Mit kell feláldozniuk az életben az igazán nagy tehetségeknek?
A történetből: Az indiai Hadzsi család életét ismerhetjük meg, akik sikeresen vezetik éttermüket Mumbaiban, és a folyton megújuló kínálatukkal nagy népszerűségnek örvendenek. Az egyre nagyobb presztízsű étterembe egyre magasabb rangú emberek térnek be vendégként, ezért idővel kisegítőként is csak a magasabb osztályba tartozó embereket alkalmazzák. A szegénységben élő munkanélküliek, akik korábban dolgozhattak az étteremben, de már nem, végül haragjukban felgyújtják a Hadzsi család házát. Az ekkor még tizenéves Hasszán és családja Európában kezd új életet.
Értékelésem: Még évekkel ezelőtt láttam Az élet ízei című filmet, ami akkor nagyon tetszett. Később tudtam csak meg, hogy regény alapján készült a film, így nagyon megörültem, mikor tavaly 500 forintért rá is találtam a Könyvhéten. Rögtön lecsaptam rá, és hazavittem. (Persze egy héttel később a Tescoban kétszáz forintért árulták darabját.)
Nehéz csak a könyvről nyilatkozni így, hogy láttam korábban a filmet. Igazából mind a kettő tetszett, de a konkrét események eléggé eltérnek egymástól. A korábbi filmélményem alapján úgy emlékeztem, hogy a hangulatuk hasonló volt, de most a könyv olvasása után ismét megnéztem a filmet, és azt kell mondjam, hogy a könyvhöz képest nemcsak tejszínhabbal és habcsókkal szórták meg, hanem még porcukrot is hintettek a tetejére. A filmbeli történet jóval hollywoodibb volt, könnyebben emészthető, szerethetőbbek a karakterek, és nem voltak benne "csúnya jelenetek". Gondolok itt India mocskára (már elnézést a megfogalmazásért), amivel a könyv első nagy fejezetében szembesülünk, a londoni tékozló évekre, Madame Mallory szerepére Hasszán balesetében, Hasszán felnőttkori barátjára, aki egyáltalán nem is jelenik meg a filmben, vagy a Tourette-szindrómás szereplőre a regény vége felé. Másrészt viszont a könyv nagyobb mélységet adott Hasszán lelki útjának. Nagyon tudtam azonosulni vele és a problémáival, most pont jókor talált meg engem ez a regény, mert úgy érzem, némileg én is hasonló választások elé kerültem a napokban, mint ő.
Külön tetszett, hogy a könyv nagyon hosszú időszakot felölel, gyakorlatilag Hasszán gyerekkorától kezdve egészen kb. 45 éves koráig. Mindig szeretem az ilyen történeteket, valahogy ezeknek több mondanivalójuk van, és az igazán fontos kérdéseket boncolgatják. A történet lezárásával is elégedett voltam, nem volt semmi szájbarágás, vagy hatalmas happy end, inkább amolyan "mindenki gondoljon, amit akar". Számomra megvolt így is a happy end, ennél több nem is kellett. (A filmben ezzel szemben teljesen máshogy alakul Hasszán élete, és a lezárás is nagyon más.)
A könyv borítója habár nagyon szép, nem tartom jónak, ahogy a címet sem, és a kettő együtt aztán különösen megtévesztő. Azt sugallja, hogy Hasszán már kiskorában Madame Mallory mellé kerül tanoncnak, holott szó sincs erről. Kár, hogy nem hagyták meg az eredeti címet (The Hundred Foot Journey, azaz A százlépéses utazás), mert az egy fontos pillanatot ragad meg a történetben, a magyar fordítások viszont (a filmé és a könyvé is) teljesen semmitmondóak. Az ilyen megbélyegzéseket pedig, miszerint a Gettómilliomos és a L'ecsó keveréke ez a regény, úgy általánosságban nem szeretem.
Nehéz csak a könyvről nyilatkozni így, hogy láttam korábban a filmet. Igazából mind a kettő tetszett, de a konkrét események eléggé eltérnek egymástól. A korábbi filmélményem alapján úgy emlékeztem, hogy a hangulatuk hasonló volt, de most a könyv olvasása után ismét megnéztem a filmet, és azt kell mondjam, hogy a könyvhöz képest nemcsak tejszínhabbal és habcsókkal szórták meg, hanem még porcukrot is hintettek a tetejére. A filmbeli történet jóval hollywoodibb volt, könnyebben emészthető, szerethetőbbek a karakterek, és nem voltak benne "csúnya jelenetek". Gondolok itt India mocskára (már elnézést a megfogalmazásért), amivel a könyv első nagy fejezetében szembesülünk, a londoni tékozló évekre, Madame Mallory szerepére Hasszán balesetében, Hasszán felnőttkori barátjára, aki egyáltalán nem is jelenik meg a filmben, vagy a Tourette-szindrómás szereplőre a regény vége felé. Másrészt viszont a könyv nagyobb mélységet adott Hasszán lelki útjának. Nagyon tudtam azonosulni vele és a problémáival, most pont jókor talált meg engem ez a regény, mert úgy érzem, némileg én is hasonló választások elé kerültem a napokban, mint ő.
 |
| Jelenet a The Hundred Foot Journey (2014) című filmből |
A könyv borítója habár nagyon szép, nem tartom jónak, ahogy a címet sem, és a kettő együtt aztán különösen megtévesztő. Azt sugallja, hogy Hasszán már kiskorában Madame Mallory mellé kerül tanoncnak, holott szó sincs erről. Kár, hogy nem hagyták meg az eredeti címet (The Hundred Foot Journey, azaz A százlépéses utazás), mert az egy fontos pillanatot ragad meg a történetben, a magyar fordítások viszont (a filmé és a könyvé is) teljesen semmitmondóak. Az ilyen megbélyegzéseket pedig, miszerint a Gettómilliomos és a L'ecsó keveréke ez a regény, úgy általánosságban nem szeretem.
Értékelésem: 4 / 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése