Villámolvasás, gyorsolvasás, sebesolvasás – jól járunk-e velük?

Most rendhagyó módon nem egy szokásos könyvértékelést hozok, hanem a gyorsolvasásról lesz szó és arról, hogy megéri-e, meg lehet-e tanulni ilyen technikákat. Részben személyes tapasztalataimról írok, részben pedig tudományos kutatások eredményeiről.

Paul R. Scheele: Villámolvasás teljes elmével

Néhány hónappal ezelőtt kaptam kölcsön egy könyvet, ami azt ígéri, hogy megtanít a villámolvasásra. Én korábban nem hallottam még ilyen dolgokról, de azóta foglalkoztat a téma. Vajon tényleg képesek vagyunk-e tizedannyi idő alatt elolvasni egy könyvet, mint hagyományos olvasással? Elkezdtem a könyv alapján elsajátítani a technikát, ami valójában több lépésből áll, tehát mondhatjuk, hogy több különféle technikát tanít meg, és ezeket tetszőlegesen lehet egymás után alkalmazni. A szerző persze tesz javaslatot, hogy milyen jellegű olvasmánynál, illetve az olvasás céljától függően melyikeket és milyen sorrendben alkalmazzuk. A szerző nemcsak tanuláshoz, hanem kikapcsolódásként olvasott regényeknél is javasolja a módszer némely lépéseinek alkalmazását. Ezt én gyakorlatilag azonnal elutasítottam, hiszen nem akarnék egy regényből előre megtudni dolgokat, és úgy gondolom, hogy ez az olvasás élményét ronthatja. De ha működik a dolog, tanulási céllal hasznos lehet.

A módszer lényege ugyanis az, hogy nem elölről kezdjük az olvasást és haladunk szépen mondatról mondatra, hanem először meghatározzuk az olvasás célját, majd megismerjük az írás szerkezetét (pl. átböngésszük a könyv tartalomjegyzékét), majd "fotóolvassuk" a könyvet*, ezután lehetőleg félretesszük egy napra és hagyjuk leülepedni a dolgokat. Majd később újra leülünk, ismét kitűzzük a céljainkat, átlapozzuk a könyvet, és közben bele-bele olvasgatunk, ilyenkor elvileg a tudatalattinkat hagyjuk dolgozni, ami már tudja, hogy hol találjuk meg a szövegben a számunkra fontos információkat (a könyv ezt hívja szuperolvasásnak). Ezután elmetérképet készítünk, és ha még részletesebben el akarunk mélyedni a szövegben, akkor sebesolvasással végigolvassuk elölről, de a már olvasott, és a számunkra lényegtelen részeket ilyenkor is átugorhatjuk. A könyv szerint azáltal, hogy többször átlapozzuk a könyvet, sokkal jobban emlékezni fogunk annak tartalmára, könnyebben össze tudjuk foglalni a lényegét, sőt, ha csak néhány lépés elvégzésére van időnk, nagyvonalakban akkor is megértjük a mondandóját, annak ellenére, hogy a részleteket nem ismerjük meg, vagy maradnak bennünk kérdések.

A villámolvasási módszer különböző lépései.
Ábra a Villmolvasás teljes elmével c. könyvből.

*A fotóolvasás lényege röviden az, hogy defókuszáljuk a szemünket, és úgy lapozzuk át kb. másodpercenként lapozva a könyvet. Ilyenkor nem éles a kép, mert valójában egy távoli pontra fókuszálunk, de ez a távoli pont nem létezik, hiszen a könyvet tartjuk a szemünk elé. Többször próbáltam elérni, hogy így lássam a könyvet, de nekem legfeljebb pár másodpercig sikerült tartanom ezt az állapotot, és hamar elfáradt a szemem ebben a kicsit bandzsítós állapotban.

Először igencsak kétkedve álltam neki ennek a könyvnek, de ez az érv valóban meggyőzően hangzik, hogy ha többször átfutom a szöveget – mégha eltérő részletességgel is –, jobban megérthetem, de legalábbis jobban rögzül a lényeg. Az is tetszett, hogy hosszú szövegeknél ez a módszer segíthet megtalálni a legfontosabb mondanivalókat, így már akkor kialakul némi képünk az olvasmányról, amikor még alig szántunk rá egy kevés időt. A könyv ráadásul úgy tanít meg a módszer használatára, hogy eleve ezt a könyvet is így olvastatja már. Különböző kis ikonokkal jelzi, hogy az első szinten csak azokat a bekezdéseket olvassuk el, amik mellet Einstein biciklizik, majd ha már a második szintet csináljuk, akkor a futó Eintstein melletti részeket olvassuk, majd a harmadik fázisnál a villanykörtéseket. Én végig is csináltam mindhármat, és nem mondom, az első fázis után még sok dolgot nem értettem, és még a másodiknál is maradtak bennem kérdések, de a harmadik után már tényleg azt éreztem, hogy a könyv mondanivalóját megértettem. (Pedig a szöveg legalább felénél semmilyen ikon nincs, tehát azokat nem olvastam.) Ennek ellenére nem érzem úgy, hogy elsajátítottam volna a módszert, egyrészt, mert bizonyos részei sok gyakorlást igényelnek (pl. a fotóolvasással nem boldogultam, sokat erőltetni meg nem mertem a szememet), másrészt az elmetérkép rajzolásról alig ír valamit a könyv, márpedig ez nekem merőben új fogalom volt, harmadrészt pedig mert semelyik másik könyvben nem fogják kis ikonok jelölni, hogy melyik részeket olvassam, ha csak "gyorstalpalón" szeretném a lényeget megérteni. Persze a könyv ad ehhez támpontokat, de ezek számomra elég bizonytalannak tűnnek.

Az egyik apró trükk, amit az MOOC kurzusokból tanultam, hogy ha egy
tollal vezetjük a sort a szöveg alatt (mintha alá akarnánk húzni a szöveget),
az gyorsítja az olvasási tempót. (Kicsit húzzuk gyorsabban a tollat,
mint ahogy olvasnánk!) Én valójában azt tapasztaltam, hogy ez elsősorban
a szövegre való koncentrálásban segít. Ha gyorsabban húztam a tollat,
kevésbé értettem meg a szöveget.

Nagyjából ekkor jutottam el arra a pontra, hogy máshol is utánanéztem a gyorsolvasásnak, illetve megnéztem néhány véleményt a könyvről és a módszerről. Meglepődtem. Egyrészt sokan szidják némely lépéseket (vagy akár az egész könyvet), hogy nem működik úgy, ahogy a szerző ígéri, és sajnos akik sok csillagot adtak a könyvre pontozáskor, általában nem fejtették ki a véleményüket, így nem derült ki, hogy nekik mennyire vált be a módszer. Másrészt azt találtam, hogy rengeteg hasonló módszer létezik, amely azt ígéri, hogy megtanít a gyorsolvasásra, ami által sokkal több könyvet olvashatsz el jóval rövidebb idő alatt. Ezek némelyikébe kicsit bele is kóstoltam, gondolok itt arra, hogy elvégeztem egy-két rövid, ingyenes MOOC kurzust (=online videó tananyagot). Itt bizony más technikákat javasoltak, mint a könyvben. Elsősorban arra ösztönöznek, hogy szüntesd meg a belső hangod, amit magadban hallasz/elképzelsz olvasás közben, mert leginkább ez korlátozza le az olvasás sebességét, holott az agy sokkal gyorsabban is befogadná a szöveget. Az eltérő módszert látva kicsit összezavarodtam, hogy eszerint nincsen egyféle, tuti módszer, és ugye eddig semelyikről nem is bizonyosodott be számomra, hogy valóban használ-e, vagy valaha képes lennék-e megtanulni pl. a fotóolvasást, vagy a saját belső hangom elfojtását. Félre is tettem a gyorsolvasást, és nem foglalkoztam vele...

Ám néhány napja rátaláltam egy friss tudományos cikkre, ami pont ezt a kérdést feszegeti: képesek vagyunk-e elsajátítani olyan gyorsolvasási technikát, amivel valóban gyorsabban olvasunk úgy, hogy közben a szövegértés nem sínyli ezt meg. Nagyon érdekes cikk ez, ráadásul közérthető is, így nagyon ajánlom mindenkinek, aki elég jól tud angolul, és érdeklődik a témában, hogy olvassa el (elérhető a Psychological Science in the Public Interest című folyóiratban). Ennek az eredményeit fogom most nagyon röviden (a cikk 31 oldalas!) összefoglalni néhány bekezdésben.

Olvasás közben bizonyos szavakat átugrunk, másokat hosszabb ideig nézünk, vagy később visszatérünk rájuk.
(Rayner és mtsai. 2016. PSPI 17, 4)

A kutatók először azt tárják fel, hogy hogyan is zajlik maga a (hagyományos) olvasás folyamata. Kiderül, hogy az olvasás során a legtöbb időt az veszi el, hogy értelmezzük a látott szöveget. Mialatt egy szót nézünk a mondatban, valójában még az előző szót értelmezzük, annak jelentését dolgozzuk fel, hogy hogyan illik a mondatba. Ám eközben (de sokkal rövidebb idő alatt) már látjuk a további szavakat is, és eltervezzük fejben, hogy mely szavakat fogjuk átugrani, és az éppen nézett szót követő szót is látjuk (általában fel is ismerjük), de azt értelmezni és kontextusba helyezni majd csak akkor fogjuk, ha már áthaladtunk rajta, és az azt követő szóra nézünk már. Tehát ami a leglassabb a folyamatban, az a szöveg értelmezése, a mondanivaló megértése.

Az ún. RSVP applikációk működése.
A szavakat egyenletes sebességgel léptetik a következőre.

Ide tartozik az is, hogy változó sebességgel haladunk a szövegen, a megértés függvényében. A hosszabb, nehezebb, vagy ritkábban használt szavaknál tovább elidőzünk, míg megértjük, és sokszor vissza is ugrunk egy-egy szóra. A visszaugrásnak sok oka lehet, ebbe most nem mennék bele, de minden esetben az a célja, hogy jobban megértsük a szöveget. Éppen emiatt azok a telefonra/tabletre letölthető appok, (amik állítólag nagyon népszerűek, de én most hallottam róluk először) amelyek egyszerre csak egyetlen szót mutatnak, de azt egyenletes, nagyon gyors (általában egytized másodperc) sebességgel léptetik a mondat következő szavára, nem lehetnek igazán hatékonyak, mert a szöveg megértésére, feldolgozására kevés ez az idő, különösképpen, hogy nincsen lehetőség visszaugrani egy-egy szóra, vagy tovább elidőzni rajtuk, hogy biztosan jól értettük-e.

Emellett azt állítják a cikk szerzői, hogy az olvasás közben a belső hang elnyomása, elhallgattatása is nehezíti a szöveg megértését. A nyelv természetes, elsődleges formája a beszéd és annak hallás utáni megértése, amit kiskorunktól kezdve, különösebb instrukciók nélkül képesek vagyunk elsajátítani. Ám az írást és olvasást tanulni kell, és nem sikerül minden embernek egyformán elsajátítani ezeket a készségeket. Sok gyerek először hangosan felolvasva tudja csak értelmezni a szöveget, amíg jobban meg nem tanul olvasni. A belső hang később is megmarad, és ez segít az írott szöveg megértésében. A kísérletek azt mutatják, hogy ha a belső hangot elnyomva olvasunk, egy bonyolultabb szöveget nem értünk meg olyan mélységében, és kevésbé tudunk visszaemlékezni rá, mint a belső hangot használva.

A kutatók szerint azok a technikák sem működnek, melyek a szem perifériás látását használva próbálnak egyszerre nagyobb szövegrészletet (egy bekezdést, vagy akár egy egész oldalt) befogadni, mint például a fenti könyvnél említett fotóolvasáskor. A magyarázatuk az, hogy a szem csak egy nagyon kis, kb. 3 fokos területet képes egyszerre igazán élesen látni, és ettől a fókuszált területtől távolodva egyre homályosabban látjuk a szöveget. Ezért nem lehetséges az, hogy egyszerre ilyen nagy mennyiségű szöveget befogadjunk, és a szavakat külön lássuk.

Nagyjából egy szót látunk egyszerre igazán élesen, és ettől távolodva homályosodik a kép.

A kísérletek is azt mutatják, hogy a gyorsolvasási kurzusokon részt vett emberek, habár gyorsabban a szöveg végére érnek, kevésbé tudnak helyesen válaszolni a szövegértési kérdésekre, és amikor helyesen válaszolnak, akkor is jórészt az előzetes háttértudásukra hagyatkozva teszik. Ők valójában nem olvassák el a szöveget a szó hagyományos értelmében, hanem csak végigpásztázzák a tekintetükkel, és a témában már eleve meglévő ismereteiket felhasználva próbálják értelmezni azt.

Akárhogy is, a szöveg gyors átfutása is hasznos lehet, ha egy bizonyos kérdésre keressük a választ egy szövegben, és nem vagyunk kíváncsiak annak teljes tartalmára. A cikk szerzői szerint a leginkább célravezető módszer ilyenkor az, ha nagy figyelmet szentelünk a szöveg szerkezetének, tehát olvassuk el a fejezetcímeket (vagy tartalomjegyzéket), és minden bekezdésnek olvassuk el az eső mondatát! Így lesz egy képünk arról, hogy milyen témákat érint a szöveg, és hogy melyik bekezdésben nagyjából miről van szó. Így könnyebben megtaláljuk a kérdéseinkre választ adó részeket (amiket alaposabban végigolvashatunk), és a fontos gondolatok is jobban rögzülnek a memóriánkban.

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy azok, akik rendszeresen olvasnak, egyre gyorsabban haladnak a különféle szövegekkel. (De ez a gyorsaság soha nem lesz olyan mértékű, mint amilyeneket a gyorsolvasási technikák ígérnek!) Minél többször találkoztunk már egy-egy szóval, annál könnyebben felismerjük, és annál gyorsabban tudunk tovább haladni a szövegben. Fontos azonban az is, hogy ne ugyanazt a szövegrészletet olvassuk el ezerszer, hanem különböző könyveket, lehetőleg választékos formában írtakat, mert így a ritkábban használt szavakat is jobban be tudjuk gyakorolni, és ez a szókincsünket is fejleszti. Emellett a nyelvérzékünk is fejlődik, ami által szintén gyorsabban tudjuk értelmezni az olvasott szöveget.

Én személy szerint úgy érzem, hogy néhány hasznos apró stratégiát tanultam a fenti könyvből és az online kurzusokból is, de a közelében se álltam annak, hogy valóban villámsebességgel tudjak olvasni. Igaz, hogy jórészt már amúgy is elment a kedvem ennek próbálgatásától, de ezután a cikk után már nem is reménykedek benne, hogy ez valaha még sikerülhet. Habár a cikk nem állítja, hogy senki nem képes a gyors sebességű olvasásra, de a végső konklúziója az, hogy nincsen olyan tuti módszer, ami könnyen tanulható, és amitől nem szenved csorbát a szövegértés.

Remélem, mások számára is hasznos lehet ez az összefoglaló, és nagyon kíváncsian várom a véleményeteket és tapasztalataitokat a témában.