2015. augusztus 2., vasárnap

Mini-könyvklub újratöltve: szavazás a műfajra

Szeptembertől újra indul a Mini-könyvklub! De milyen könyveket olvassunk?

Kedves Könyvklub Tagok!

Aki szeretne, az ősztől újra részt vehet a könyvklubban, és persze lehetőség lesz új résztvevők csatlakozására is. Még ugyan nem zárult le az első Mini-könyvklub sem, de mivel szeptembertől már indul az új forduló, ezért eljött az ideje annak, hogy kiválasszuk az olvasandó könyvek műfaját.

A kiválasztás egy zárt körű szavazás formájában történik, és csak azok vehetnek részt rajta, akik az első Mini-könyvklubban aktívan vesznek részt. Egész pontosan azok szavazhatnak, akik az eddigi három könyvünkből legalább kettőt időre (vagy pár nap csúszással) elolvastak és értékelést is írtak hozzá. A többiek se bánkódjanak, mert úgyanúgy jelentkezhetnek majd a könyvklubba, viszont a műfaji szavazás kiváltsága csak az igazán aktív résztvevőket illeti meg. Név szerint (abc-rendben), akik részt vehetnek ezen a szavazáson:

Adri könyvmoly
Anitiger
Dexter79
franny
Kritta
krlany
Mariann
marslakócska
mrsp
Vegazus
Zsófi

Igyekeztem széles körű témákat, műfajokat válogatni, remélem, találtok köztük kedvetekre valót! A szavazásnak egy szabálya van: mindenki legfeljebb három lehetőséget jelölhet meg.

A szavazás augusztus 9-én (vasárnap) éjfélig tart, de ha már korábban minden arra jogosult leadta a voksait, akkor hamarabb lezárom, és kihirdetem a győztes kategóriát.

Fontos, hogy ennek a szavazásnak még semmi köze nincs a jelentkezéshez! Azzal, hogy szavazol, még nem kötelezed el magad a részvételre, hiszen előfordulhat, hogy végül olyan műfaj lesz a győztes, amit nem szeretnél olvasni. Jelentkezni csak akkor lehet majd, ha már ismert lesz a választott műfaj.

A megszavazott műfajon belül (legjobb tudásom szerint) 10 könyvet választok majd, és a múltkorihoz hasonlóan ezekből fogjuk ismét szavazással kiválasztani a kötelezően olvasandó könyveket. Ennek a részleteivel majd akkor jelentkezem, ha már aktuális lesz.

Íme tehát a szavazási felület, válasszatok okosan, hiszen 4 könyvet is el kell majd olvasni a győztes műfajban!

Kövess Bloglovin-on

9 megjegyzés:

  1. Alig tudtam választani... :)
    Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát azt elhiszem :) de valahogy muszáj leszűkíteni, úgyhogy nem akartam, hogy 3-nál többet is megjelölhessetek. Egyébként hihetetlen, hogy még 20 perce sincs kint a bejegyzés, de már hárman szavaztatok! :)

      Törlés
  2. Szuper! Már választottam is :) Izgulok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor már legalább ketten vagyunk, mert én is izgulok! :)

      Törlés
  3. Hát,nekem sem volt könnyű dolgom a három műfaj kiválasztásánál... tipródtam, de meglett.:)

    VálaszTörlés
  4. Örülök a következő körnek! Köszönöm, hogy bevállalod a folytatást Vegazus! :))
    Látom nem vagyok egyedül. Nehéz választani. :D Igazából bepipáltam 8-at, aztán leredukáltam 3-ra. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen csinálom a könyvklubot, nagyon élvezem ám. :) Ezek a legjobb pillanatok, amikor sorra érkeznek be a különböző szavazatok, vagy a kérdőívekre a válaszok. :) Úgyhogy számomra is öröm a folytatás.

      Nagyon kíváncsi vagyok, melyik műfaj kerül ki végül győztesen!

      Törlés