Dexter79 értékelése az Eleanor és Parkról – Mini-könyvklub

Szerintem ez egy igazi szerelmi történet tini-módra. Adott két fiatal, akiknek az első igazi szerelem ez, amolyan ügyetlenkedős, botladozós, szépen, lassan kibontakozós módon. Ilyennek kellene lenni mindenki első szerelmének, és itt persze nem a családi háttereikre gondolok, hanem az érzéseikre, tetteikre. Felnőtt fejjel is jó volt olvasni, visszaemlékezni a saját középiskolás szerelmi élményeimre, főleg, hogy a korom miatt a történet "ideje", mint a hívj fel vezetékes telefonon, hallgasd meg walkman-en, számomra még ismerős dolgok. 

A fülszöveg alapján nem tudom miért, de valahogy másra számítottam, de egyértelműen pozitív irányban csalódtam a könyvben. Tetszett, hogy mindkettőjük szemszögéből olvashattam a történteket. Szimpatikusan voltak a bénázások, hogy merjem, ne merjem megtenni ezt vagy azt. Imádtam Park családját, és sajnáltam Eleanort a sajátja miatt. Bár az elején mindkettőjükről az gondoltam, hogy kicsit szerencsétlenek (jó, néha tényleg azok voltak), de aztán nagyon megszerettem őket. Nem tetszett, hogy az elején Park annyira meg akart felelni Steve "társaságának", még ha ez azért is volt, hogy ne piszkálják, de aztán lazult, és kiderült, hogy mennyire rendes, okos és aranyos fiú. Ahogy Eleanor is értékes lánynak tűnik a hányattatott sorsa ellenére. 

Amennyire az amerikai iskolarendszert ismerem, elég reális képet festett a könyv az ottani viszonyokról, mennyire bántják, cikizik egymást a tanulók, ami szerencsére idehaza nem ennyire jellemző (legalábbis az én időmben nem volt az).

A legellenszenvesebb szereplő természetesen Richie volt, de nekem Eleanor anyja se volt szimpatikus, amiért ennyire hagyta, hogy egy férfi, nem csak vele, de a gyerekeivel is így bánjon. Eleanort és Parkot szerettem, de Nekem mégis Park anyukája a kedvenc szereplőm, imádtam a tőmondatait, a beszólásait.

Még sosem olvastam az írónőtől, de utána fogok nézni, hogy vannak-e más könyvei, mert nagyon tetszett a stílusa. Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet.