Milyen az, ha valaki úgy dönt, hogy minden nap legalább egy "ünnepet" komolyan vesz legalább annyira, hogy utána nézzen, mi is a története, és elkezdi sorra megünnepelni ezeket?
A könyvről: George Mahoodnak hiányzott valami az életéből. Hiába van szép családja: szerető felesége és három pici gyereke, nosztalgikusan gondol vissza a családalapítás előtti izgalmakra, amikor biciklivel szelte keresztül az országot egy közeli barátjával. És bár a családját nem cserélne el semmiért, valami izgalom mégis hiányzik az életéből. Ekkor dönt úgy, hogy egy fél éven keresztül megünnepli a hivatalos, de sokszor bolondos ünnepnapokat, mint amilyen például az "Ölelj meg egy ausztrált!", vagy a "Ne viselj cipőt!" nap.
Értékelésem: Mókás olvasmány volt, nem gondoltam volna, hogy ennyi hülyeséget tudtak kitalálni az emberek, és az író jó humorral számol be a tapasztalatairól. A könyv feléig nagyon élveztem, bár a túl sok kaja fotó hamar eléggé unalmassá vált. A könyv közepénél megakadtam, valahogy ellaposodott az egész. De végül kitartottam, és sikerült visszahozni viccesebb leírásokat a végére.
Annak ellenére, hogy egy naplószerű beszámoló a könyv, és elég repetitív a téma – mindennap megünnepelni valamit –, mégis úgy éreztem, hogy van valami fonal, ami mentén előrehaladunk. Nemcsak a különféle bohókás ünnepekről, hanem részben az író családjáról is szól. Tetszett, hogy sokszor bevonta a családját is, különösen a gyerekeket az ünneplésbe, akik néha nagyon élvezték, néha viszont rettenetesen unták, majd egy idő után volt, hogy gyanút is fogtak, hogy apjuk mégsem egy igazi játékot oszt meg velük, hanem csak kihasználja őket. Mint amikor a golyóstoll napja volt, és rávette a gyerekeket, hogy keressék meg a házban az összes golyóstollat, majd próbálják ki egyesével, hogy melyik nem fog, és dobják ki őket. A legidősebb, kisiskolás gyerek a végére átlátott apján, hogy lódított nekik, amikor azt mondta, hogy ezeket a tollakat ő szándékosan rejtette el különböző helyeken, csak hogy aztán együtt megtalálhassák.
Jópofa olvasmány volt többnyire, de az unalmasabb részek miatt nem tervezek belevágni a könyv folytatásába. Azért persze megnéztem, ma milyen ünnepnapok vannak: Alma nap, Nemzeti tökös sajttorta nap, Nemzeti hüllő tájékozottság nap és Nemzeti takarítsd le a virtuális asztalod nap. Habár a "nemzet" szó itt nem a magyarokra, hanem az amerikaiakra vonatkozik, azért követhetjük a könyvíró példáját és lelkesen ünnepelhetjük más nemzetek jeles ünnepeit is, akár például egy tökös sajttortával. :)
Annak ellenére, hogy egy naplószerű beszámoló a könyv, és elég repetitív a téma – mindennap megünnepelni valamit –, mégis úgy éreztem, hogy van valami fonal, ami mentén előrehaladunk. Nemcsak a különféle bohókás ünnepekről, hanem részben az író családjáról is szól. Tetszett, hogy sokszor bevonta a családját is, különösen a gyerekeket az ünneplésbe, akik néha nagyon élvezték, néha viszont rettenetesen unták, majd egy idő után volt, hogy gyanút is fogtak, hogy apjuk mégsem egy igazi játékot oszt meg velük, hanem csak kihasználja őket. Mint amikor a golyóstoll napja volt, és rávette a gyerekeket, hogy keressék meg a házban az összes golyóstollat, majd próbálják ki egyesével, hogy melyik nem fog, és dobják ki őket. A legidősebb, kisiskolás gyerek a végére átlátott apján, hogy lódított nekik, amikor azt mondta, hogy ezeket a tollakat ő szándékosan rejtette el különböző helyeken, csak hogy aztán együtt megtalálhassák.
Jópofa olvasmány volt többnyire, de az unalmasabb részek miatt nem tervezek belevágni a könyv folytatásába. Azért persze megnéztem, ma milyen ünnepnapok vannak: Alma nap, Nemzeti tökös sajttorta nap, Nemzeti hüllő tájékozottság nap és Nemzeti takarítsd le a virtuális asztalod nap. Habár a "nemzet" szó itt nem a magyarokra, hanem az amerikaiakra vonatkozik, azért követhetjük a könyvíró példáját és lelkesen ünnepelhetjük más nemzetek jeles ünnepeit is, akár például egy tökös sajttortával. :)
Értékelésem: 3 / 5
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése