A kötet 100 rövid bölcsességet/tanácsot tartalmaz egy japán buddhista Zen mester tollából. Ezek mind arra fókuszálnak, hogy nyugodtabb, teljesebb életet élhessünk, akár a szemléletünk megváltoztatásával, akár apró cselekvésekkel, vagy egyszerűen egy kis filozofikus merengéssel. Mindegyik fejezet (=bölcsesség) annyira rövid, hogy szellősen írva is két oldalba belefér. Némelyiknél még egy kis színes illusztráció is helyet kapott a lapokon.
Nekem személy szerint vegyes érzéseim vannak a könyvvel, és a benne lévő bölcsességekkel kapcsolatban. Kezdjük ott, (szeretek időrendben mesélni,) hogy miután elolvastam néhány tíz fejezetet, nagyon bennem volt, hogy kitárgyalnám őket valakivel/valakikkel. Volt, ami egyszerűen megindított bennem gondolatokat, és volt, amivel meg nem értettem egyet, de olyan is akadt, amit sehogy nem tudtam értelmezni. Végül online beszélgetőtársakat találtam, igaz, hogy hivatalosan haladó szintű angol nyelvgyakorlásra jöttek, de nyilvánvalóan elsősorban a téma vonzotta őket is. Mivel a bölcsességek nagyon rövidek, így sok esetben rengetegféleképpen lehet értelmezni őket, vagy végtelen számú példát lehet hozni rájuk. Sok esetben valóban új szemszögeket, új értelmezéseket ismertem meg. Mivel a társaság tagjai a világ különböző pontjairól kapcsolódtak be, így igazán eltérő hátterű emberek különféle szemléletmóddal értelmezték ugyanazokat a sorokat. Nem fogom például elfelejteni, hogy amikor a Seek out the sunset fejezetet olvastuk, amiben az író arra buzdít, hogy időnként mozduljunk ki és nézzük meg a naplementét, akkor a Mexikóvárosban élő tagtársunk reakciója az volt, hogy ő sajnos szinte soha nem látja a naplementét a hatalmas szmog miatt, de szívesen nézeget képeket róla. Tudom, ez egy extrém példa, de azt kell mondjam, tartalmas társas élmény volt egy vegyes kis csoportban kitárgyalni, hogy melyik bölcsességről ki mit gondol.
Mindez már két évvel ezelőtt volt, és a könyvnek akkor nem értünk a végére, a társaság rajtunk kívülálló okok miatt felbomlott. A könyvvel ezután nagyon lassan, apró lépésekben haladtam csupán. Ennek több oka is volt, de amit érdemes megemlíteni, az talán az, hogy egyedül értelmezve a sorokat, nekem a könyv sokkal kevesebbet ad. Egyféleképp értelmezem, aztán vagy egyet értek vele, vagy nem, de túllépek rajta és kész. Viszonylag kevés olyan gondolattal találkoztam a könyvben, ami tényleg nagyon megihletett, vagy elgondolkodtatott, főleg ahogy haladtam előre a könyvben, egyre kevesebb ilyen akadt. Aztán ott van az is, hogy sok japán kifejezést használ az író, és nem mindet magyarázza meg. Nyilván nem fért volna bele a szűkös leírásokba, de én meg nem feltétlen néztem mindnek utána. Amíg megvolt a társaság, több értelmét láttam utánanézni, de olyan is volt, hogy valaki más megmagyarázta, aki tudott róla, vagy vette a fáradtságot és kikereste.
Többet nem biztos, hogy érdemes minderről írnom. Egyáltalán nem bánom, hogy kitartottam, és végigolvastam a könyvet, de szerintem ez sokkal inkább vitaindító és kibeszélésre való, mint egyéni merengésre. Nekem legalábbis ez volt a tapasztalatom vele. Egyéni olvasásra nekem sokkal jobban tetszett a hosszú című The Things You Can See Only When You Slow Down. Egyszemélyes "utazásra" én inkább azt ajánlanám.
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése