Peace Is Every Step

Bölcsességek gyűjteménye és hétköznapi mindfulness tanácsok.

Már régóta akartam meditációval és mindfulness-szel foglalkozó könyvet olvasni, és végül az egyik nagymester, Thich Nhat Hahn könyvét választottam. Leginkább valami olyasmit szerettem volna, ami mindenből egy kicsit ad: mik az előnyei, milyen hatásai lehetnek, néhány tipp, hogy sikeresen meditáljunk, hogyan éljük át és maradjunk a jelenben, mit tud minderről a tudomány, ilyesmi. Igazából úgy voltam vele, hogy bárminek örülök, ami erről szól, de a legjobb egy ilyen kis vegyes témájú könyv lett volna. Na, ez nem az lett. Persze nem tudhattam előre. Ez a könyv tulajdonképpen rövid bölcsességek, magvas gondolatok gyűjteménye, amolyan 1-2 oldalas szösszenetek, bár sokszor némileg egymásra épülnek. Sokszor hétköznapi példákból merít, de időnként kifejezetten utópisztikusnak tűnt egy-egy jelenet, amit felvázolt.

A könyv eleje még jobban tetszett, itt valahogy hozzám közelebb álló példákkal állt elő, és egy, azaz egyetlen meditációs gyakorlatot is leír. Ez nagyon tetszett, és itt még meg voltam róla győződve, hogy ezt majd követik továbbiak is, de sajnos csalódnom kellett. Persze nem a könyv hibája, hogy nekem más elvárásaim voltak. Gondolom ez is egy tanulság, hogy elvárások nélkül kellett volna a könyv felé fordulnom. Mindenesetre ez a rész még tetszett, mert valahogy kicsit lenyugtatott, amikor olvastam, és úgy éreztem, egyszerre egy-két rövid fejezetnél nem is tudok többet befogadni.

Kép: Alex Borland

A könyv második nagy fejezetében olyan idilli ábrándokról ír, főleg a családi harmónia kapcsán ami számomra már túlmutat a realitáson. Habár nagyon szép gondolat, hogy legyen külön meditációs szobánk az otthonunkban, de ezt ugye a legtöbben nem engedhetjük meg magunknak. Itt úgy éreztem, mintha kifejezetten tehetős amerikaiaknak szánta volna a sorait. Ami pedig az érzelmi bölcsességet illeti: habár nagyon szép jeleneteket ír le, ahol pl. a bosszúsan hazaérkező férj rögtön elvonul a meditációs szobába, és a gongot időnként megkongatva lecsillapodik, majd végül az egész család ott köt ki és egymásra mosolyognak.... hát ennek megvalósításához olyan szintű gyakorlat lenne szükséges, amibe szerintem nem fér bele egy teljes állású munkaidő. Egyszerűen utópisztikus számomra.

Végül a harmadik nagy fejezet pedig az előzőnek az ellentéte; itt háborúkról, erőszakról, tragédiákról olvashatunk, és hogy mindennek mi is szerves részei vagyunk, felelősek a minket körülvevő szörnyűségekért. Na ez olyan, amit szintén nehéz befogadni, bár értem a mögöttes gondolatot. De tényleg érezzem magam bűnösnek amiatt, mert vannak a világon olyan szerencsétlen sorsú emberek, akik szenvednek, éheznek, és amiért én nem tartozom közéjük? Tényleg csak így lehetne felnyitni az emberek szemét a világra, és szolidaritásra, segítő szándékra nevelni őket? Kétségtelen, hogy ez hatásos lehet, mégsem szeretném magam bűnösnek érezni olyan dolgok miatt, amikre az égvilágon semmilyen befolyásom nincs.

Azt kell mondjam, hogy habár nagyon sok elgondolkodtató dolgot olvastam, sok mindennel nem tudtam azonosulni. Azt hiszem, főleg a számomra nehezen elfogadható dolgokat írtam most le, pedig tényleg sok bölcsesség lapul ebben a kis kötetben. Igazából én csak nem ezt a könyvet kerestem. Ettől függetlenül, valószínűleg pár év múlva újra fogom forgatni a kezeim között a lapjait.

Hasonló könyvek:

The ​Things You Can See Only When You Slow Down

Micimackó ​és a Tao