Nehéz a szélhámosok élete, különösen, ha a leghatalmasabb emberek a vérüket akarják.
A történetből: Egy középkori, Velencét idéző városban járunk, ahol hatalmas méreteket ölt a bűnözés, és időről időre felüti a fejét valamilyen halálos járvány. A kis Locke Lamora egy ilyen járványt él túl, ám árvaként nincsenek túl jó kilátásai a jövőre nézve. Hozzácsapódik a Tolvajmester bandájához, és hamarosan ő is lopással keresi a kenyerét. A Tolvajmesternek azonban lassan terhére válik a gyerek, és eladja őt egy Lánc nevű papnak, ahol Locke egészen másfajta módszereket tanul meg; az Úri Csirkefogók ugyanis nem közönséges lopásból tartják fenn magukat, hanem elsősorban trükkös szélhámosságokból. Felnőtt férfiként Locke Lamora már maga vezeti a néhány fős bandát, ám legújabb cselszövésük közben bonyodalmak adódnak.
Értékelésem: Így a könyv végére érve nagyon találónak tartom a címet, mert megszámlálhatatlanul sokat hazudik a főszereplő. Gyakorlatilag minden nehéz szituációból ki tudja magyarázni magát, és bárkit megvezet a hazugságaival. Ez a legfőbb tulajdonsága, és a regény is erre épít: megismerjük a különféle cselszövéseit még gyerekként és felnőttként is. Sokat ugrálunk az időben, nemcsak Locke gyerekkora és felnőttkora között, hanem néha csupán néhány órát megyünk vissza az időben, hogy valami szokatlan dolgot más oldalról is megismerjünk. Ez különösen érdekessé teszi a regényt, hiszen így a már ismert események néha egészen más értelmezést nyernek.
A barátság kiemelten fontos szerepet kap a könyvben, a többi bandataggal gyakorlatilag egy családot alkotnak, és tűzön-vízen átmennének egymásért. Nagyon tetszett, ahogy megismertem őket, és lassan, még gyerekként, kialakult köztük ez a szoros kapcsolat. Lánc atya apjuk helyett apjuk volt, igazán szerethető ember, aki a szakmai fejlődésük érdekében egyre nehezebb próbák elé állította a fiúkat, akik ezáltal csak még inkább összekovácsolódtak. Ebből már látható, hogy milyen részletesen megismerjük a történetüket, és ebből fakad az egyetlen problémám is a könyvvel: néha már túlságosan is részletes, és emiatt nagyon elhúzódik a fő történetszál; maga a regény is kitesz 560 oldalt. Úgy éreztem, hogy csak olvasom és olvasom, mégis alig halad valamit a cselekmény. Persze közben sok érdekes dolog kiderült, általában a múltjukról, úgyhogy nem unatkoztam, de mégis lassúnak éreztem a történet folyását.
Az eddigi leírásom alapján nem látszik, hogy mitől is fantasy ez a regény. Elárulom, hogy ez a könyv első feléből se nagyon derül ki, ugyanis a varázslat csak később kap nagyobb súlyt. Homályos utalásokat kapunk egy korábbi, ismeretlen civilizációra, és megtudjuk, hogy az alkimisták meglepő tárgyakat képesek létrehozni, ám igazi varázserővel bíró emberekről csak nagy sokára esik szó. És bár fontos szerephez jut a mágia a regényben, mégis elsősorban a cselszövésekre esik a nagyobb hangsúly.
Összességében nekem tetszett a történet, mert szövevényes volt, alaposan átgondolt, izgalmas, és igazán megkedveltem a szereplőket is. Ki szeretném még emelni azt is, hogy bár viszonylag kis szerepet kaptak a nők a regényben, mégis mindegyik olyan erős, hangsúlyos személyiség volt, hogy nem lehetett őket figyelmen kívül hagyni.
Itt-ott akadnak néha kicsit erőszakosabb jelenetek, durva verések, kegyetlen halálok és kínzások, ami miatt azt gondolom, hogy férfiaknak jobban tetszhet ez a regény, mint nőknek, mert őket (általánosságban beszélve) talán kevésbé zavarják ezek, és csak izgalmasabbá teszik számukra a regényt. De mint mondtam, alapvetően nekem is tetszett a történet, ki lehetett bírni ezt a néhány keményebb részt, és a fifikás cselszövések miatt megérte elolvasni a könyvet.
 |
| Forrás: DeviantArt: AKRU |
Az eddigi leírásom alapján nem látszik, hogy mitől is fantasy ez a regény. Elárulom, hogy ez a könyv első feléből se nagyon derül ki, ugyanis a varázslat csak később kap nagyobb súlyt. Homályos utalásokat kapunk egy korábbi, ismeretlen civilizációra, és megtudjuk, hogy az alkimisták meglepő tárgyakat képesek létrehozni, ám igazi varázserővel bíró emberekről csak nagy sokára esik szó. És bár fontos szerephez jut a mágia a regényben, mégis elsősorban a cselszövésekre esik a nagyobb hangsúly.Összességében nekem tetszett a történet, mert szövevényes volt, alaposan átgondolt, izgalmas, és igazán megkedveltem a szereplőket is. Ki szeretném még emelni azt is, hogy bár viszonylag kis szerepet kaptak a nők a regényben, mégis mindegyik olyan erős, hangsúlyos személyiség volt, hogy nem lehetett őket figyelmen kívül hagyni.
Itt-ott akadnak néha kicsit erőszakosabb jelenetek, durva verések, kegyetlen halálok és kínzások, ami miatt azt gondolom, hogy férfiaknak jobban tetszhet ez a regény, mint nőknek, mert őket (általánosságban beszélve) talán kevésbé zavarják ezek, és csak izgalmasabbá teszik számukra a regényt. De mint mondtam, alapvetően nekem is tetszett a történet, ki lehetett bírni ezt a néhány keményebb részt, és a fifikás cselszövések miatt megérte elolvasni a könyvet.
Értékelésem: 4 / 5
A könyvsorozat részei:
Gentleman Bastard 1: The Lies of Locke Lamora – Locke Lamora hazugságai
Gentleman Bastard 2: Red Seas Under Red Skies
Gentleman Bastard 3: The Republic of Thieves
Gentleman Bastard 4: The Thorn of Emberlain – várható megjelenés: 2016. július 21.
Hasonló könyvek:
|
|
|
De érdekes! Mondjuk ez a "nehéz helyzetből önmagát hazugsággal kivágó férfi" nekem egyből Calderont juttatja eszembe és rajta (meg a hazugságain) nagyon jól szórakoztam. :) Szerintem akkor nem vetem el mégsem a könyv elolvasását.
VálaszTörlésTartottam tőle, hogy nem lesz fantasy vagy nem fog tetszeni neked. ^^
Na, hát azt meg én nem olvastam. De a leírásod alapján nekem úgy tűnt, hogy a Calderon humorosabb. Némi humor ebben is van, de itt azért nem annyira jellemző.
TörlésÉn biztosra tudtam, hogy ez fantasy, de mikor már a könyv felnél tartottam, és még mindig alig akadt bármi mágikus dolog, elkezdtem aggódni, hogy ezt mégis benéztem. :D De azért bíztam benne, hogy olyan sok ember nem tévedhet, és végül tényleg nem. :)
Néhány szempontból a Trónok harcára emlékeztetett a regény, pl. ez a mágia is, hogy van ugyan, és amikor van, akkor erős, de viszonylag kevésszer nyúl ehhez az író, ez inkább csak amolyan érdekesség, kiegészítés a regényben, nem ezen van a hangsúly.