2016. július 24., vasárnap

Az ijesztő „el-szeretném-olvasni” lista (BookTag)

AniTigernél láttam ezt a booktaget, és nekem is kedvem szottyant kitölteni. :) Lássuk a kérdéseket!

1. Egy könyv az „el-szeretném-olvasni” kupacból, amit nem bírtál befejezni

Neal Stephenson: Gyémántkor. Két fő oka volt, hogy nem tetszett ez a regény, és félbehagytam: az egyik, hogy tele volt kitalált elnevezéssel (a jövőben játszódik, úgyhogy ezek többnyire nem létező fogalmak), amik többnyire meg se voltak magyarázva, hogy mit jelentenek. Oké, némelyikre rá lehetett jönni, de sok volt, amire nem. Volt, hogy egy mondatban vagy 4-5 ilyen szó is akadt, és nagyon fárasztó volt így olvasni, hogy nem is értettem. Többnyire nem volt jelentőségük, de akkor is zavaró volt.

A másik ami nem tetszett, hogy túl sok szál volt túl sok szereplővel, és emiatt nehéz volt követni. Pedig érdekesnek tűnt a cselekmény, de a kettő együtt nekem már elég volt ahhoz, hogy inkább feladjam. A regénytől azóta meg is váltam, odaadtam a tesómnak. Neki talán tetszeni fog.

2. Egy könyv, amit nincs időd elkezdeni / elolvasni

Hát... ez elég béna kifogásnak hangzik, mert egy-két könyvet mindig olvasok párhuzamosan, szóval nem lenne tisztességes azt mondanom egy könyvre, hogy azért nem kezdem el, mert nincs időm rá. Inkább csak annyi, hogy valamiért mindig másikat választok. Ilyen könyvből sok van.

A leginkább idevágó könyv talán a Tanulj főzni! Egyik karácsonyra kértem a Jézuskától, és már többször is belelapozgattam, van benne néhány hasznos tipp, ami számomra újdonság volt. De hát kinek van ideje (és kedve) egyhuzamban végigolvasni egy szakácskönyvet? Mondjuk igaz, hogy ebben nem receptek vannak, hanem mindenféle konyhai fortélyok, és bizonyos módszerek részletes leírása képekkel illusztrálva, de mégiscsak olyan könyv ez, amit az ember nem lapozgat végig töviről hegyire, hanem időnként felcsapja és beleolvas, vagy ha kifejezetten kíváncsi valamire, akkor azt kikeresi mondjuk ez utóbbira nálam még nem volt példa.

3. Egy könyv, amit még nem olvastál, mert folytatás...

Nincs olyan regényem, ami olyan folytatás lenne, hogy hiányozna az első része. Ez azért van, mert én mindig az első részt veszem meg, ha pedig mástól kapnék ilyen könyvet amire szerintem még nem volt példa, mert eleve ritkán kapok könyvet, és ha mégis, akkor is általában én választom ki, hogy melyiket , akkor hamar beszerzem hozzá az első részt is.

Viszont mégis eszembejutott egy sorozat, amibe azért nem kezdtem bele, mert az első részét már nem lehet kapni. Ez a Walsh család. A második részt, a Rachel vakációját lenne kitől kölcsönkérnem, és izgatja is a fantáziámat, de az elsőt, a Görögdinnyét nem tudtam beszerezni, így végül bele sem kezdtem a sorozatba. Elképzelhető, hogy végül angol nyelven fogok majd bele a sorozatba, de mivel már régóta húzódik a dolog, az is lehet, hogy az egész a feledés homályába fog veszni...

4. Egy könyv, amit még nem olvastál, mert zsír új

Az az igazság, hogy ritkán hoznak lázba a friss megjelenések, mert nekem tökéletesen megfelelnek a régebbi regények is, különösen, ha sorozatról van szó, mert akkor nem kell éveket várnom az újabb és újabb részek megjelenésére. Egy-két ilyen azonban mégis akad, és az egyik ilyen regény megjelenésre már alig kell többet várnom egy hétnél.

Ez a United Melissa Landerstől. Az Alienated sorozat harmadik részéről van szó, amitől valójában kicsit tartok, hogy esetleg túl csöpögős-romantikus lesz, hiszen eredetileg csak két rész megjelenéséről volt szó. Igaz, hogy több kérdés is nyitva maradt, így van esély egy izgalmas és pörgős harmadik részhez, de már csak a cím miatt is gyanús, hogy ebben több lesz a romantika, mint a korábbi részekben. De azért erősen bízom az írónőben, hiszen eddig se vitte túlzásba ezt a vonalat, és nagyon érdekes történetet kerekített az intergalaktikus románc köré. Remélem, most se kell majd csalódnom. (A sorozat első kötetének értékelését ide kattintva érheted el.)

5. Egy könyv olyan szerzőtől, akitől már olvastál korábban és nem tetszett igazán

Egy viszonylag friss élmény jut eszembe elsőként, ez pedig Jill Mansell. Amennyire unalmasnak és sablonosnak tartottam a Nem zörög a haraszt első felét, annyira meglepett a regény második felében. (Az erről szóló értékelésemet itt találod.) Eléggé elrettentett attól, hogy többet is olvassak tőle, de mégis ott motoszkál a fejemben, hogy lehetnek sokkal jobb regényei is, hiszen végül ebben is voltak érdekes fordulatok, csak ki kellett várni.

Fenn tartom a lehetőségét, hogy a Goodreads-en a legtöbb pontot kapott regényével, a To the Moon and Back cíművel teszek még egy próbát. Aztán majd persze elválik, hogy valaha sor kerül-e rá.

6. Egy könyv a kupacból, amit még nem volt kedved elkezdeni

A sötétség múltán Tilly Bagshawe-tól. Még a tavalyi Könyvhéten vettem, ha jól emlékszem egy ötszázasért. Egyrészt a jó ára miatt, másrészt pedig azért választottam, mert Sidney Sheldontól olvastam már korábban egy krimit, ami egész jó volt. Mégse kerítettem még sort erre a regényre, és időközben azt is kiderítettem, hogy valójában Sidney Sheldonnak semmi köze nincs a regényhez, mert már azelőtt meghalt, hogy Tilly Bagshawe elkezdte volna írni a "közös" könyveiket. Egyedül annyi a kapcsolat, hogy az írónő megpróbál a nagyhírű Sheldon stílusában írni. Ezért teszik rá hatalmas betűkkel Sheldon nevét a borítóra, és tesznek úgy, mintha ő is szerzőtárs lenne...

Szóval tiszta átverés az egész. Amióta ezt tudom, azóta még kevesebb kedvem van belefogni a regénybe, pedig időközben még egy ugyanilyet vettem az idei Könyvhéten (de csak utána derült ki számomra ez a turpisság). Akárhogy is, az idei Könyvmoly Párbajra beneveztem ezzel a regénnyel, úgyhogy sokáig már nem halogathatom az olvasását.

7. Egy könyv a kupacodból, amit azért nem kezdtél még el olvasni, mert ÓRIÁSI!

Nos, most az elektronikus könyvek virtuális kupacára gondolok, amikor kiválasztom belőle Susanna Clarke Jonathan Strange & Mr Norrell című, 1024 oldalas regényét. Akkor került a látómezőmbe ez a regény, amikor a Mini-könyvklub 3-hoz válogattam a fantasy könyveket. Be is került a 10 választható közé (A hollókirály magyar címével), de gondolom, elsősorban a hosszának köszönhető, hogy nem szavazták meg a résztvevők közös olvasásra.

Külföldön pedig nagyon népszerű ez a történelmi-mágikus regény, amiben a fülszöveg szerint a két főszereplő varázsló tanártanítvány kapcsolatban áll egymással, ám egyikük lassanként a mágia veszélyes formáit kezdi el használni. Érdekesnek ígérkezik a történet, egyszer én is szívesen belevágnék az olvasásába.

8. Egy könyv a listádról, amit csak a borítója miatt vettél meg

Nincs jelenleg olyan olvasatlan könyvem, amit csak és kizárólag a borító miatt vettem volna meg. Ez amúgy is nagyon ritka nálam, hogy csupán a borító miatt döntsek egy regény megvásárlása mellett. Ám az természetesen az elő szokott fordulni, hogy a borító kelti fel az érdeklődésemet, és ha a fülszüveg és/vagy a netes értékelések is jók, akkor azonnal fizetek.

Ilyen volt például A férjem valamit titkol. Ezt a regényt a tavalyi Könyvfesztiválon láttam meg, és nagyon megtetszett a borító (különösen talán a színe) és a cím is. A fülszöveget elolvasva érdekesnek és rejtélyesnek tűnt a könyv, úgyhogy végül meg is vettem. Azóta elolvastam már, és valóban érdekes volt, de mégis azt hiszem, hogy egy kicsit többet vártam tőle. Ide kattintva eléred a könyvről készült értékelésemet.

9. Az „el-szeretném-olvasni” listádon az a könyv, amit a legijesztőbbnek találsz

Az erdő Harlan Cobentől. Valójában a prológusát már elolvastam a regénynek, és elég parás volt. Sejtelmes, rejtélyes, nyomasztó, és titkokkal teli. Elalvás előtti esti olvasmánynak szántam, de ahhoz túlságosan felzaklatónak tűnt, úgyhogy egyelőre félretettem a könyvet, és arra vár, hogy valamikor folytassam.

Egyszer már olvastam az írótól, méghozzá a Senkinek egy szót se című regényét (itt találod az értékelésemet), ami nagyon tetszett, bár az is nagyon nyomasztó volt. De pörgős, akciódús, izgalmas, és megdolgoztatta az agytekervényeimet is, ahogy lassanként próbáltam összerakni a fejemben az igencsak csavaros sztorit. Valami hasonlót várok Az erdőtől is.


A booktaget szabadon viheti bárki, aki kitöltené!

Hasonló bejegyzések:
   Könyves Udvarlás Tag
   Féléves könyves kiakadás booktag
   A feláldozható könyvek Tag
   Népszerűtlen Vélemény Book Tag

Kövess Bloglovin-on

4 megjegyzés:

  1. De jó, hogy kitöltötted! :)) A feléről még csak nem is hallottam az általad felsoroltaknak, de utána néztem mindnek gyorsan. :D Ez a Tilly Bagshawe-Sidney Sheldon dolog elég kiakasztó! Olyan, mint amikor továbbírják Jane Austen könyveit. :( (Julia Barrett, Joan Aiken csinált efféléket...)
    A hollókirályt meg szerintem is amiatt nem szavaztuk meg, mert rémesen hosszú...

    (Amúgy mi Mariann_Czenemával a "Guvat és Gazella" című könyvet tervezzük +1-nek olvasni (ha már megvettük a mostani Alexandra akcióban), és annak már a fülszövegétől is eldobtam az agyam, annyi kitalált szó van benne... :D Remélem azért nem járunk úgy, mint Te a Gyémántkorral! --> https://moly.hu/konyvek/margaret-atwood-guvat-es-gazella )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát egyébként azt a Tanulj főzni! c. könyvet is nyilván nem Horváth Ilona írta... itt is csak felhasználták a népszerűségét. Az új Poirot-regénnyel is ez volt, hogy AC neve a fél borítót kitöltötte, az igazi írónő neve pedig csak kisbetűkkel...

      Hűha, ez a Guvat izé... könyv elég elrettentő a fülszöveg alapján. :) Fel is írhatom nektek ezt a könyvet, vagy még nem végleges a választás?

      Törlés
    2. Hozzám ne írd még föl (Mariann nevében meg nem nyilatkozom), fene tudja, mi lesz, ha megint elkiabálom, mint anno a Bűbájtalannál. :D Azzal csúnyán befürödtem.

      Új Poirot alatt "A monogramos gyilkosságok"-ra gondolsz? Ha igen, annál néztem is tanácstalanul, hogy megvegyem-e anyunak vagy sem... hatalmas AC-fan, tele van a polcunk a krimijeivel, de végül nem mertem. :(

      Törlés
    3. Oké, nem írok semmit! :)

      Arra gondoltam, igen. Jól tetted, hogy nem vetted meg, pocsék az a regény. Én nem értem a végére, nem bírtam már elviselni. (Írtam róla a blogon is, bár szerintem láttad már azt korábban.)

      Törlés