Oldalak

2015. március 24., kedd

Tavaszi affér

http://moly.hu/konyvek/milly-johnson-tavaszi-afferKedves történet egy lelki nagytakarításról.

A történetből: Lou egy unalmas magazin lapozgatásakor talál rá arra a cikkre, ami lassanként teljesen megváltoztatja az életét. Azt javasolja az újságcikk, hogy minden limlomot kíméletlenül dobjunk ki a házból, cserébe a nagy munkáért pedig azt ígéri, hogy sokkal felszabadultabbak leszünk. Lou azonnal nekilát a hosszadalmas és fárasztó munkának, és miközben egyre több hely szabadul fel a házban, úgy kerülnek a fejében is apránként helyükre a dolgok. Lassan ráébred, hogy kik fontosak a számára és kik azok, akik csak kihasználják. Újra felveszi a kapcsolatot régen látott barátnőjével, akivel mindig is egy kávéház megnyitását tervezték, de a férje miatt megszakították a kapcsolatot.

Értékelésem: Nagyon kellemes olvasmány, jót tesz a léleknek. Bevallom, kicsit féltem tőle, mert a Madarak és méhek, amiben szintén csak egy nő volt a főszereplő, nem több, mint Milly Johnson más könyveiben, kevésbé tetszett, túl lassú volt és kicsit vontatott. Szerencsére itt egy percig sem unatkoztam. Persze már az elejétől tudni lehetett nagy vonalakban, hogy mi lesz a könyv vége, mégis végig lekötötte a figyelmem, és jól szórakoztam rajta. Még kedvet is kaptam a rendrakáshoz, és kiselejteztem itthon egy nagy adag ruhát, amiket többségében sose hordtam.

Bájos a történet, középpontban a végtelenül kedves Louval, aki tényleg sokáig észre se veszi, hogy mások csak élősködnek rajta. Főképp talán a férje, aki nem rossz ember, de folyamatos bizonytalanságban hagyja Lou-t, aki attól tart, hogy bármikor újra széteshet a házassága. Ezért sosem felesel, és mindig kiszolgálja minden óhaját a férfinak. Természetesen a könyv során végigkövethetjük, ahogy lassan ráébred Lou a saját értékeire, és kiáll magáért és az igazi barátaiért. Szerintem nagyon kedves történet, én jó szívvel ajánlom minden nőnek, aki szeret hasonló, romantikus könyveket olvasni.

Értékelésem: 5 / 5

További könyvek az írótól: Afternoon Tea at the Sunflower Café, A Winter Flame, Fehér esküvő & The Wedding Dress, Here Come the Boys, Itt jönnek a csajok, Madarak és méhek, Nyári flört, Őszi románc, Tavaszi affér, The Barn on Half Moon Hill, The Magnificent Mrs Mayhew, The Mother of All Christmases, Yorkshire puding Klub

Hasonló könyvek:
Elveszett kutyák, magányos szívek
Halálom után felbontandó
Felettébb tisztességtelen ajánlat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése