi, aminek nekiugornék, mert tetszik a magyar borítója és néha kell a "karácsonyi cuki" könyv. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is szeretem a karácsonyi cuki könyveket, de attól még hogy egy könyv cuki és karácsonyi, nem kell hogy unalmas ömlengés legyen. Szerintem attól még lehet benne cselekmény, meg fordulat. :)

      Törlés